(hol a tavalyi hó és bagoly…)

Én nem tudom, hogy a politikusok feledékenyek-e. Például Boross Péter, aki annak idején Antall József erős embere volt, emlékszik-e arra, mit kapott miniszterelnökként és annak előtte a szabad magyar médiától, amely Árpád-sávos, turulkodó hóbagolyként testesítette meg. Felidézi-e emlékezetében, hogy az ő idején távolították el a Magyar Rádióból a „vérprofikat”, közöttük Mester Ákost, akinek a neve – kegyes hozzám a sors! – csak hosszas gondolkodás után jutott eszembe.
Az MDF a hőskorban nem tudott bánni a médiával, a média viszont el tudott bánni az MDF-fel. Ajjaj! Jártak olyan idők, amikor a sajtóban a Fidesz – ha nem is Orbán – volt a normális, liberális etalon, az MDF pedig a horthysta lidérc, élén Antall Józseffel, aki képtelennek látszott elhatárolódni a fasizmustól és antiszemitizmustól, sőt a média szerint Csurkában megtestesült a náci alapvetés, Boross Péter képében pedig a ravasz, pragmatikus, a cögerájban és a dél-budai vendéglátás sötét bugyrában edződött végveszély.
De hol van már a tavalyi hó és a tavalyi bagoly? Boross miniszterelnök úr azóta, úgy látszik, megtanult bánni a médiával, hajdani gúnyolói és ostorozói a legnagyobb tisztelettel kérik ki véleményét, mivel – okkal, ok nélkül – benne látják Dávid Ibolya mentorát, a normális politizálás második számú sarokkövét. A hóbagoly valamiképpen szalonképessé vált, már-már kanáriként befogadtatott. Hogy miképp? Ide illik-e a klasszikus verssor: hogy szálljon, bár kalitja, már kinyitva, rab madár is szegett szárnyon? Beszélhetünk-e rabságról a szabad véleménynyilvánítás korában, amikor csak egy korlát van az emberi szellem és bölcsesség előtt: a politikai korrektség? Oly sokan rájöttek, hogy az Orbán-féle makacskodás korunkban, amikor a média a való világ, csak kirekesztettséghez vezethet. Ez a világ nem vár el sokat az embertől, csak saját érdekeinek figyelembevételét, csöpp igazodást és hasonulást. Ha egy önmagát jobboldalinak tekintő politikus megteszi e parányi lépést, nemcsak a média öleli a keblére, hanem elfogadja a mélyliberális baloldal is, annak ellenére, hogy ez a politikai és ideológiai formáció a kommunistákhoz hasonlóan nem tűri az ellenvéleményt. Emlékszünk: Kádár hányszor szőtte beszédeibe, hogy pártunkkal-kormányunkkal minden józanul gondolkodó normális ember egyetért. Akit ma időben utolér e józanság, az üdvözül.
Érdekes ebben a relációban jobboldalinak vagy úgynevezett jobbközépnek lenni. A konzervatív imázs sérülése nélkül aligha lehet mindenben egyetérteni a jelenlegi kormány politikájával, s helyeselni a baloldal hatalmi létét. Amikor valaki az ország érdekeire hivatkozva normális politizálásról, olykor az együttműködés szükségességéről beszél, s a politikai harcot károsnak tekinti, önmaga szemében még nem veszíti el jobbközép státusát, s nem ismeri be azt a csöppnyi igazodást és engedményt, amit a baloldalnak, a regnáló kormánynak tesz. Ez a csöppnyi igazodás nagy szolgálat és nagy segítség. Ezzel a média tisztában van, ezért méltányolja Dávid Ibolyát, ezért favorizálja Boross Pétert és az MDF-et, amely a maga öt százalékával képviseli a parlamentben a (túl) nyugodt erőt.
Ám amikor Boross Péter nemrégiben azt fejtegette, hogy normális, túlzásoktól mentes politizálással és kampánnyal a liberálszocialista kormányt már 2006-ban meg lehetett volna buktatni, kissé elvetette a sulykot. Ugyanis a polgári szövetség volt az egyetlen, melynek kormánybuktatásra képes ereje lett volna, az MDF normális volta mindössze szerencsés öt százalékot hozott. S hogyan válik jobboldali „kormányképes” párttá a fórum 2010-re, akár tíz százalékkal is? Csakis úgy, ha a Fidesz–KDNP hoz negyven százalékot. Ha pedig netán az MSZP hozza ezt? Akkor az MDF váltja a kondérnál vazallusi szerepkörben a szabad demokratákat? Az a helyzet lesz aztán igazán normális.
Hogy egy párt létérdeke azonos-e az ország érdekével, s néhány ember sértett becsvágya a jövőt szolgálja-e, én nem tudom…