Vajúdnak a hegyek

S Z Ó L Ó

György Zsombor
2007. 04. 20. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Drága szíveim, hová tűnt a jó politikai kabaré? – kérdezheti valahol odafönt Hofi Géza, amikor mennyei távkapcsolójával végigszörföl a tucatnyi magyar tévécsatorna kínálatán. A „humor nagyágyúi” politikát, botrányt, Duna-parti dumapartit, bulvárt, pletykát s sztárhegyeket ígérnek hétről hétre, ám hiába vajúdnak e „sztárhegyek”, a poénok halva születnek. A Heti hetes szereplői úgy tesznek, mintha Torgyán József, Grespik László és társaik leszereplését követően a cirkusz is bezárt volna, holott a porondon most sokkal veszélyesebb mágusok és fenevadak fenyegetik a közönség kulturált szórakozását.
Pedig olyan jó érzés leírni a régi közhelyeket, mint például, hogy míg a sajtónak a mindenkori hatalom ellenőrzése, addig a közéleti kabarénak az égbekiáltó hazugságok, kormányzati baklövések kifigurázása, pengeélre tűzése lenne a feladata.
Ha nem így lenne, csomagolhatnánk, s tollforgatás és dumálás helyett mehetnénk mondjuk közvéleményt kutatni.
Apropó közvélemény-kutatás. A Medián legfrissebb, a HVG-nek készült felmérése a biztos szavazók tekintetében 53:28-as különbséget mutat a Fidesz és az MSZP csatájában, vagyis a nagyágyúk dörgedelmes hangja mellett sem lehet elhallgatni, hogy bizony a kormány irtó nagy pácban van. A jobb- és baloldal közötti hatalmas különbség mellett az adatsorok jelzik azt is, hogy sokan elfordultak a politikától, nem is mennének el szavazni, vagy legalábbis ingadoznak. Az ördög ügyvédjének lenni pedig ebben a helyzetben nem túl hálás feladat. A szerep minden jel szerint immár a „sztárhegyek” számára is kényelmetlen, ezért inkább úgy tesznek, mintha vakáció lenne.
Pedig 2002-ig nem volt különösebb baj a poéngyártással, osztották az akkori kormányt minden irányból, s ez így is volt rendjén. Sőt bizton kijelenthető, hogy Orbán Viktornak a „humor” köntösébe bújtatott direkt és indirekt démonizálása vezetett a két választás ismert következményeihez. A hatalomváltás híre azonban mintha nem jutott volna el mindenkihez, az ellenzékbe szorult polgári oldal fricskázása rendületlenül folytatódott.
Most azonban porszem kerülhetett a gépezetbe. Múlnak a hetek, a tévé előtt ülve pedig továbbra is várjuk, mint Godót, az intellektuális politikai fricskákat, de hiába, mostanában nincs fontosabb közügy Jáksó egyre nagyobb hasánál és Hernádi ősz parókájánál. Leállt volna a termelés az Orbán-bányákban?
Lehetséges, hogy valami másról van szó. Nehezen hihető, hogy a szereplők politikai meggyőződése, amelyet eleddig nem rejtettek véka alá, egyik napról a másikra megváltozott. Inkább valami olyasmi történhetett, hogy a nagy kereskedelmi csatornák vezetői ráébredtek, a valóságnak bizonyos fokú torzítása már saját zsebüket is érinti: a vizitdíj, a kórházbezárások, az egyre ijesztőbb végöszszeget mutató közüzemi számlák idején, akkor, amikor Magyarország elveszítette korábbi jó hírnevét, hitelét, mégiscsak hiteltelen lenne továbbra is Orbán Viktor ezüsthajóján fúrni a léket. Legalábbis a nézettség szempontjából egyre kevésbé kifizetődő.
Az RTL Klubnál eddig elfogultabbnak látszó Tv 2 most tovább is ment, hiszen nemcsak egyszerűen a jobboldalt támadó műsorait fogta vissza, de havonta egyszer még keményen parodizálni is meri a kormányon lévőket, igaz, „elnézést” is kér érte.
De kitől és miért?

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.