Fluctuat, nec mergitur?

Brüsszelben a ma kezdődő uniós csúcs előtt kitapinthatóan borúlátó a hangulat. Jól érzékelhető a félelem is attól, amit egyetlen bürokrata sem mer kimondani. Hogy a helyzet mennyire súlyos, arra mi sem jellemzőbb, mint hogy az EU-ban a minden bizonnyal legbefolyásosabbnak tartott globális lap, a neoliberális Financial Times postázott hétfőn és kedden az Európai Uniónak két olyan erős figyelmeztetést, amelyet egyesek nyilván rögvest „populistának” bélyegeztek volna, ha az nem a londoni lapban jelenik meg. Hétfőn a Financial Times és a Harris közvélemény-kutatásának eredményét lehetett olvasni, amely szerint az európai polgárok nagy többsége ellenzi Brüsszel döntését, hogy az új alkotmányt ne bocsássák népszavazásra. A megkérdezettek ugyanúgy ellenzik, hogy Törökország csatlakozhasson az unióhoz, és hogy Tony Blair vegye át az EU irányítását, ha az új szerződés szerint az Európa Tanácsnak teljes időben foglalkoztatott elnöke lenne. Kedden pedig Martin Wolf, a lap egyik vezető publicistája kezdte cikkét Bertolt Brecht német írónak azzal a szatirikus kommentárjával, hogy talán könnyebb lenne leváltani a népet, és másikat választani a helyére. Az Európa-barát lap az írásnak ezt a szokatlan címet adta: Cinikus terv egy szükségtelen európai szerződéshez. Wolf Brechtnek még egy gúnyos, a csúcs elé vágó mondatát is idézte: „A nép eljátszotta a kormány bizalmát, és csak kétszeres erőfeszítéssel tudja azt visszanyerni.”
Lehet azonban, hogy a helyzet még ennél is tragikusabb, vagyis az unió népe már semmiképpen nem tudja ismét megszerezni az őt kormányzók bizalmát. Hiszen azt már eljátszotta Franciaországban és Hollandiában, amikor a nép a referendumon elvetette az alkotmánytervezetet. Így nem csoda az igyekezet, hogy a mostani szerződést mindenre kereszteljék, csak alkotmányra ne, nehogy ismét azt a nép elé kelljen bocsátani. Magyarországon sokakban fészkelhet az az érzés, hogy a Gyurcsány-kormány Európa különleges – arisztotelészi értelemben vett – politikai állatfajtája, amely húzódozik a referendumtól, holott a budapesti koalíció és uniós tagországi megfelelői között az egyetlen különbség e téren az, hogy az utóbbiak (legyünk mi is cinikusak, és tegyük oda a „még” szócskát?) nem lövetik ki a békés elégedetlenkedők szemét.
Kétségtelen, kedden még csak ott tartottunk, hogy José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke próbálta megzsarolni a lengyel kormányt: hatalmas összegű uniós pénzeket veszít Varsó, ha a ma kezdődő uniós csúcson továbbra is blokkolja azt az egyezményt, amelynek célja az EU működésének Brüsszel ízlése szerinti áramvonalasítása. A nagyok a Kaczynski ikreket, azaz a lengyel állam- és kormányfőt hálátlansággal vádolják. Azért, mert – legalábbis tegnap kora délutánig, amikortól sorra jelentek meg a nyilatkozatok a lehetséges kompromisszumról – nem adta jelét annak, hogy elállna „a négyzetgyök vagy halál” néven ismertté vált követeléstől. Ennek lényege: az egyes országok lakossága számából vont négyzetgyöknek megfelelően számolják ki az uniós képviselet nagyságát, mert így látják csak biztosítottnak, hogy a nagy uniós országok ne verjenek át minden nekik tetsző döntést. Azt csak zárójelben érdemes megjegyezni, hogy a magyar diplomáciának a csúcsot totális fiaskóval, sőt az egész uniót kiheverhetetlen bénultsággal fenyegető kérdés esetében – mint mindig – „minden megoldás jó”, feltéve, ha azt a Bem rakpart az erősebb országoktól hallja. Ami azonban érdekesebb: a lengyel kormány láthatóan igen veszélyes pályára tévedt. Nép lett belőle, amelyet az unió legszívesebben leváltana. Hogy az unió hánykódik-e, de a végén fennmarad (fluctuat, nec mergitur), az a csúcs utáni kérdés lehet.