Felbőszült antifasiszták

Nézd már! Ott van Vágó is! – mutatott rá az ország kvízmesterére az Attila úti olasz étterem teraszán egy vidékről, nemzetiszínű zászlóval érkező idősebb úr, aki a Magyar Gárda avatására érkezett, de gondolta, ha már itt van, megnézi az ellentüntetést is. Az ugyanis egy órával korábban kezdődött, és közel is volt. Mint mondta, kíváncsi volt rá, hogy most mivel jönnek elő. A zászlója miatt bele is kötöttek. Egy tüntető azt kiabálta neki: „Vigye innen azt az Árpád-sávos szemetet!” Hiába mutatta, hogy az a trikolór, a szitkoknak ez nem vetett gátat. A toleranciáért tüntető agresszív csoport elvonulása után különös jelenet tanúi lehettek az Attila úti járókelők. Három fiatalember érkezett a demonstráció helyszíne felől, fehér pólóingben. A teraszos étteremtől látótávolságban következett a nyilvános vetkőzőshow: a fehér pólókat feketére cserélték. Ezt látva megkérdeztük őket, hogy mi az oka a hirtelen színeváltozásnak. Erre csak annyit mondtak: meleg van. Viszont a fehér pólókon lévő emblémát nem voltak hajlandók megmutatni, mondván, semmi közünk hozzá. Aztán elindultak az antifasiszta demonstráció irányába.
A tolerancia és az antifasizmus jegyében megtartott tüntetésen ott volt számos, a médiából vagy a politika világából ismert arc: például Mécs Imre, a szabad demokratából szocialistává vedlett ’56-os, Kende Péter holokausztos táblával, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének vezetői és még sokan mások. Az ősz eleji, kora délutáni kánikulában lassan szivárogtak a szélsőjobbos veszély ellen, az emberi méltóságért és toleranciáért szervezett antifasiszta tüntetés helyszínére az érdeklődők: a Dózsa György téren az esemény kezdetekor sem voltak többen pár száz főnél, az eseményekről tudósító médiumok munkatársaival együtt. Viszont tengernyi rendőr biztosította a tüntetést. Hirtelen ordítozás tört ki. Valaki felismerte Tomcatet – azaz Polgár Tamást –, a híres-hírhedt bloggert, akit a rendőrség korábban bombagyártással is meggyanúsított, mert műtrágyát találtak a barátai lakásán. Ekkor elszabadultak az indulatok. Tomcat ezúttal egy fényképezőgéppel és egy diktafonnal felfegyverkezve érkezett, szokása szerint kerékpáron, s mint mondta, azért, hogy blogjában hitelesen tudósíthassa olvasóit az eseményekről.
„Takarodj innen, te szemét, a tetves haverjaidhoz, a Várba!” – ez volt a legenyhébb „kritika”, amit kapott. Egy napszemüveg mögé rejtőző idős úr követte, és zsolozsmaszerűen ismételgette: „Náci szemét, náci fekália!” Tomcat a toleranciáért és a fasisztaveszély miatt feltüzesedett tüntetők gyűrűjében az olyannyira hiányolt párbeszéddel próbálkozott, ám hiába bizonygatta, hogy nem az ordas eszmék híve, csak azt ajánlották neki, hogy „dögöljön meg”. A tömeg még az utódaira is alpári átkokat szórt, lökdösni, taszigálni kezdte, mindezt a rendőrség egy darabig méla közönnyel figyelte. A passzivitás akkor tört meg, amikor egy kigyúrt, narancssárga izompólót viselő, napszemüveges fiatalember is beszállt a „ringbe”, és nyomdafestéket nem tűrő szavak közepette próbálta elzavarni az érdeklődő és állampolgári jogaival élő bloggert. Rajta látszott, hogy hamarosan ütni is fog, úgyhogy ekkor megjelentek a rendőrök is. Tomcat megkérdezte: „Ki ő? Talán rendező?” Választ nem kapott. A rendőröket hiába faggattam, vajon a rendezvényt egy magán őrző-védő cég is biztosítja-e, azt mondták, kérdéseimmel forduljak a sajtóosztályhoz. Az átkozódó tüntetők, a kigyúrt izomfiú a rendőrség és a sajtó munkatársainak gyűrűjében tolta biciklijét, amikor megjelent a színen egy másik, az előzőhöz kísértetiesen hasonlító őrjöngő fiatalember, aki még az előzőnél is vadabb volt. Az, hogy „Megdöglesz, te szemét!”, csak a legenyhébb szidalom volt, ami a tüntetőktől záporozott. Végül a Vár felé tartó blogger kerékpárját is megrugdalta, a jelen lévő rendőrök toleráns pillantásai közepette. Ez a cselekedet elvileg garázdaság. Az esetről egyébként tévéfelvételek is vannak: a tévészékház elleni ostromkor ilyenek alapján rendeltek el körözést a „randalírozók” ellen. Jómagam is megkaptam a magamét: egy nekivadult tüntető a tolerancia jegyében alpári stílusban mocskolt. A nyakamban ott lógott az újságíró-igazolványom, amelynek szalagján jól látható a Magyar Nemzet felirat.
– Bizony, szépen beszélgetünk – mondtam, megelégelve a rengeteg fenyegetőzést, anyázást. Erre egy idősebb férfi nekem támadt. – Takarodj innen, te szemét! – üvöltötte. Mutattam neki az igazolványomat, és mondtam, hogy a lapomnak tudósítok. Erre még inkább felbőszült: – Kit tudósítasz te? Csak a szemetet! Takarodj innen, mert megbánod! – ordította, és fenyegetően indult felém. De szerencsére ott voltak a rendőrök. Csak annyit mondtam neki, ez a föld az én földem is, az én hazám is – közterület –, jogom van itt lenni. A válasz ennyi volt: Meg fogsz dögleni, mind meg fogtok dögleni…! A Vár alatt tehát lincshangulat volt.
Fenn a Várban pedig dobpergésre vonultak fel a frissen avatandó gárdisták. A ceremóniát felvezető Pörzse Sándor az ellentüntetőket is meginvitálta. Néhányan fel is jöttek. Egy idős asszony a többezres tömeg szélén álló, Árpád-sávos zászlót lengető kortársának támadt.
– Engem ezek alatt a zászlók alatt vittek a halálba, de túléltem! Gyerekeim vannak és unokáim. Remélem, egyszer a te unokáidat is elviszik, lehet, hogy ők nem élik túl! – kiabálta az idős hölgynek, aki elhűlve nézte. Egy fiatalember közbeszólt: „Most már jól megátkozott minket. Elballaghat haza” – mondta, és elfordult. Az asszony felvetette a fejét, és továbblépett. A gárdisták, ahogy jöttek, dobpergéssel távoztak. Az út menti tömegből „Büszkék vagyunk rátok!”, „Szeretünk benneteket!” felkiáltásokat hallatszottak. A felavatottak arcán öröm és meghatottság. Egyikük, egy középkorú ceglédi férfi kérdésemre csak annyit mond: – Hogy bántanék én bárkit is? Harminc éve mentőtiszt vagyok, az élet védelme a hivatásom. Azért léptem be, hogy ezt az elvet szolgáljam, minden területen. Egy pesti és egy maglódi frissen avatott fiatalember fényképezkedik gyerekekkel. Gomblyukukban ott az avatáson kapott fehér virág. Nem családi fotóról van szó. Megkérték őket, álljanak be, emlékül…