Humánerőfogyás

Politikailag korrekten nincsenek már személyzeti főnökök, humánerőforrás-menedzserek veszik fel vagy küldik el ezen erőforrás megszemélyesítőit, a magyar munkavállalókat. Nem tudom, értjük-e a veszélyét annak, hogy nálunk egyre kevesebben dolgoznak, és egyre több az eltartott? A kormánynak két társadalmi csoportra kéne nagyon figyelnie, az egyik a munkahelyteremtő vállalkozóké, a másik a gyerekeket vállaló családoké.
Ennél a pontnál álljunk meg! A gyermeket mint hosszú távú beruházást a magyar lakosság egy része (és nem csak a liberálisok) nem ismeri el. Holmi játékszernek vagy unaloműzőnek tartja, egyenértékűnek egy családi kutyával. Még nem ég az arcunk, amikor a vizsgálatokban a család és a gyerekszám után érdeklődnek a kutatók, még szégyellnénk, ha családellenesek lennénk, de az élet mást mutat. Családcentrikus és gyermekszerető nemzetnek látszunk, ennek azonban bántóan ellentmondanak a statisztikai adatok. Magyarországon évente 24 ezer házasságot bontanak fel, a házasságkötések száma drámaian csökken, 2004-ben ezer lakosra 4,3 jutott, 77 ezer szűnt meg, ellenben csak 44 ezret kötöttek. Minden második válással végződik, és a gyerekek 35 százaléka házasságon kívül születik.
Tulajdonképpen szinte semmi nem kedvez az apa–anya–család–gyerekek négyszögének. Egész iparágak alakulnak a szingli lét propagálására, a homoszexuálisok magukat előtérben tolva követelnek egyenértékű jogokat a hagyományos férfi-nő kapcsolattal szemben, a média rajongva számol be „sztárjaink” boldog családi életéről, miközben nem titok, romba dőlt kapcsolatok, válási árvák, szétdúlt otthonok az árai ezeknek a példának szánt idilleknek. Végül is az élet a bulvármédia felől egyszerű: összejövünk, szétmegyünk, időnként születik egy gyerekünk, időnként meg otthagyjuk őket. Ahogy összejön. Ha pedig számolunk, hogy amíg egy átlag magyar család két gyerekkel a Balatonra nem jut el, a szomszéd gyerektelen házaspár meg feszt a tengerparton nyaral, akkor meggondolás tárgya lesz a gyerekvállalás.
Különösen igaz az utóbbi évtizedre, ahol a piacgazdaság nagyjából azt jelenti nálunk, hogy pénz beszél, kutya ugat. Azaz minden kifejezhető haszonban, nyereségben, és ami ezt nem produkálja, azt nem kell szaporítani. Hagyjunk fel a veszteséges vállalkozásokkal! Márpedig ma egy gyerek puszta megszületése, első pelenkája, kocsija, kiságya, kádja, réklije, pólyázója azonnal felemészt félmillió forintot, tiszta ráfizetés. Abból már bőven telik egy Maldív-szigeteki álomnyaralásra. Tessék meggondolni, még sehol sincs az óvoda, a könyvek, a kinőtt cipők, a napközi, a menza, az iskola és egyéb befizetések, a betegségek, a tandíj, a kollégium, az albérlet, az utazás, a sítábor, a mobil, az iPod, a szakkör a sportkör, a különóra, majd a legvégén a diploma, ami nem is biztos, hogy ma már olyan tuti kenyér.
1995-ben még 112 ezer szülés esett egy évre, 2004-ben már csak 95 ezer. A születés csökkenése az 1974 és 1977 között születettek kivételével 1958 óta folyamatos. A fogyás cirka negyven éve tart, és annyi bizonyos, hogy az 1958-as dátum vészesen közel van a levert forradalomhoz. Nem tudom, mi ennek az oka, lelki vagy materiális, de 1900-ban Nagy-Magyarország összlakossága 17 millió volt, Trianon után ez 7, 6 millióra zsugorodott, és láss csodát, az elátkozott Horthy Miklós kormányzása alatt a 7,6 millió fő 1940-re 9,5 millióra nőtt, de már 1930-ban is meghaladta a 8,7 milliót. Mit tudhatott a Horthy-rendszer, amit nem tudott a fejlett szocializmus produkálni? Igaz, abban az időben nem volt legalizálva az abortusz. Néhány kommunista orvos végzett terhességmegszakításokat az illegális elvtársnőknél, s lehet, hogy ez adta az ötletet, hogy a terhességmegszakítás váljék a fogamzásgátlás bevett módszerévé. Még az elmúlt években sem volt kevesebb abortusz 50 ezernél, így minden száz élve születésre 56 terhességmegszakítás jut. Sok ez, vagy kevés? Európai átlagban nagyon sok, ha pedig azt vesszük, hogy Magyarország élen jár a különböző fogamzásgátló eszközök forgalmazásában, beleértve a minimális hormonhatású tablettákat is, akkor az abortuszok nagy száma a felelőtlenség és a strucceffektus számlájára írható. Úgy látszik, a pornócsatornák és az erotikus filmek adósok maradnak a felvilágosítással. Amúgy pedig a feeling, a közhangulat nem kedvez sem a vitának, sem a tisztességes szembenézésnek népességfogyásügyben. Sikerült ezt a drámai problémát a kabarék szintjére vinni. A magyar emberek önmagukat röhögik ki, amikor a nemzethalállal szórakoztatják őket.
Rákhalálozásügyben világelsők vagyunk, a rendszerváltozás, a szűrés és a prevenció, az orvosok erőfeszítése tett valamit a csökkentésért, de a mostani egészségügyi reform egy csapásra tönkrevágott mindent. Ahol a korai rákfelismerési vizsgálat 250 ezer forintba kerül, és a daganatos betegségekhez várólistát rendelnek, ott minden remény szétfoszlik. Becsült adatok szerint 2050-re a magyar lakosság száma 8 millió 741 ezer főre apad, a pesszimisták 6 milliónál húzzák meg a határt. 1980-ban még 10709463-an voltunk, most 2007-ben 10058029-en vagyunk. 1981 óta minden évben többen halnak meg, mint ahányan születnek, ezzel dobogón vagyunk a volt szocialista országok között.
Az öregek aránya drámaian emelkedik, az élve születések úgy alakulnak, hogy száz nő 128 gyereket hoz a világra, miközben ahhoz, hogy egyensúly legyen, 210 gyermeknek kellene születnie. 1981 óta minden évben többen halnak meg, mint ahányan születnek. A csecsemőhalálozást tekintve soha nem álltunk olyan jól, ezer élve szülöttre 6,6 csecsemőhalál jutott, mostanra ez az adat 8 százalékra ugrott. Csecsemőosztályokat, szülészeteket zártak be, tollvonással megszüntettek egy speciális koraszülőkórházat, rá akarják szorítani a várandós asszonyokat, hogy ne választott orvosuknál, hanem az ügyeletesnél szüljenek, a koraszülésekre volumenkorlátot szabnak (!). A jól felszerelt szülőotthonokat a nyolcvanas években megszüntették, az otthonszülést üldözték és büntették. Csupa olyan döntés, ami folyamatosan elveszi a kedvet a gyerekvállalástól. A szülészeket kötelezik az abortusz elvégzésére, sokszor egyazon kórteremben fekszenek, akik mindent megtesznek, hogy megszülessen a gyerekük azokkal, akik mindent, hogy ne. Közben megy a bohóckodás a gyerek nemének megválasztásáról, a homoszexuálisok, a transzvesztiták „családi” jogállásáról vagy az egyedülálló anyaság dicséretéről, sőt a gyerektelen élet örömeiről.
Bármelyik 18. évét betöltött fruska örökre meddővé operáltathatja magát, törvény biztosította joga, és ha az abortuszra kényszerül, az állam a beavatkozást gálánsan fizeti. Lehet mindez a véletlen műve, de ezek idő múltán kínzó evidenciákká válnak. A nagy garral beharangozott megduplázott családi póték üres blöff. Megvonták a 13. havi juttatást, megszüntették a gyermekek után járó adókedvezményeket. Bevezetik a tandíjat, ami visszaveti a családokat a két háború közötti szintre: egy családban egy diplomás gyerek. Sem az osztott munkaidő, sem a részmunkaidő nem nyert polgárjogot, és minden munkaadó magánügynek tekinti a gyerekes nők problémáit. A ridegség átjárja a mindennapokat, a gyermek nincs betervezve a közlekedésbe, a vendéglátásba, az utazásba, a szolgáltatások nagyjába. Jellemző, hogy egy svéd áruház létesített először itthon gyermekjátszóházat az ott vásárló szülők könnyebbségére.
A miniszterelnök? Legbutább kijelentése szerint azokban az országokban nagyobb a gyerekvállalási kedv, ahol magasabb a házasságon kívül született gyerekek aránya. Mit üzen ezzel Gyurcsány Ferenc? Tesz a magyar családok fejére. Jöjjenek csak a kínaiak.