Vízválasztó lesz Málta ellen

Labdarúgó-válogatottunk 2007. augusztus 22-én visszatért a jövőből a jelenbe. A csapat ekkor győzte le a Puskás Ferenc Stadionban 3-1-re a világbajnoki címvédő Olaszországot, és az eredmény, a mutatott játék, valamint a közönség és a szakma újraéledő bizakodása, szeretete egészen új helyzetet teremtett. Azóta minden mérkőzés tétmérkőzés, a Málta elleni holnapi találkozó ráadásul több okból is az.

Az ember, különösen, ha futballszurkoló, hajlamos tendenciákban gondolkodni, és mi az olaszverés után „úgy döntöttünk”, hogy újra jó csapatunk van, legalábbis lesz. A válogatott azóta kétszer lépett pályára, és ha a két teljesítményt önmagában szemléljük, nem pedig az általunk vágyott trend részeként, akkor egyik sem erősítette vagy cáfolta meg kategorikusan a fenti véleményt. Szeptember 8-án Székesfehérváron a mieink 1-0-ra nyertek Bosznia-Hercegovina ellen, és ha nem is sziporkáztak, de kétségtelenül eltökélten küzdöttek, rendszerben futballoztak. A mindkét oldalon adódó helyzetekből itt sem, ott sem sikerült egyet sem értékesíteni, a két tizenegyesgyanús szituációból a játékvezető az egyiket befújta, a másikat nem. Ha fordítva ítél, 1-0 helyett 0-1 a vége. Négy nappal később, Isztambulban egy órán át nemcsak állta a török ostromot a válogatott, hanem vissza is verte azt, és remek ellenrohamokat indított. Az egyik akciónál Gera buktatásáért büntetőt kellett volna ítélni, ám a skót bíró súlyosat tévedett a kárunkra, a magyar csapatkapitányt állította ki. A társak ezután összeroppantak, nyolc percen belül két gólt kaptak, majd a hosszabbításban még egyet, így lett 3-0 oda. Ha nincs az augusztus 22-i csoda, csak a bosnyák és a török meccs kapcsán még nem beszélnénk hazai futballreneszánszról. Ha most mégis így teszünk, akkor viszont a Málta elleni mérkőzést vízválasztónak kell tekintenünk. Hiszen kevés, ha gürcölős meccsen nyerünk 1-0-ra, mint a bosnyákok ellen. Az is kevés, ha egyórás tetszetős játék után kikapunk, mint Isztambulban. Győzni kell, folyamatosan jól és fölényben játszva, biztosan. Két-három-négy góllal. Különben megtörik a trend, vagy a válogatottunk köré képzelt varázs.
A Szusza Ferenc Stadionban rendezendő összecsapás egyrészt ezért lesz tétmérkőzés. Másrészt pedig azért, mert bár az Eb-selejtező csoport „dobogóján” a görögök, a törökök és a norvégok osztozkodnak, a 4–7. helyért még lesz marakodás a magyarok, a bosnyákok, a máltaiak és a moldávok között. Együttesünk Málta fogadása után Moldáviába utazik, végül a görögöket látja vendégül. Ha e 270 perc során legalább hat pontot szerez, minden valószínűség szerint negyedik, ha viszont háromnál kevesebbet, jelenlegi ötödik helyénél is lejjebb süllyedhet, és nem is feltétlenül csak egy pozícióval.
A 4. és a 7. hely között pedig nemcsak önbecsülésünkben hatalmas a különbség, hanem a 2010-es világbajnoki selejtezők besorolását tekintve is; és onnan, ugyebár, tovább szeretnénk jutni. Legalábbis ez a deklarált cél. Már most ismert, hogy az 53 európai indulót nyolc hatos és egy ötös csoportba osztják majd, a kilenc első közvetlen vb-résztvevő lesz, a nyolc legjobb második pedig négy párban oda-visszavágót vív a fennmaradó négy helyért. (Kontinensünk 13 kvótát kapott.) A kiemeléskor tehát hat kasztot állítanak fel, és a magyar válogatott az Eb-szerepléstől függően a negyedikből vagy az ötödikből indul. A konkrét listát látva majd megállapíthatjuk: a differencia majdnem ég és föld.
Minden a holnapi sima győzelem mellett szól tehát, az ellenfelet és a közös múltat kivéve. Málta ugyanis nemcsak majdnem napra egy esztendeje, 2006. október 11-én ejtett sebet a magyar futballon – a 2-1-es idegenbeli vereségbe bukott bele Bozsik Péter szövetségi kapitány, így került képbe az utód, Várhidi Péter –, hanem már korábban is. Az 1990-es vb-re selejtezve például egyszer sem sikerült legyőzni, az ottani 2-2 és az itteni 1-1 alkalmával összesen három gólt vágott Busuttil úgy szlalomozott középpályásaink és védőink között, hogy rossz volt nézni. De az 1974-es vb-részvétel sem csak a svédek elleni 3-3-on úszott el – hiszen rosszabb gólkülönbséggel estünk ki –, hanem azon is, hogy a csoport három komoly csapata közül a magyar volt a legkíméletesebb Máltával, beérte 2-0-lal és 3-0-lal.
Eddig tehát az az 1972-es Megyeri úti 3-0 a csúcs; a helyszín holnap ugyanaz, az eredményt is kapásból elfogadnánk. A máltaiak ugyanis legutóbb 2-2-re mentek a törökökkel, nálunk pedig nem játszhat a Várhidi-éra tizenegy magyar góljából hatot szerzett Priskin. De Málta ettől még a világranglista 124. helyezettje, a mieink pedig augusztus 22-én megverték a vb-aranyérmest. Akkor kezdődött az új időszámítás, a jelen. Holnap nem kellene ismét elindulni a jövő vagy a múlt felé.