Ákos albumról albumra

Ókovács Szilveszter
2007. 11. 03. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kovács Ákos nem okoz meglepetést, továbbra is a magyar poppaletta legprofibb termékét nyújtja át. A tavaly őszi album csaknem minden dala itt van, sőt, közülük némelyik már a lemezbemutató turnéra új ruhát, vagy legalább kiegészítőket (Gépszabadság), esetleg menősebb metrumot kapott (1956).
Már három stílusszálat tart egy kézben a producer-énekes: fegyelmezett rockbandát, decens filmzene-vonóskart, és egy újabbat, a crossover férfivokált. Ilyet senki sem csinál, nem véletlenül – ha nem látnám, el sem hinném, hogy mégis működik. A gigaslágereket szétírták e fura együttesre, a vonószenekar sokat látszik és játszik, de valószínűleg a Vivat Bacchus-fiúk hiánya is feltűnne, még ha ezúttal kissé alul is keverték őket.
A csapat produkciója hibátlan, a zene kifogástalan hangminőségben szól. Én ugyan rendre keveslem, hogy csak pár ütem gitárszóló férjen egy rockkoncertbe, billentyűből meg épp nyolc, de tény, hogy Ákos intenzitása mindig kitölti a rendelkezésére bocsátott csarnokot és estét – és hát neki van zenekara, mondanivalója, nem fordítva. A műsor változatos, megint előkerül néhány pompás régebbi nóta. Csúcspont például a halott jó barát, Kaszás Attila emlékének szentelt, szívszorító Lepkegyűjtő, de a finálét jelentő Mondj igent pozitív zúzása is. A második korongon werkfilmek, akusztikus dalok: ezek hozzák legközelebb a művészt, a harmadikon pedig egy ’97-es Beavatás-koncert, még a néhai BS-ből.
És e tízéves visszatekintés új felismerésekre vezet. A múlt századi Ákos – naná – ifjabb és gyarlóbb zenész, akkori remek csapatát még nem számítógép vezérelte jel tartja pórázon, hanem a zseni Dorozsmai Péter dobszerelése. A mozgás, a konferálás természetesebb, keresetlenebb – amúgy minden lassabb. Más világ, más sebesség, porosabb hangszerelés, kásás vokál, szeplős keverés. Mégis elképesztő!
Tíz évvel később a szemünk előtt pörög a turnévégi profi show, Peter Gabriel is bevállalhatná. Az öntörvényű, méltó utód, Bánfalvi Sándor plexiparaván mögé zárva csépeli a bőröket – őt már fülbe vezetett bigyók irányítják. A hangzás erőteljes, valósággal hengerel. De a közönség érintése nemigen fér bele: miközben Ákos albumról albumra vezet a szíve közepébe, produkciója harmadik évezredi mérnöki tökéletességbe távolodik. És akkor szerényen, a fentieket ellenpontozva felhangzik a Hűség régi dala, amely biztos túléli majd szerzőjét, az Örök április. Vajon ott, ahol a Republik ostoba mintapélda-akkordsora és dadaista-álnépies szövege sikeres lehet, értékeli-e bárki a hátborzongatóan gyönyörű harmóniákat, a metaforamély versszöveget vagy akár csak zongora és érzékeny énekszóló szabad párbeszédét? Vagy az Őszi tájkép finom melankóliáját?
A kérdés költői: mire mindezt leírom, a pazar, tíznapos tripla kiadvány platinalemez. E színeváltozásokat, távolodó-közeledő koncerteket a rejtelmes rajongói szeretet gyúrja szerves egységbe. E titokról többet írni úgysem tudok, sem most, sem még közelebb.
(Ákos: Még közelebb – 3 DVD, White Falcon, 2007.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.