Spanyol terítéken Franco megítélése

Spanyolországban a mai napig vitatott Francisco Franco megítélése. A tábornok 1936 júliusában lázadt fel az úgynevezett Második Spanyol Köztársaság (1931–1939) ellen, és a véres spanyol polgárháború közben és után nacionalistái leszámoltak a köztársasági baloldallal, főleg a kommunistákkal.

A túlélők és a hozzátartozók, valamint a Franco-hívek ellentétei elevenen élnek: a mai napig sok az olyan spanyol család, ahol a vegyes házasságok ellenére (köztársaságpárti és Franco-párti leszármazottak között) a házastársak szülei – az egykori esküdt ellenfelek – továbbra sem hajlandók szóba állni egymással.
A március elejei újabb spanyol általános választások közeledtével fokozatosan mérgesedik a légkör a két legnagyobb spanyolországi párt, a jobboldali Néppárt, illetve a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) és hívei között. A szembenállás kiterjedt a korábban tabunak tekintett témákra: az 1975-ben megkoronázott uralkodó, I. János Károly király személyére, a spanyol polgárháború (1936–1939) baloldali áldozatainak kárpótlására és az utána következő Franco-diktatúra (1939–1975) jelképeinek eltávolítására is.
A vita akkor lángolt fel újra, amikor Spanyolországban a három és fél évvel ezelőtti madridi pályaudvari merényletek után kormányfőnek választották a szocialista pártvezért, José Luis Rodríguez Zapaterót, aki ezután egy bizottság létrehozásával megkezdte a Történelmi emlékezet nevű törvénytervezet előkészítését. Ezzel azt akarta üzenni szavazóinak, hogy érdemben fogja kárpótolni a spanyol polgárháború és diktatúra baloldali áldozatait. Zapatero szerint azért kell megszavazni a törvényt, hogy az egyre kevesebb köztársaságpárti túlélő ugyanúgy részesüljön kárpótlásban, mint annak idején Franco hívei. José Luis Rodríguez Zapatero azonnal a néppárti támadások kereszttüzébe került, mivel a kormányfő is érintett apai nagyapja – köztársaságpárti százados – révén, akit Franco katonái még a lázadás legelején végeztek ki. A konzervatív jobboldal azért is bírálja a törvényt, mert szerinte csak feltépi a múlt sebeit, és megvádolta a baloldalt, hogy a törvény elfogadtatásával akarja folytatni és megnyerni a polgárháborút. A jogszabály megalkotását még a katalán radikális köztársaságpártiak és a volt kommunisták is ellenzik, de más miatt: ők keveslik a kárpótlást. Zapaterónak akadtak más nem túl szerencsés lépései is a múlt rendezésével kapcsolatban: 2005 áprilisában például éjnek idején szállíttatta el az utolsó madridi Franco-szobrot, ráadásul egy olyan megemlékezéssel egy időben, amikor ünnepségen köszöntötték a kilencvenéves Santiago Carrillót, a spanyol kommunisták egykori főtitkárát. Az esemény óriási felháborodást váltott ki a spanyol jobboldalon, és tápot adott az addig háttérbe szorult szélsőjobboldali, falangista szervezeteknek is. A politikusok egyre többet emlegetik a kettészakadt ország ellentéteit és a polgárháborút idéző légkört, mivel Zapatero azt is tervezi, hogy elszállíttatja az utolsó köztéri Franco-szobrokat is a spanyol városokból.
Még javában tartanak a törvénytervezet vitái, s nem valószínű, hogy a kormánynak sikerül azt elfogadtatnia a választások előtt. A néppárt elnöke, Mariano Rajoy közölte, ha jövő tavasszal ő nyeri meg a parlamenti választásokat, elveti a törvénytervezetet. Eközben a Vatikánban vasárnap 498 papi személyt avattak boldoggá, abból a mintegy tízezer egyházi személyből, akit a második köztársaság idején gyilkoltak meg baloldaliak.
Az egyre inkább a Franco személye körül kialakuló vita elmérgesedése azzal fenyeget, hogy kockára teszi a diktatúra utáni alkotmányos demokráciába való átmenet minden eddigi eredményét.