Késmárk után méteres hótorlaszok nehezítik az utunkat. Lehet, hogy jobb lett volna megfogadni az utazási iroda tanácsát, és a járt úton, Alsókubin felé hadat üzenni a Magas-Tátrának. Mindegy, beengedjük a havat is a kormány mögé, legalábbis az autó irányításán innentől fogva Tél kapitánnyal osztozunk. A további csúszkáláshoz az öt után már teljesen kihalt Kotlina egyik ürességtől kongó kocsmájában próbálunk erőt gyűjteni. Hiába köszöngetünk szlovákul, nem jön a csapos, jobb híján odébbállunk. A jéglelkű szlovákok már régen a másnapi sportprogramra pihenik ki magukat, néhány pálya fölött mégis fény pislákol. Esti sízés síelők nélkül, pontosabban pár tucat honfitársunkkal, akik vélhetően némi borovicka segítségével dacolnak a mínuszokkal.
Mindezt csak azért írom ide, hogy kellő legyen a kontraszt a Lengyel-Tátrához képest. Nem sokkal a Poronin nevű falunál már feltűnnek Zakopane fényei. Először azt hisszük, hogy valami nagy nemzetközi verseny idején csöppentünk Lengyelország téli fővárosába, hiszen este hét óra felé is fényárban úszik az összes város menti sípálya, az utcákon pedig hihetetlen nyüzsgés. Aztán rájövünk, télen ez itt a mindennapok része. Félreteszem környezetvédő aggályaimat (az erdő mégiscsak a medvéké), muszáj átengedni magunkat Zakopane forgatagának.
Ilyet még sehol nem láttam: sötétedés után majdhogynem többen síelnek, mint nappal. A síelőket mindenütt kisebb-nagyobb büfék, vendéglők várják. Az utóbbiak szinte kivétel nélkül a tősgyökeres gorálok építészeti stílusát követő gyönyörű gerendaházakban kaptak helyet, sokszor a terem közepén lobogó tűzzel, amelyen kérésre a különféle húsételeket egyénileg is ki lehet sütni. A lengyelek – állapítottuk meg – a nap nagyobbik részét ezekben az egységekben töltik, miközben a sítalpak a bejáratnál pihennek. Kedvencem a büfék legpuritánabb változata, a kis gerendabódé lett. A kötelező kellékek itt is megvannak: csakhogy a szabad tűz odakint, egy félbevágott hordóban ég. Látva, hogy a helyiek ennek a tetején is sütnek valamit, a nemzetközi négykézlábas nyelvet használva mi is kérünk „olyat”. Meg is kapjuk egy nagyobb sztanioldobozban. Némi szerencsétlenkedés után sikerül kisütni a darált húsos egyveleget. Természetesen forró sört – az itteniek gusztustalan kedvencét – kérve hozzá, illemtudóan visszautasítva az ízesítésként kínált málnaszörpöt. A sétálóutca igényes éttermeiben, bárjaiban persze speciális gépből csapolják a forró sört, legalább négyféle – például fahéjas – ízesítéssel. Ha a gasztronómia ilyen rettenetes vadhajtásaihoz nyúlunk, a gyomor védelmében előzőleg okvetlenül válasszunk egyet a legalább negyvenféle lengyel vodkából.
Zakopane báját a gorál ihletésű faházak adják, amelyek az arisztokraták első villaépítési lázával együtt, bő évszázada jöttek divatba itt. Egy néhány évtizedes szocreál vargabetűt leszámítva ma is szorgalmasan építik ezeket a fazsindelyes művészi gerendaházakat. A város sétálóutcáján este kilenc után kezdődik az igazi élet: a pályák zárásával tömegek érkeznek ide. A jobb vendéglőkben lányok-asszonyok éneklik teli torokból a helyi népdalokat, s ha nem vigyázunk, a mindenfelé próbálkozó pásztorruhás bérfotósok kezéből könnyen a nyakunkba kerülhet egy kisbárány. Azt viszont alighanem a javarészt külföldi kézben lévő sípályacégek járták ki, hogy éjfélkor szinte mindennek zárnia kell. Zakopane nem nevezhető olcsó helynek, ahhoz túl kicsi ez a Tátra-darabka a nagy Lengyelországhoz mérten. A vendéglátás azért megfizethető – az árak a magyarországi belvárosi áraknál kevéssel magasabbak –, a szálláshelyek viszont jóval olcsóbbak a komolyabb osztrák sícentrumok hasonló vendégfogadóinál, bár drágábbak a szlovák ajánlatoknál.
Bár összesen 33 kilométernyi, változatos sípálya, sok ülőlift és egy sikló is van itt, Zakopane azért nem a síelők Mekkája. Gyakran előfordul, hogy hosszúra nyúlik a várakozási idő. A pályák nincsenek összekötve, így egy-egy központtól át kell autózni, vagy buszozni a városon a másikhoz. A legtöbb pálya közvetlenül Zakopanéban van. (A sikló például a sétálóutca végéből, egy népművészeti piac széléről indul.) A legszebb és leghosszabb pályákhoz viszont az 1987 méter magas Kasprowy-csúcsra kell lanovkázni. Utazásunk idején még másfél-két órás volt a sor a hajmeresztő lift aljánál, de a kapacitást idén jelentősen megnövelték.
origo.hu
Mutatjuk a fővárosi Fidesz legújabb javaslatait
