Gulyás Gergely sajnos téved

Köszönöm Gulyás Gergely hozzászólását cikkemhez. Ám a köszönet után sajnos máris csalódottságomnak kell hangot adnom. Ugyanis a szerző olyan megállapításokat tesz, amelyek elfogadhatatlanok, és megkérdőjelezik cikke egészének komolyságát. Melyek is ezek?
A második mondatában így ír: „a szerző – aki korábban úgy vélte, hogy a köztársasági elnöknek jelen helyzetben van jogi lehetősége az Országgyűlés feloszlatására… (stb.)”. Ez a megjegyzés azt bizonyítja, hogy Gulyás Gergely nem vette a fáradságot, és nem olvasta el az e témában írott munkáimat a Magyar Nemzetben. Szánalmasnak tartom már többedszer megismételni, hogy például a tavaly őszi, Sólyom Lászlóhoz írt nyílt levelemben arra kértem fel az államfőt, hogy alkotmányos elnöki jogaival élve szólaljon fel a parlamentben, és a kialakult válsághelyzetre való tekintettel javasolja a frakcióknak a parlament feloszlatását. Természetes, hogy az államfő nem oszlathatja fel a parlamentet, ezt mindenki tudja, de semmi nem akadályozhatja meg abban, hogy felszólaljon a parlamentben, és szóbeli javaslatot tegyen a parlament önfeloszlatására. A feloszlatás és a javaslattétel közötti különbséget igazán nem nehéz megérteni. De ami tényleg szomorúvá tesz, az az, hogy ezt az ostoba, Gulyás által is átvett vádat olyan lapok fogalmazták meg velem szemben, mint a Népszabadság, a 168 Óra vagy a Népszava. Mindegyik lapnál sorban helyreigazítást tettem, vagy cikkel válaszoltam, aminek helyet is adtak, kivéve a 168 Órát, mely lap még közölni sem volt hajlandó válaszomat.
A második bekezdés eleje: „a politológus a magyar alkotmányos berendezkedés ellen fordul”. Kicsit felháborító ez az állítás, sőt sértő is. Gulyás ismét fogalmi problémákkal küszködik. Ugyanis egy új alkotmány megalkotására tett javaslat nem azonos a magyar alkotmányos berendezkedés ellen fordulással. Ellenkezőleg: az új alkotmányra tett javaslatomat éppenséggel a magyar alkotmányos berendezkedés védelme, megújítása, az alkotmány megváltozott politikai és társadalmi helyzethez és konfliktusokhoz való hozzáigazítása érdekében tettem meg. Tehát annyi az „apró” különbség, hogy nem ellene fordulok, hanem mellé állok.
Mellesleg általában sem értem Gulyás szempontját. Szerinte az, aki valaha is új alkotmányt szeretne, már az alkotmányos rend ellen lép fel? Az alkotmányok talán örökérvényűek, változtathatatlanok? Azok a belga politikusok, akik 1993-ban átfogó alkotmánymódosítást hajtottak végre a föderális rend demokratizálása, a konszenzuális demokrácia megerősítése érdekében, az alkotmányos rend ellen támadtak – s nem pusztán a Belgiumra jellemző etnikai megosztottság káros társadalmi és politikai következményeit kívánták csökkenteni alkotmányos eszközökkel? Vagy az olasz törvényhozók az alkotmányos rend ellen fordultak, amikor a korrupcióval agyonterhelt pártrendszer túlzott széttagolódásának megakadályozására a választási rendszer átfogó reformját, egyben alkotmányos reformot határozták el 1994-ben – hosszú válságos évek után?
Persze később hozzáteszi a szerző a világos álláspontját: „…a magyar alkotmányos berendezkedés összességében jó, és a legkisebb mértékben sem okozója a válságtüneteknek”. Tehát azért nem szabad az új alkotmány gondolatát még felvetni sem, mert a jelenlegi szinte tökéletes. Akkor meg kell kérdeznem: vajon miért kérte fel a Fidesz már 1993-ban Pokol Béla alkotmányjogászt arra, hogy írjon egy új alkotmányszöveg-tervezetet, amelyet nevezett szerző A magyar parlamentarizmus című, 1994-ben megjelent (Cserépfalvi Kiadó) kötetében közölt? S utána, az 1994-es választások után a kormányra került MSZP miért vette tervbe egy új alkotmány létrehozását, amely többek között a szocialista–liberális koalíció belső vitái miatt nem fogadtak el? Vagy legújabban, az MSZP 2006-os (!) választási programjában miért tűzött ki célul új alkotmányt? Lehet, hogy e politikai erők is az alkotmányos rend ellen fordultak? Tartok tőle, nem erről van szó. Hanem arról, hogy már évekkel korábban is szükségét érezték az új alkotmány megalkotásának.
Gulyás szerint az a tény, hogy alkotmányunk egy átmeneti időszakra született, még nem érv egy új alkotmány megalkotása mellett. Megítélésem szerint pedig eleve szimbolikus jelentősége is van annak, hogy a rendszerváltás után még mindig egy 1949-es módosított alkotmány van érvényben Magyarországon, ami azért különösen kínos, mert a rendszerváltások után gyakorlatilag minden kelet- és közép-európai új demokráciában új alkotmányok születtek: egyedül Magyarország a kivétel. De ezen túl: cikkemben világossá teszem, hogy természetesen lehet érvelni a jelenlegi alkotmány változatlanul hagyása mellett – miként több rendszerváltó politikus meg is teszi ezt –, ám a legutóbbi évek politikai állapotai és válságtünetei azt mutatják, hogy a jelenlegi alkotmány nem tud segíteni politikai problémáink megoldásában. Nem esetleges, aktuális politikai viták, hanem az évek során kialakult, tartóssá vált és rögzült politikai állapotok, egyfajta sajátos konfliktusos demokrácia létrejötte mutatta meg azt, hogy az átmenet időszakában született alkotmányszöveg nem képes megfelelően reflektálni a mai viszonyainkra.
Gulyás vitatkozva velem azt állítja, hogy a magyar jogszabályok szerint igenis sokféle lehetőség van a parlament feloszlatására és az előre hozott választásokra, azt írja, „a végrehajtó hatalom időközi cseréjére és különösen az előre hozott választások kikényszerítésére a legtöbb alkotmányos megoldás a magyar közjogban lelhető fel”. Ez az állítása minimum meglepő. Ugyanis nézzük csak! A kormányfő – s egyben a kormány – parlamenti elmozdítása csak konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal lehetséges, ami csak nagyon ritkán sikerül, Németországban ötven év alatt egyszer történt ez meg. Az államfő két parlamentfeloszlatási joga – egyik, amikor egy éven belül négy sikeres konstruktív bizalmatlansági indítvány születik, illetve, ha az általa megnevezett miniszterelnök-jelöltet 40 napig nem választja meg a parlament – gyakorlatilag csak nagyon különleges esetekben léphet életbe. A parlament önfeloszlatási joga marad végül, mint elvi lehetőség, de ennek működtetését éppen a magyar politika szélsőséges megosztottsága szinte lehetetlenné teszi. Azaz: a „sokféle lehetőség” legfeljebb mennyiségi, de nem valóságos lehetőség; szemben azzal, amit a szerző állít, a magyar alkotmányos berendezkedésben és politikai viszonyok között nemhogy könnyű, hanem nagyon-nagyon nehéz az előre hozott választások elérése.
Egyébként az állítását alátámasztandó nemzetközi példák kiragadottak, és nem bizonyítanak semmit. Hiszen például Franciaországban éppen a köztársasági elnöknek van szinte korlátlan parlamentfeloszlatási joga, miként Portugáliában és Finnországban is. Angliában a mindenkori miniszterelnök oszlathatja fel a parlamentet, Görögországban és részben Spanyolországban a miniszterelnök és a köztársasági elnök között oszlik meg a lehetőség. De általában jellemző – s ez a lényeges! –, hogy a modern európai alkotmányok többségében valamilyen fokban lehetséges a parlament idő előtti feloszlatása. Magyarországon ez jelenleg csak elvi lehetőség, lényegében csak papíron létezik.

A szerző politológus, egyetemi oktató