Szamárfogat

Sze­ret­ni va­ló, jel­kép­pé vá­ló, egész ala­kos, de­rûs szob­rot ál­lít­tat­na a fes­tõ­óri­ás­nak a Ka­pos­vá­rért Köz­ala­pít­vány, ám a lek­to­rá­tu­si szak­vé­le­mény sze­rint a sza­ma­ras kor­dé­ra ül­te­tett Rippl-Ró­nai-áb­rá­zo­lás de­ho­nesz­tá­ló vol­na az egyik leg­hí­re­sebb fes­tõ­mû­vé­szünk­re néz­ve. A fes­tõ szel­le­mi és tár­gyi ha­gya­té­kát gon­do­zó Hor­váth Já­nos mû­vé­szet­tör­té­nész is ha­son­ló­kép­pen ér­vel: „Ab­szurd öt­let Rippl-Ró­na­it sza­már­kor­dén ül­ve áb­rá­zol­ni. A sza­már mint attribúció köz­is­mert jel­ké­pe a bu­ta­ság­nak, csö­kö­nyös­ség­nek.” A köz­ala­pít­vá­nyi ku­rá­to­rok vi­tat­ják a lek­to­rá­tu­si szak­vé­le­ményt.

Szem­beke­rült a Ka­pos­vá­rért Köz­ala­pít­vány köz­tisz­te­let­nek ör­ven­dõ sze­mé­lyi­sé­gek­bõl ál­ló ku­ra­tó­ri­u­ma a Ma­gyar Mû­ve­lõ­dé­si In­té­zet és Kép­zõ­mû­vé­sze­ti Lek­to­rá­tus­sal és a So­mogy Me­gyei Mú­ze­u­mok Igaz­ga­tó­sá­ga kép­zõ­mû­vé­sze­ti osz­tá­lyá­nak mû­vé­szet­tör­té­né­sze­i­vel, je­le­sül Hor­váth Já­nos Rippl-Ró­nai-szak­ér­tõ­vel az ala­pít­vány el­gon­do­lá­sa sze­rin­ti Rippl-Ró­nai-szo­bor ügyé­ben. A múlt év vé­gé­re igen­csak ki­éle­zõ­dött vi­tát az vál­tot­ta ki, hogy a lek­to­rá­tus ha­tá­ro­zot­tan el­uta­sí­tot­ta a vá­ros köz­ala­pít­vá­nyá­nak azt a ter­vét, hogy a fes­tõ­óri­ást egy sza­már­fo­ga­ton ül­ve áb­rá­zol­ja a so­mo­gyi me­gye­szék­hely bel­vá­ro­sá­ban el­he­lye­zen­dõ, egész ala­kos, élet­kép­sze­rû szo­bor­kom­po­zí­ció.
– A szé­les ka­ri­má­jú ka­la­pot vi­se­lõ, szí­nes egyé­ni­sé­gû mes­ter szá­má­ra nem volt de­ho­nesz­tá­ló fe­lül­ni a sza­ma­ras kor­dé­ra, s az­zal a Ró­ma-hegy­rõl „le­eresz­ked­ni” a vá­ros­ba. Mû­vé­szet­tör­té­ne­ti tény, hogy Rippl-Ró­­na­i­tól nem áll­tak tá­vol a fa­lu­si­as mi­li­õ­be tar­to­zó ál­la­tok, a Ró­ma-he­gyi kú­ria kö­ze­lé­ben pá­vák ékes­ked­tek, „vörös foltos, ros­­szul te­je­lõ, de szép te­he­nek le­gel­tek. Volt itt mé­hes, is­tál­ló, ga­lamb­ház és paj­ta, vá­lo­ga­tott ku­tyák, sõt még csa­csi­fo­gat is” – ér­vel­nek egy mû­vé­szet­tör­té­né­szi le­írás­ra hi­vat­koz­va a sza­már­fo­ga­tos Rippl-Ró­nai-szo­bor mel­lett az ala­pít­vány ku­rá­to­rai.
– A Ka­pos­vá­rért Köz­ala­pít­vány kö­rül­te­kin­tõ­en járt el a pá­lyá­zat ki­írá­sa­kor. A meg­bíz­ha­tó for­rá­sok kö­zött az ugyan­csak so­mo­gyi il­le­tõ­sé­gû Bernáth Aurél két köny­vé­bõl is idéz­he­tünk an­nak alá­tá­masz­tá­sá­ra, hogy Rippl-Ró­nai igen­is fe­lült a sza­ma­ras sze­kér­re. „A kor­dély­ból úgy állt ki nagy tes­te, mint egy Budd­ha-szo­bor. Szé­les mû­vész­ka­lap­ja, le­csün­gõ ha­ja olyan ext­ra­va­gáns lát­ványt nyúj­tott, hogy min­den­ki utá­na­né­zett, amíg le­he­tett” – idé­zi Bernáthot a ku­ra­tó­ri­um mû­vé­szet­tör­té­net­ben jár­tas ci­vil szak­ér­tõ­je, Gás­pár Fe­renc.
A ka­pos­vá­ri kór­ház fõ­or­vo­sa a ki­lenc­ven­hét éves Kos­suth-dí­jas író, Takáts Gyu­la ál­tal is meg­erõ­sí­tett­nek tart­ja Bernáth Au­rél vis­­sza­em­lé­ke­zé­sét. Az író ugyan­is a szem­ta­nú hi­te­les­sé­gé­vel még azt az út­vo­na­lat is meg­ad­ja, ame­lyen an­nak ide­jén Rippl-Ró­nai a sza­már­kor­dén ül­ve rend­sze­re­sen köz­le­ke­dett. Takáts Gyu­la sze­rint az er­re uta­ló áb­rá­zo­lás nem sér­tõ.
Ez­zel a pá­lyá­zat ki­írói meg­dõlt­nek te­kin­tik Hor­váth Já­nos­nak az ér­ve­lé­sét, hogy „Anella, a fes­tõ ne­velt lá­nya ugyan fe­lült a sza­már­fo­gat­ra, de Rippl-Ró­nai nem”. Vis­­sza­uta­sít­ják to­váb­bá, hogy a sza­már­fo­gat de­ho­nesz­tá­ló vol­na a hí­res fes­tõ­re néz­ve, s hogy bár­ki is pro­vin­ci­á­lis szem­lé­le­tû­nek ti­tu­lál­ja a sza­már­fo­ga­tos szo­bor­kom­po­zí­ció mel­lett kar­dos­ko­dó­kat.
Négy terv ér­ke­zett a Ka­pos­vá­rért Köz­ala­pít­vány meg­hí­vá­sos Rippl-Ró­nai-szo­bor­-pá­lyá­za­tá­ra, ám kö­zü­lük a lek­to­rá­tus csak egy­re mond­ta ki, hogy „az al­ko­tó mun­ká­ján ka­rak­te­re­sen je­le­nik meg Rippl-Ró­nai de­rûs sze­mé­lyi­sé­ge”, s hogy „a sza­már meg­fo­gal­ma­zá­sa is élet­sze­rû”. Ám a bi­zott­ság a pá­lyá­za­ti ki­írás alap­gon­do­la­tát (már­mint hogy a szo­bor Rippl-Ró­nait a sza­már­fo­gat­tal együtt je­le­nít­se meg) ele­ve hi­bás­nak tart­ja, a terv meg­va­ló­sí­tá­sát nem ja­va­sol­ja.
A kép­zõ­mû­vé­sze­ti lek­to­rá­tus 2007. de­cem­ber 6-i szak­vé­le­mé­nyé­vel le­zár­ta a ka­pos­vá­ri Rippl-Ró­nai-szo­bor ügyét, de a szü­lõ­vá­ros­ban az­óta is foly­ta­tó­dik a terv el­uta­sí­tá­sá­val ger­jesz­tett dis­pu­ta. A köz­ala­pít­vány ku­ra­tó­ri­u­má­nak el­nö­ke, Fe­ke­te Lász­ló ügy­véd la­punk­nak azt mond­ta: a szo­bor­ál­lí­tás mû­vé­szet­tör­té­net­ben is jár­tas öt­let­gaz­dá­i­tól tá­vol áll a za­jos esz­té­ti­kai vi­ta, és nem sze­ret­nék egy „he­lyi há­bo­rú­val” hír­be hoz­ni a „fes­tõk vá­ro­sa” cí­met büsz­kén vi­se­lõ Ka­pos­várt. Mind­azo­nál­tal ra­gasz­kod­nak ah­hoz az el­gon­do­lá­suk­hoz, hogy Ka­pos­vár bel­vá­ro­sát egy ked­ves, sze­ret­he­tõ, élet­kép­sze­rû Rippl-Ró­nai-szo­bor éke­sít­se.
Szép Ta­más ügy­véd, ön­kor­mány­za­ti kép­vi­se­lõ, a köz­ala­pít­vány el­len­õr­zõ bi­zott­sá­gá­nak ve­ze­tõ­je hu­mo­ros han­gú, de fi­gye­lem­re mél­tó ér­ve­ket fel­so­ra­koz­ta­tó „antilektorátusi szak­vé­le­mény­ben” vi­tá­zik a Rippl-Ró­nai és a sza­már­fo­gat ös­­sze­egyez­tet­he­tet­len­sé­gét ál­lí­tó Hor­váth Já­nos mû­vé­szet­tör­té­nés­­szel, mond­ván, „aki fel­vet­te a ko­lom­pot, az ko­lom­pol­jon”.
És per­sze Hor­váth Já­nos sem ma­rad adós az el­len­ér­vekkel. Egye­bek közt azt ír­ja: „Ha­mis be­ál­lí­tás, ér­ték­ha­mi­sí­tás sza­már­kor­dén ül­ve áb­rá­zol­ni Rippl-Ró­na­it … a ma­gyar pik­tú­ra Cé­zanne­-ját, Gauguinjét … aki egy­ma­ga volt a re­ak­ció az Aka­dé­mi­á­val és Nagy­bá­nyá­val szem­ben.”
A sza­már­fo­ga­tos Rippl-Ró­nai-szo­bor meg­va­ló­sí­tá­sa mel­lett a leg­több ér­vet az iro­dal­mi és mû­vé­sze­ti egye­sü­le­tek­ben is ak­tí­van te­vé­keny­ke­dõ ci­vil szak­ér­tõ, Gás­pár fõ­or­vos so­ra­koz­tat­ja föl.
– A pá­lyá­za­ti ki­írás­ban meg­fo­gal­ma­zott Rippl-Ró­nai-szo­bor ki­zá­ró­lag ka­pos­vá­ri kör­nye­zet­ben hor­doz ért­he­tõ mon­da­ni­va­lót, ezért az csak a szü­lõ­vá­ros­ban va­ló­sít­ha­tó meg. Mint a lé­lek rez­dü­lé­sé­nek meg­ha­tá­ro­zó sze­re­pet tu­laj­do­ní­tó or­vos ugyan­úgy vé­le­ke­dem a fes­tõ­óri­ás­ról, mint a ge­ne­ti­kus Czeizel End­re, aki a kö­zel­múlt­ban meg­je­lent Fes­tõk – gé­nek – szé­gye­nek cí­mû köny­vé­ben Rippl-Ró­na­i­ról meg­ál­la­pít­ja: „gé­ni­usz, an­nak min­den em­be­ri kö­vet­kez­mé­nyé­vel együtt”.
Pa­ra­dox mó­don Gás­pár dok­tor – a sa­ját ér­ve­lé­sé­nek és iga­zá­nak alá­tá­masz­tá­sá­ra – a szo­bor­ál­lí­tást éle­sen el­uta­sí­tó Hor­váth Já­nos mû­vé­szet­tör­té­nész sza­va­it is fel­hasz­nál­ja. „Rippl-Ró­nai tud­ta, hogy mi­lyen sze­re­pet ját­szik, ami­kor a kül­vi­lág sze­mé­ben elõ­ad­ta ma­gát. Ex­po­nál­ta ma­gát úgy is, mint hét­köz­na­pi je­len­sé­get. Tu­da­to­san for­mál­ta ma­gá­ról a képet… A mû nem vá­laszt­ha­tó el a mû­vész egyé­ni­sé­gé­tõl. És meg­for­dít­va sem. Rippl-Ró­nai alak­ja nem füg­get­le­nít­he­tõ a mû­vész alak­já­tól. A Rippl-Ró­na­it áb­rá­zo­ló szo­bor­alak­hoz tör­té­nõ esz­köz­tár­sí­tás a mû­vész lé­nye­gi sze­re­pét hi­va­tott je­lez­ni” – idé­zi Hor­váth Já­nost Gás­pár dok­tor.
– Meg­gyõ­zõ­dé­sem az is – mond­ja –, hogy mi­vel a fes­tõk anya­nyel­vi szin­ten be­szé­lik a szim­bo­li­ka nyel­vét, Rippl-Ró­nai tud­ta, hogy egy sza­már és nem a szim­bó­lum húz­za a ko­csi­ját, ame­lyen rend­sze­re­sen vé­gig­vo­nult a vá­ro­son. Na­gyon gaz­dag volt, így tart­ha­tott vol­na hin­tót is, ha a kor­dét mél­tat­lan­nak érez­te vol­na ma­gá­hoz. Ese­té­ben a sza­már (vagy az ösz­vér) von­tat­ta kor­dé, az egyéb kel­lé­kek­kel együtt, hoz­zá­tar­to­zott a kis­vá­ro­si min­den­nap­ok egy­han­gú­sá­gát meg­tö­rõ, min­den­ki más­tól kü­lön­böz­ni aka­ró fes­tõ­mû­vész tu­da­to­san vál­lalt ext­rém nim­bu­szá­nak ala­kí­tá­sá­hoz és fenn­tar­tá­sá­hoz. Ezért sem gon­dol­kod­ha­tunk em­lék­mû­ben, csak egy ked­ves, sze­ret­he­tõ tör­té­ne­tet el­me­sé­lõ szo­bor­ban. Lát­ni vé­lem a mes­ter szá­ja sar­ká­ban meg­bú­vó ha­mis­kás mo­solyt: lám-lám, jó be­fek­te­tés volt a sza­már­kor­dé, még száz év múl­va is be­szél­nek róla…
A szo­bor­ról egyéb­ként még nincs dön­tés, így az ér­vek üt­köz­te­té­se vár­ha­tó­an foly­ta­tó­dik.