Csak az alapítók emléktábláját megáldó református lelkész, Bellai Zoltán volt szűkszavúan viszszafogott, amikor a kisgazdamozgalom száz éve hangoztatott hitvallását – Isten, haza, család – idézte a kaposvári vasútállomás éttermében tartott hét végi megemlékezésen, amelyen a Független Kisgazda– Nemzeti Egység Párt (FKNP) országos és helyi vezetői emlékeztek az alapítókra. A múlt század első fele magyar parasztságának biztató jövőt ígérő Nagyatádi Szabó Istvánra és mozgalomalapító társaira emlékező kaposvári ünnepség is többé-kevésbé olyan volt, mint a rendszerváltozást követő évek több felvonásos kisgazdaviszálya. Börczi Miklós, az FKgP somogyi főtitkára azzal kezdte mondandóját: „Őt is az a vírus támadta meg, amelyik a mai magyar társadalmat, s amely két pogány (a két nagy parlamenti párt) közt elvérzett és alulmaradt.”
Molnár László, a FKNP országos elnöke először arra emlékeztette a párt ünnepségre egybegyűlt húsz szimpatizánsát, hogy 1908. január 12-én a kaposvári vasútállomás restijében tizenkét somogyi község negyvenhárom kisgazda személyiségének részvételével, cigányzene mellett bontott zászlót a hazai kisgazdamozgalom. A „hetedik utódpártnak” nevezett és a maiak szerint „szerencsés jövő előtt álló” párt elnöke „leendő stratégiai szövetségesnek” nevezte a Fideszt, ugyanakkor élesen bírálta az egykori koalíciós partnert, mivel az szerinte a nagyobbik kormánypárttal a „multik kegyeiért versenyez”. – Egyesíteni kell a nemzetet, és ezért 2010-ben kormányzati pozícióba kell kerülnünk – hangoztatta a FKNP elnöke. Szabadi Béla, az agrártárca egykori államtitkára a resti falán elhelyezett emléktábla előtt felsorakozó elnökség soraiban tűnt fel.
Két nappal korábban szintén a vasútállomás éttermében gyűltek össze a Hegedűs Péter vezette Független Kisgazdapárt képviselői.
Százéves a kisgazdák mozgalma
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!