Egyszer Illyés Gyula írt egy nagyon szép esszét a tihanyi apátság tövében megbúvó Belső-tóról, amelyet a domb és a templom lenyűgöző szépségének takarásában először észre sem veszünk. Ám ha fölfedeztük, nem tudunk betelni a kis víztükör és a partján lévő falusias házak idillikus bájával. Így lehettek eddig sokan Jókai Anna elbeszéléseivel. A Kossuth-díjas írónő spirituális regényremeklései, a Napok, a Mindhalálig, A feladat, a Jákob lajtorjája, a Ne féljetek!, a Godot megjött látványos sikere már-már feledtette a kisprózai alkotások, a novellák és a kisregények minőségét.
A Széphalom Könyvműhely Elbeszéltem címmel két vaskos, együtt valamivel több mint ezeroldalas kötetben rendezte sajtó alá Jókai Anna kisprózai műveit. Mezey Katalin kiadóvezető magát az írónőt kérte föl alkotó szerkesztőnek, aki egyszerre törekedett időrendi és tematikus egységre. A két kötet a felismerés örömével ajándékozza meg az eddigi életmű hűséges olvasóját, s azoknak a fiatal olvasóknak is vezérfonalat ad, akik először vesznek kezükbe Jókai Anna-könyvet. Különös és izgalmas kaland újraolvasni azokat az elbeszéléseket, amelyekkel a viszonylag kései pályakezdő Jókai Anna egyszerre hódította meg a szakmabelieket és az olvasókat. Jókai Anna az irodalom, a művészet klasszikus és örökérvényű alapfeladatát, a tanítani és gyönyörködtetni missziót teljesítette a Kislány kutyával (1972), a Magyaróra (1965), a Selyem Izabella (1972) elbeszéléseivel. Fontosak a dátumok, hiszen ezek a novellák ugyanolyan elemi hatásúak az olvasóra, mint a keletkezésük pillanatában. A Magyaróra látszólag apró életképek sorozata egy átlagos pesti iskolából, ahol a gyerekek mesélik el a magyartanárnőnek a szülői brutalitás példáit, hogy aztán felszabadult nevetésben támadjon közös nevező a pedagógus és a kicsinyek között. A Kislány kutyával, a kötetnyitó novella pedig azt tárja elénk, hogy az emberi gyarlóság, a gyöngeség és a kegyetlenség örökérvényű, legfeljebb a kor díszletei változnak. Újraolvasva e novellákat, valamint a Jöjjön Lilliputba!, A labda, A forma című kisregényeket is, együtt él bennük az örökkévalóság számára megőrizve mindaz, ami már elmúlt, és az is, ami ma is érvényes. A ravasz, árnyalt és mégis barbár, ostoba, hetvenes évekbeli baloldali diktatúra szatirikus és tragikus modelljét adja a Vörös és vörös című 1984-es kisregény, amely Stendhal Vörös és fekete című regényére rímel. Egy hetvenes–nyolcvanas években élő, tehetséges, ám erkölcsileg gyöngének bizonyult női Julien Sorel sorát tárja elénk. Egy falusi lánynak, aki szeretné a Kádár-korszakban a képességeit kibontakoztatni, semmi esélye nincs a tisztességes önmegvalósításra. Farkassá kell válnia a farkasok között, a spiclik, a KISZ- és a pártkáderek sátáni háromsága csak a hozzá hasonulókat engedi kibontakoztatni. Egyetlen esélye van a 72-es párthatározattal elkezdődött új, árnyalt dogmatizmusban a tisztesség megőrzésének: amenynyire lehet, kiszállni a ringből. Ahogy tette ezt Jókai Anna is, amikor 1972-ben a Napok megsemmisítő társadalomkritikája és 1956 első, pozitív előjelű hazai, legális irodalmi ábrázolása miatt meghűlt körülötte a levegő.
Jókai Anna elbeszélései és kisregényei két kötetbe foglaltan demonstrálják az életmű tematikus gazdagságát és műfaji sokrétűségét. Az életmű szorgos kutatói igazolhatják: munkái kiállják az idő próbáját. Úgy tud közel férkőzni az olvasók és a szakmabeliek szívéhez, hogy soha nem mond le az irodalom metafizikus küldetéséről. Elbeszéltem – mondja szerényen kötetcímével. Hozzátehetjük, megkísértette a lehetetlen is: Jókai Anna soha nem mond le arról, hogy műveivel megpróbálja jobbá tenni a világot.
(Jókai Anna: Elbeszéltem I–II. Összegyűjtött novellák és kisregények, Széphalom Könyvműhely.)
origo.hu
A többség elítéli Magyar Pétert és a visszavonulását akarja
