Utak az elmúlt időbe

A 39. Magyar Filmszemle nyitónapján a budai Mammut filmszínházban a közönség még csak ízlelgette a mustrát. Az első két nap a dokumentumalkotásoké, amelyek iránt köztudomásúan mérsékeltebb az érdeklődés, ami nagy kár. Sőt igazságtalanság, hiszen éppen a kiváló magyar valóságfeltáró műfaj őrzi a magyar filmek 60-as, 70-es, 80-as évekbeli dicsőségét.

A szemle díjazottjai. A Magyar Mozgókép Mestere művészeti díjat az idén Gyulai Líviusz animációsfilm-készítőnek és Kósa Ferenc rendezőnek, az életműdíjat Schubert Éva színművésznek, Hildebrand István operatőrnek és B. Müller Magda fotográfusnak ítélték. A filmszemle legfőbb elismerése – most először – az Arany Orsó-díj, a legjobbnak ítélt közönségfilm pedig a nemzetközi zsűri döntése alapján Moziverzum-díjat kap. A külföldi kritikusok az általuk legjobbnak tartott film alkotóját az idén is Gene Moskowitz-díjjal jutalmazzák. A magyar film ez évi seregszemléjét Várkonyi Zoltán emlékének szentelik. A kétszeres Kossuth-díjas színész, rendező, színigazgató tiszteletére fotókiállítást rendeztek a Millenárison.

A múltba vezérel bennünket az Ocskay László, az elfelejtett hős című alkotás, amely Fonyó Gergely rendező, Kollarik Tamás forgatókönyvíró-producer és Ocskay Rudolf társ-forgatókönyíró munkáját dicséri. Az alkotók az élő emlékezet segítségével idézik meg 1944-et, Magyarország német megszállásának drámai pillanatait, amikor is egy történelmi nevet viselő magyar királyi honvédtiszt élete kockáztatásával menti meg 2500 zsidó honfitársának életét.
A leghitelesebb, -sűrítettebb, fekete-szürke mélyvalóságba vezérel bennünket Domokos János Az özvegy című zsánerképeket pörgető dokumentumalkotás rendezője, Dömötör Péter operatőr leleplező kamerájának segédletével. A történet egyszerű, tiszta, egy magányosan élő idős asszony hétköznapjairól kapunk mikrorealista látleletet.
Az igazi magyar dokumentum-játékfilmes iskola mintapéldája Bálint Arthur rendező-operatőr Poros öltöny című vizuális költeménye, amely úgy is fölfogható, mintha életre kelt realista festmények mozgóképes sorozata lenne. E filmben egy hegyek, dombok közé rejtett erdélyi falu magyar cigány lakóinak világába viszi el a nézőt. A műben amatőr, alkalmi szereplők játsszák el kiválóan saját hétköznapi sorsdrámájukat, megindítóan szép természeti környezetben ugyanakkor kopott, szegényes díszletek között, penészes falú falusi presszók, lepusztult, elárvult művelődési házakban jobbára félsötét, félhomályos, alkonyi vagy késő esti jelenetek között. A főhős egy kiöregedett magyar cigányzenész, aki a rendszerváltozás után az új adónemek bevezetésének és nem kismértékben magas korának „köszönhetően” eladja hangszerét, és immár két évtizede hallgat. Pontosabban családi beszélgetések, italozgatások közepette rágyújt a nótára, nem felejtette el a hiteles magyar, székely, román, cigány népdalt sem. A műben egy különös világ rekvizitumait rögzítette a rendező operatőr Bálint Arthur kamerája.