Janus és a Kolumbuszok

Az 1970-es években a sevillai káptalani könyvtár Colombina-gyűjteményében felfedeztek egy papírkódexet, amely Janus Pannonius műveinek válogatását tartalmazza. A kódex valamikor 1470 és 1472 között készülhetett, a káptalanra Kolumbusz Kristóf fia, Hernando Colon hagyta. A kisebbik Kolumbusz fiú megszállott könyvgyűjtő volt, a kódex előzékére írt bejegyzése szerint a kötetet 1531-ben Bázelben vásárolta. Néhány évvel az első után előkerült Sevillában egy második kódex is: valaha ez is Hernando Colon tulajdona volt. Ha még azt is hozzátesszük, hogy Hernan már 1520-ban és 1522-ben is vásárolt egy-egy nyomtatott Janus-kötetet, joggal állíthatjuk, hogy gyűjtötte a hajdani pécsi püspök műveit.
Vajon miért?
A válasz egyszerű is lehet: szerette a verset, Janus pedig nagy költő, ráadásul divatos szerző a XVI. század folyamán is. De az is lehet, hogy olvasni nem, csak gyűjteni szerette.
Léteznek regényesebb magyarázatok is. Hadd szolgáljak mindjárt én is eggyel: képzeljük magunk elé, amint a kis Hernan – ölében apja egyik Janus-kötetével – üldögél a hasas karakk, a Santa María tatján, lábát az Atlanti-óceán fölött lógázza, langyos szél fú a Kanári-szigetek felől, a hajó orra hasítja a vizet Amerika felé, a fiatal fiú pedig egy dunántúli mandulafácskáról szaval. Mert vannak, akik azt mondják, már az apa, az Indiák aranyáról álmodozó felfedező is ismerte Janust, mivel a fiatal költő arról a provence-i Anjou uralkodóról, a nápolyi trónra igényt tartó „jó René királyról” írt dicsőítő éneket (René-panegyricus), akinek később Kolumbusz Kristóf maga is híve volt. Érdekesebb feltevés az, hogy a titokzatos Maximilianus Transylvanus hívta volna fel Hernando Colon figyelmét a magyar költő munkáira. Ez sem lehetetlen, hiszen mindketten V. Károly szűkebb környezetéhez tartoztak. Krleza írja remek kis Goya-esszéjében – amit hirtelenében nem találok, tehát szabadon idézem –, hogy a spanyol Habsburg V. Károly úgy tartotta kezében a földgolyót, akár egy ajándékba kapott koronázási almát. Az ifjabb Kolumbusz fiú és Maximilianus Transylvanus pedig segített császárának abban, hogy eligazodjék gyarapodó világbirodalmában. Ne feledjük, Károly birtokai hamarosan a karibi világtól, Perutól, Mexikótól Spanyolországon és Németalföldön át Itáliáig, Ausztriáig, Cseh- és Magyarországig terjednek. Az ifjabbik Kolumbusz fiú pedig – aki tizenéves korában Amerikát is megjárta apjával – nemcsak földrajztudós, csillagász és matematikus volt, de emellett hivatalnok is. Ott ült abban bizottságban is, amely a spanyol és portugál érdekeket igyekezett összehangolni a Fűszer-szigetek (Maluku szigetek, Indonézia) kapcsán.
Maximilianus Transylvanus személye körül ma sem tisztázott minden. Vannak, akik szerint a nevén kívül semmi köze sem volt Magyarországhoz: nem más ő, mint Maximilian von Sevenborgen, aki 1490 körül Brüsszelben született. Mások úgy vélik, igenis erdélyi volt, Beszterce városában született, még csak nem is szász, hanem székely családban. Oláh Miklós, II. Lajos királyunk fiatal özvegyének, Habsburg Máriának titkára és kísérője egy 1534-ben Brüsszelben kelt levelében említést tesz róla, és azt is tudjuk, hogy Maximilianus Transylvanus életének utolsó nyolc esztendejében maga is Mária körül tevékenykedett Brüsszelben. Az pedig közismert, hogy az özvegy királyné – aki még halála előtt is így ír Spanyolországból egykori udvarhölgyének, Batthyány Ferencnének: „Holtomig bánatos leszek … és sosem feledem a budai szép napokat” – szívesen vette magát körül magyar társalkodónőkkel, munkatársakkal.
Egy biztos, Maximilianus Transylvanus szép karriert futott be: már 1519-ben is ott volt Károly mellett, mikor az a Fuggerektől kölcsönzött rengeteg aranyon megvásárolta a német-római császári koronát. A hajózás és a felfedezések pedig már csak azért is érdekelhették, mert hitvese annak a portugál hajózási vállalkozónak, Cristóbal de Harónak volt a lánya, aki Spanyolországba települve V. Károly egyik legbefolyásosabb hitelezője és kereskedelmi ügynöke lett, s aki 1519 nyarán – a jó befektetés reményében – Magellán hajóinak felszerelését egyedül is vállalta volna. Az sem véletlen, hogy Maximilianus Transylvanus az, aki először tudósít a föld megkerüléséről. A Magellán-expedíció kalandos útjáról beszámoló levelét 1522 októberében a spanyolországi Valladolidból küldte el Mattheus Langnak, Salzburg kardinálisának. „Gondom volt arra – írta egykori mecénásának –, hogy a hajóhad parancsnoka és mindegyik tengerész, aki hazaérkezett, mindenről a legpontosabban beszámoljon nekem … mégpedig oly őszintén, hogy nemcsak semmi meseszerűt nem fűztek hozzá, hanem a régi íróknak mesés feljegyzését is megcáfolták előadásukkal. Mert ki hiszi el ma, hogy léteznek egylábúak, a lábukkal árnyékot adók, orr nélküliek, arasznyi törpe emberek és más efféle, inkább szörnyetegszerű, mint emberi lények?” A beszámoló igencsak friss volt, hiszen Juan Sebastián Elcano 1522 szeptemberében futott be tizenhét megmaradt emberével – háromévi hajózás után – San Lucar de Barrameda kikötőjébe, Maximilianus Transylvanus levele pedig 1523 januárjában jelent meg könyv alakban Kölnben, majd később Rómában is. (Amúgy az öt hajóból álló kis flottából a Victoria a második volt, amelyik visszatért, de az egyedüli, amelyik megkerülte a földet. Ugyanis a San Antonio sem pusztult el: 1520 novemberében, valahol Patagónia partjainál, még a Tűzföld előtt leszakadt a kis armadáról, s visszafordult Spanyolországba. Amint azt az 1521 őszén és 1522 tavaszán kelt királyi rendeletek és szerződések egész sora tanúsítja, Károly éppen Cristóbal de Harót bízta meg, hogy a hajót szereltesse fel újra, és mihamarébb küldje ismét a Fűszer-szigetek felfedezésére.) Némelyek azt feltételezik, hogy Maximilianus Transylvanus a földgolyót megkerülő expedícióról írott beszámolójának elkészítésekor is együttműködött Hernando Colonnal.
És hogy miféle kacskaringós úton kerülhettek Kolumbusz Kristóf fiához a kéziratos Janus Pannonius-kódexek? Leginkább a Zágráb, Velence, Bázel útvonal a valószínű. A lapokon található, korrektúrajelekként is értelmezhető bejegyzések arra engednek következtetni, hogy a kódexeket egy esetleges Janus válogatott művek nyomdai kiadásához állították össze. A nyomozás részleteibe ne bonyolódjunk bele, de akár az is lehetséges, hogy Aldus Manutius nyomdájából az 1507-ben hosszabb időn át Velencében dolgozó Erasmus vitte magával Bázelbe, ahol 1531-ben Kolumbusz fia megvásárolta őket.