Láncos bot és harántfuvola

Aki jártas a népzenében, az sem feltétlenül ismer minden népi hangszert, aki pedig a komolyzene felől közelít, annak különösen sok meglepetést tartogat Mandel Róbert Magyar népi hangszerek című könyve. A szakkönyvekkel ellentétben ez a kiadvány ugyanis kifejezetten olvasmányos, s bár elsősorban az ismeretterjesztésre helyezi a súlyt, rengeteg információt tartalmaz. Gazdagon illusztrált, jók a képválasztások, közérthetők a magyarázatok, érdekesek az irodalmi, illetve tudományos munkákból vett idézetek, amelyekben a hangszerek előfordulnak. Mandel könyve általános képet ad nemcsak a Kárpát-medencei hangszerarzenálról, de a magyar zenetörténetről is: a hangszerek előfordulása, felépítése, története mellett a dallamokról, a népszerű zenei divatokról is olvashatunk. Megismerhetjük a zeneszerszámok hazánkba kerülésének körülményeit európai vagy ázsiai történetükkel párhuzamosan, ami további segítséget nyújt a magyar zenei szokások alakulásának megértésében.
A kifejezetten népi hangszerek mellett a klasszikus zenéből átkerült instrumentumokról is szó esik, mint például a harántfuvoláról, amelynek klasszikus példányán a furulyadallamokat játszották. Érdekes fejtegetésekből ismerhetjük meg a tárogató múltját. Az elnevezés történelmi okokból több különböző hangszert fed, ami gyakran okoz félreértéseket. Mandel Róbert a nem kifejezetten muzsikálásra készült, de hangot adó gyermekjátékokat és a mezőgazdasági munkáknál használt kolompokat, láncos botokat, kereplőket is felsorolja könyvében. Ez azért is fontos, mert egyrészt ezek felépítése, kialakulása sokszor szoros kapcsolatban állt a „valódi” hangszerekkel, másrészt hangszertörténeti, néprajzi szempontból is jelentősek. Nagy erénye a könyvnek, hogy megismerhetjük a hangszerek kísérleti példányait és azt, hogy kik voltak a jellemző és híres megszólaltatóik.
Alapvetően jó munka Mandel kötete; amit viszont hiányolhatunk, az az általános összefoglaló, ennek hiányában túl hirtelen ér véget a könyv, történetesen éppen a nem is jellemzően magyar harmonikával. Az átfogó kép mellett hasznos lett volna kicsit mélyebbre ásni legalább bizonyos esetekben, akár a vonósbandánál, amelynél néhány fontos kérdésben, mint például a gyanta vagy a húrok beszerzésében, a könyv csak egy-egy terület jellegzetes megoldását emeli ki, és nem hangsúlyozza eléggé, hogy a különböző brácsák, kontrák dialektusonként mennyire és miben térnek el. De ugyanígy nem esik szó a Kárpát-medencében egyedülállónak számító speciális gyimesi ujjrendről sem.
(Mandel Róbert: Magyar népi hangszerek. Kossuth Kiadó, Budapest, 2008. Ára: 6500 forint)