Hiába a mérnöki csúcsteljesítmény, a buckák hátán átívelő kőröshegyi viadukt, a Balaton felé tartó autóáradat ma is lecövekel Aliga és Zamárdi között, vagy éppen az új arc kitalálásában jóval előrébb járó hangulatos északi parti települések felé veszi az irányt. A völgyhídon jobbára csak a Karlovacko-függők és a Moszkva–Trieszt viszonylatban melaszt szállító kamionok suhannak tovább. (Az persze érthető, hogy a 160 kilométeres, de intercityvel is háromórás vonatutat Budapestről kevesen vállalják – egyszer talán megmagyarázzák az illetékesek, hogyan sikerül a MÁV-nak a Balatonig tartó nyílt pályán is ötven– hatvan kilométeres átlagot hoznia óránként.)
Pedig érdemes rácsodálkozni az egyik-másik távolabbi déli parti településre. Legutoljára talán az ütött-kopott szocreál központjáról és a szétrepedezett aszfaltos, műanyag székes, vérciki korzójáról emlékezetes Fonyód talált magára, megdöbbentően látványosan. A városközpont – már amit a virágerdőtől egyáltalán látni belőle – kicsinosodott, újjáépült. Akárcsak a hangulatos kikötő: a díszköves sétányok mentén ízléses szolgáltatóházak teraszán hörpölhetjük a barna Szalont, a zenepavilon muzsikusait hallgatva és a csodálatos badacsonyi panoráma felé kihúzó hajókat csodálva. Aztán felruccanhatunk a Fonyódi-hegyre, ahonnan két kilátóról és a meredély gerincén végigfutó sétányról ámulhatunk a Csobánc, Szigliget és Badacsony sziluettjén (szegény északi partiak, nekik csak a lapály látványa jut).
Fonyód tizenegy gyönyörűen gondozott és ingyenes (!) stranddal csalogatja a vendégeket, közülük a kedvencemre, a közvetlenül a hegy után található bélatelepi strandra hívom fel a figyelmet. Gyermekkoromban azért nem ide, hanem a távolabbi pocsolyásba jártunk, mert a sok monokinis NDK-turista között egy törölközőnyi helyet sem lehetett találni. Most, hogy a Balaton végre az lett, ami, és a szomszédos tömegkempingben is jó, ha száz sátor áll a főszezonban, fedeztem fel újra ezt a szépen gondozott partszakaszt, ahova az egész tavat, sőt egy csipet tengeri hangulatot is belesűrítettek. Vizuális lelkületű olvasóink kedvéért: mindjárt a bejáratnál találjuk a Sellő bárt apró mólóval, ahol szinte mindig fújdogál a szellő és a zúgó hullámokon ülve nézhetjük az ezüsthidat, kezünkben a déli part legfinomabb rizlingfröccsével. Nem sokkal arrébb egy darabka kagylóhéjas-homokos föveny is jutott a gyerekeknek, ezután jön a kis csónak- és vitorláskikötő, majd a klasszikus strand, a déli parton szokatlanul gyorsan mélyülő vízzel, a nagy jegenyefák alatt pedig Marika néni büféjével, ahol biztosak lehetünk benne, hogy a pénzünk nem a nómenklatúra markába jut, hiszen nemzeti lobogó alatt ehetjük meg olcsó és házias egytálételünket vagy ünnepnapokon az ízletes fogast.
Fonyódról ráadásul egész nap járnak a hajók a túlpartra, tetejükről a célponthoz közeledve lassan kivehetők lesznek Badacsony pincéi, így már akár előre is kiválaszthatjuk, hol fogunk kéknyelűt inni, hogy majd este, a külföldi bohémokat is megdöbbentő utolsó járaton, a részeghajón térjünk vissza, amelyre rezzenéstelen arcú matrózok terelik fel a kis műanyag hordónyi szürkebarátot szorongató utasokat, hogy félúton a „Mi mozog a zöld levelű csipkebozótban” kezdetű dalt, majd kikötés előtt már a Székely himnuszt zengje az egész vadidegen társaság. Átugorhatunk még Balatonfenyvesre, hogy az autópályával meggyalázott Nagybereken át, a tökfejű MÁV-vezetők által nemrég ostobán megcsonkított (a csisztai termálfürdőhöz már nem jár vonat), de még így is hangulatos lápi kisvasúttal Somogyszentpálig zakatoljunk.
origo.hu
Meggyilkolt turisták: leszúrtak egy francia férfit
