Hetek óta él az a két rendelet Monokon, amely iskolába járáshoz köti a gyermekvédelmi támogatások kifizetését, valamint munkához a szociális segélyek folyósítását. Az eltelt idő elég lehetett arra, hogy a helyiek véleményt formáljanak a rendeletekkel kapcsolatban. Hogyan vélekednek Monokon a változásokról?
– A településen a lakosság döntő többsége pozitívan fogadta a rendeleteket. Nagyon tetszik az embereknek a kezdeményezésünk, meg vannak elégedve vele, úgy érzik, egy társadalmi igazságtalanságot próbálunk kezelni, és a helyére tenni. Ellenzőről, aki engem bármilyen módon megkeresett volna, vagy a közösségben, nyilvánosan hangot adott volna nemtetszésének, nem tudok. Ha belegondolunk, nagyon nehéz is ezt ellenezni. Nem tudok elképzelni olyasvalakit, aki kiáll a falu közepére, és azt mondja, én nem járatom a gyermekemet iskolába, pedig törvényi kötelességem lenne, vagy azzal büszkélkedik, hogy tudna dolgozni, de inkább munka nélkül akar segélyt kapni. Lehet, hogy akad néhány ember, aki így gondolkodik a faluban, de a lelkük mélyén ők is tudják, amit tesznek, az szégyenletes. Egy ilyen szülő gyermeke lehet az a diák is, aki az iskolánkban a minap arra a kérdésre, hogy mi lesz belőled, ha nem tanulsz, azt a választ adta, hogy majd „segélyes”.
– Milyen a „monoki modell” országos fogadtatása?
– Az vártam, hogy a politika – jobb- és baloldal – egységesen a kezdeményezésünk mellé áll, mert észreveszik ötletünkben a jobbítás szándékát. Eleinte az MSZP kommunikációja nagyon is pozitívan fogadta a monoki kezdeményezést, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hivatala is küldött egy levelet, amelyben elismerték a monoki problémafelvetések létjogosultságát. Később azonban egy csapásra megváltozott minden, a kormányzat bekeményített, és azt kezdték kommunikálni, hogy amit teszünk, alkotmányellenes és kirekesztő. A másik oldalról sem kaptam komoly támogatást, bár nem is kértem. Az azonban igaz, hogy számos jobboldali politikus keresett meg, és fejezte ki szimpátiáját, mondván, a kezdeményezésünk hasznos. Az SZDSZ-től elutasítást vártam, s nem is kellett csalódnom bennük. Meglepett, jólesett és erőt adott viszont, hogy az egész országból több ezer e-mailt, több száz képeslapot, levelet és SMS-t kaptam, mindannyian a támogatásukról biztosítottak. Olyan szeretet- és szimpátiaáradatot kaptunk, ami azt mutatja, hogy a rendszerváltás óta a monoki kezdeményezéssel először sikerült az országban konszenzust teremteni. Jobb- és baloldali szavazók, akik egy-egy választás ideje alatt képesek lennének ölre menni, most egységesen állnak ki mellettünk. Számtalan anyagi jellegű felajánlást is kaptunk, amivel a „monoki modell” működtetését kívánják segíteni. Az emberekben óriási az igény a változásra, úgy látják, a politikai elit elszakadt a lakosságtól és a valóságtól.
– Úgy tudjuk, azért akadt, aki megfenyegette a rendeletek elfogadása után…
– A fenyegetéseket nem veszem komolyan, az ellenszenv kifejezésének ez a formája primitív személyiségre vall, intelligens ember ilyet nem tesz. A fenyegető „bátorságáról” egyébként van több saját élményem. Akadt egy meglehetősen érdekesen beszélő férfi, aki telefonon azt közölte, hogy összevernek és elmondta, hogy a különböző testrészeimet hol fogom látni. Ekkor morcos lettem, és megkérdeztem, hol lakik, mert személyesen szeretném ezt tisztázni vele. Erre a „bátor” ember nem mondta meg a címét, és letette a telefont. Milyen fenyegető az, akit vissza lehet fenyegetni? Az ilyen embereket mélyen megvetem, és lenézem. Egyébként meg az véleményem, hogy aki fél, az ne vállaljon közfeladatot. Számítottam rá, hogy atrocitás vagy támadás érhet, megfordult a fejemben az is, hogy megpróbálnak lejáratni, véletlenül pedofil képet találnak a számítógépemen vagy kábítószert a kocsim hátsó ülésén, de ezzel együtt kell élni. Mindennek ellenére vállalom a sokszor nemtelen küzdelmet, mert a hazának szüksége van a segítségre.
– Mi a véleménye arról, hogy többen rasszizmust, Kállai Ernő ombudsman konkrétan „szalonrasszizmust” emlegetett a „monoki modell” okán?
– A szalonrasszizmus kifejezés egyszerűen vérlázító, bennem nagyon rossz történelmi korszakot idéz fel. Egyből az ötvenes évek jutottak az eszembe, amikor bárkit egy pillanat alatt el lehetett intézni azzal, ha azt mondták rá, hogy reakciós. Nagyon nehéz lett volna akkor is számon kérni a hatalmon, hogy ki a reakciós, mert a meghatározás nagyon sokakra ráillett. Manapság ugyanez játszódik le. Ha valakit le akarnak járatni, akkor elég csak rasszizmussal megvádolni, és az illetőt máris sikerül örökre megbélyegezni, a szalonrasszizmus kifejezéssel a mi kezdeményezésünket próbálják kisiklatni. A másik, ami felháborított, hogy az ombudsman a sorok között olvasta ki, hogy a kezdeményezésünk kirekesztő. Ha egy fontos közszereplő megengedheti magának azt, hogy a meglevő és fellelhető anyagtól elvonatkoztasson, és ő a sorok között olvashasson, és ilyen megállapításokat tegyen, az nagyon nagy baj. Ilyen alapon bárki bármit kiolvashat a sorok közül, és a sorok között olvasás Magyarországon bevett jogi, politikai és gazdasági rendező elv lehet. A legszebb az egészben, hogy Kállai Ernő úgy titulált kirekesztőnek, hogy el sem jött Monokra, így nyilvánvalóan arról sincs fogalma, hogy a beteg cigány gyermekeket a saját kocsimmal viszem orvoshoz, és a saját pénzemmel támogatom a roma rászorulókat. Arról nem is beszélve, hogy nálunk a 170 segélyezett közül csak mintegy 30-40 ember roma.
– A napokban aláírás-gyűjtési akcióba kezdett, országos ügydöntő népszavazást kezdeményezne a segélyezési rendszer átalakításának ügyében. Miért szánta rá magát erre a lépésre?
– Már annak idején, amikor megszavaztuk a rendeleteket, azt mondtam, akár a népszavazás eszközéhez is nyúlok, ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy szeretném. Márpedig az ombudsman véleménye és a kormányzat utóbbi időben tanúsított magatartása is azt mutatta, a hatalom nem áll a „monoki modell” mellé. Nincs más lehetőségünk, ha el akarjuk érni, hogy a kezdeményezésünkből igazi szociális törvény legyen, akkor ehhez az ország lakosságát kell segítségül hívni. A többség rábírhatja a törvényhozást, hogy alkossa meg a megfelelő törvényeket. Arra azonban kíváncsi leszek, ha 3-4 millió magyar állampolgár mond majd igent a referendumon, akkor Kállai Ernő őket is rasszistának titulálja?
– A közelmúltban átéltek, a megszerzett tapasztalatok birtokában milyen tanulságot vont le?
– A tanulság az, hogy ezekkel az ügyekkel bármilyen áron foglalkozni kell. Másik fontos következtetés, hogy a társadalom úgy vizsgázott, amilyen állapotban van, az emberek olyan reakciókat produkáltak, ami várható volt tőlük. Úgy viselkedett a társadalom, mint egy beteg szervezet, amely vitamininjekciót kapott. A szervezet küzdeni és előre haladni akaró része megpezsdült, az élni akarás jeleit mutatja. A beteg rész pedig óriási erővel kapaszkodik a testbe, és mindent elkövet, hogy a szervezet a vitamin ellenére se tudjon tovább működni. Eljön majd a pillanat, amikor a megerősödött szervezet kiveti magából a betegséget.
– A „monoki modell” csak néhány hónapos. Évek múltán mi lehet a kezdeményezés sorsa?
– Azt szeretném, ha egy igazságos társadalom jönne létre, ahol a munkának újra lesz becsülete, aki dolgozik, az jól megél a munkájából, aki segítségre szorul, az kapjon segítséget az államtól. Fontos, hogy segédkezet és ne segélyt, mert ezeknek az embereknek valódi segítségre és nem alamizsnára van szükségük. Aki pedig tudna, de nem akar dolgozni, az ne kapjon egy fillért sem. Ugyanígy fontos az is, hogy a gyerekek ne kallódjanak el, hanem okosodjanak és az iskolában gazdagodjanak az ország javára.
Az országos ügydöntő népszavazás kérdései:
– Egyetért-e ön azzal, hogy a tanköteles korú gyermekek után járó támogatás és kedvezmények megállapításának feltétele a tankötelezettség teljesítése legyen?
– Egyetért-e ön azzal, hogy a munkaképes korú munkanélküli személy szociális segélyt közérdekű munkavégzés teljesítése ellenében kapjon?
origo.hu
A Patrióta kiderítette, mit gondolnak a magyar nők Magyar Péterről - videó
