A határon túli magyar szervezetek nemzetpolitikai kérdésekről szóló előadásán ön másfél milliós politikai nemzetre és puszta népességre osztotta az anyaországi magyarságot. Úgy fogalmazott – meglehetősen keményen –, hogy akik nem tartoznak a politikai nemzetbe, külön embertípust alkotnak. Hogy értette ezt?
– A nemzet a közhiedelemmel ellentétben nem tekinthető természetes képződménynek, mivel mesterségesen létrehozott közösség. Az etnikumokat lehet természetes képződményeknek tekinteni, a nemzet azonban politikai fogalom, szervezett, öszszehangolt, célirányos cselekvésre képes közösség, és ilyen magától nem jön létre. Létrehozásához és fenntartásához tagjainak tudatos erőfeszítésére, áldozathozatalára van szükség. Ebből viszont az következik, hogy a politikai nemzetben azok a tagok, akik a rájuk eső vagy azon felüli áldozatot meghozzák. Nyugalmas időkben a nemzet és az állam összekeveredik, és az állam fennmaradásához többnyire elég anynyi, hogy valaki nagyjából betartja annak törvényeit. Amikor rendkívüli helyzet van, akkor látszik, hogy ez mennyire nem elég, a meglévő szokások részleges betartása nem elégséges az adott szinten való fennmaradáshoz, ilyenkor a nemzet fenntartásához a nemzet tagjainak önkéntes erőfeszítést kell vállalni. Magyarországon a kettős állampolgárságról szóló népszavazáskor tesztelték azt, hogy ilyen erőfeszítésre az össznépesség mekkora hányada hajlandó. Én ugyan nem tekinteném ezt a tesztet túl szigorúnak ahhoz képest, mintha háborúba kellene önkéntesnek jelentkezni, vagy pénzelni egy forradalmi felszabadító mozgalmat megszállás alatt. Kiindulópontnak azonban mégiscsak el lehet fogadni, hogy valaki azzal, hogy szavazott, legalább egy jelképes gesztus erejéig kimutatta, kész valamiféle áldozatot hozni, és ily módon szert tenni egy bizonyítványra arról, hogy ő a politikai nemzet tagja. Aki nem így tett, az az etnikum vagy a lakosság kategóriájába tartozik, azok közé, akik önkéntes erőfeszítés és áldozathozatal révén politikai nemzethez való tartozásukat nem tudják bizonyítani.
– A kettős állampolgárságról szóló népszavazás tehát kórképet adott a magyar társadalomról. Azt is említette, hogy terapeutákra lenne szükség, akik a többséget kikezelik ebből a betegségből. Mi lenne az a módszer, amivel helyre lehetne tenni a magyar társadalom szellemi és lelki állapotát?
– Én inkább arra céloztam, hogy kinek a kezében van a hatalom egy országon belül. Jeleztem, hogy ha egy ország túl akar élni, akkor a hatalmat a politikai nemzetnek kell birtokolnia, és nem a lakosságnak, mert ahogy már említettem, az állam normális működése nem egy magától értetődő dolog. A természetes emberi önzés ahhoz vezet, hogy mindenki megpróbálja a törvényeket, a szabályokat a lehető leglazábban értelmezni. Ha el tudják kerülni a büntetést, akkor a többség mind a sebességkorlátokat, mind a tízparancsolat legtöbb szabályát kész átlépni. Az állam is úgy működik, mint egy közlekedési vállalat, vagyis abból tartja fent magát, hogy valaki képes-e befizetni a viteldíjat, betartani a törvényeket. Ha sok a potyautas, nemcsak a tömegközlekedés dől össze, hanem egy állam is összedől, és ha az utazóközönségre bízzák azt, hogy hogyan alakítsák ki a szabályokat, akkor az a folyamat felgyorsul, és bekövetkezik a rendszer leépülése és összeomlása. Éppen ezért a rendszert, az államot a politikai nemzetnek kell működtetni, irányítani, tehát azoknak az embereknek, akik becsületből magasabb megfontolásból készek nem korrumpálódni, készek a rendszer fenntartásához szükséges racionálisan nem indokolható energiát a működésbe befektetni.
– Előadásában célzott a vagyoni és kulturális cenzus szükségességére a választójogban. Lát-e arra esélyt, hogy ez ma Európában táptalajra találjon?
– Természetesen a nyugati civilizáció hanyatlása egy egyre gyorsuló folyamat. Én úgy vélem, hogy a balliberális emancipatorikus paradigma a végét járja. Az álláspontom még nyilvánvaló eretnek tanoknak hangoznak a félművelt politikai elemzők és az alulművelt politikai tömegek fülében. A nyugati civilizáció széthullása azonban olyan helyzeteket fog teremteni, amikor az emberek újból elkezdenek gondolkodni, újból lényegi kérdéseket tesznek fel, és ezekre majd mernek egyenes, ésszerű válaszokat adni, és nem csak a lejáróban uralkodóban levő nézetrendszer közhelyeit ismételni.
– Normális esetben az anyaország adhatna példát és erőt a határon túliaknak a túlélésére. Ez a normális állapot azonban most nem áll fenn. Mi az, ami mégis erőt ad a határon túli magyaroknak?
– Nincs értelme határon túliakról beszélni. Egységes politikai nemzet van, amely szilánkos állapotban leledzik. Mindenütt kisebbséget alkot az etnikumhoz vagy a lakossághoz képest, nyilván a legnagyobb szilánk a maradék Magyarországon él, a többi szilánk a többi ország területén, ám ezek között magnetikus kapcsolat áll fenn. Összetartoznak a térbeli és más tényezőktől függetlenül. Sajnos azok, akik a népszavazáskor otthon ültek, vagy nemmel szavaztak, összetartoznak azokkal, akik a Kárpátalján ukrán, Szerbiában szerb vagy Romániában román pártokra szavaztak. Nem hiszem, hogy erkölcsi értelemben lenne különbség a magyarországi magyar nemzetszilánk és a másik nemzetszilánk között az egyik oldalról, vagy a lakosság és az etnikum vonatkozó területi részei között a másik oldalon.
origo.hu
Századvég: Őrzi vezető szerepét a Fidesz-KDNP
