Már villamosmérnökként dolgozott, amikor a táncok közül eljegyezte magát az argentin tangóval. Milyen sajátos egyedfejlődésen ment keresztül, míg a Jorge Luis Borges argentin író szerint „e különös külvárosi teremtményt”, az igen nehezen megtanulható és rengeteg gyakorlást igénylő tangót választotta?
– A középiskolában atletizáltam, később a győri ifjúsági házban belekóstoltam a dzsesszbalettbe. Huszonegy évesen egy hét végi diszkóból ismert barátnőm elhívott egy divattáncklubba, ahol haladóknak tartottak órát Michael Jackson divatos Thrillerére. A mozgás nem okozott nehézséget, s a haladó csoportban kezdve hamarosan fellépéseken, színpadon táncoltam. Az egyetem és a banki szoftverek fejlesztése mellett szabad időmben szvingeltem, mambóztam, salsáztam, boogie-woogie-ztam, s versenyekre jártam, igen jó hazai és nemzetközi eredményeket elérve. Huszonhárom évesen álltam a balettrúd mellé, dzsessz- és moderntánc-pedagógiát és koreográfiát tanultam. Ekkor találkoztam a tangóval. Koreografálnom kellett egy táncot, de nem értettem, mi az. Mi az, hogy „az ember élete benne van”, meg hogy a tangó „három perc szerelem”? Kiderült, hogy ahol ezt komolyan veszik, Argentínában, ott kultúrát jelent, klubjai vannak, egyenesen életfelfogás, életstílus. Argentína lakossága a XIX. század második felében a bevándorlási hullám következtében 1,8 millióról nyolcmillióra duzzadt. Mivel a betelepülés mezőgazdasági célzatú volt, jelentős férfitöbblet alakult ki az országban, az új bevándorlóknak pedig gyakorlatilag kétféle lehetőségük adódott a másik nemmel való találkozásra: a bordélyházakban, illetve tánc közben. A férfiak így a kocsmákban egymás között gyakoroltak, hogy a lehetséges partnernőket már a legnagyobb tánctudással fegyverezzék le. A nőknek ellenben csak hagyniuk kellett vezetni magukat, hiszen kedvükre válogathattak a kérők között – így fejlődött ki a tangóban a mai napig meglévő férfidominancia. Nos, az, hogy teljesen én vezetem a nőt, s azt teszi, amit én akarok, mit mondjak, engem is megfogott.
– Persze 1910-ig tisztességes helyen szégyen volt tangózni, hiszen a dalszövegek tele voltak sikamlós utalásokkal, a tánc a közfelfogásban a prostitúcióhoz tartozott. Csak a huszadik század elején vált társadalmilag elfogadottá, ezután azonban hamarosan világszerte ismert lett.
– A szövegek a dél-amerikai nagyvárosok tolvajnyelvén íródtak. Az El choclo napjainkban is az egyik legismertebb tangószám: címe eredetileg kukoricacsövet jelent, de a szlengben egészen más értelmet is kap. De említhetném José Arturo Severino Metele bomba al Primus című dalát is, amely annyit jelent, hogy „tedd be a pumpát a Primusba”. Nos, a Primus egy közismert petróleummelegítő márkaneve volt, amelyet pumpálással kellett működésre bírni, ám a nagyvárosi szleng ezt is átértelmezte… A tangó lassan kiemelkedett a bordélyok, füstös bárok világából, és az alsóbb osztályok népszerű szórakozóhelyeire, a kisvendéglőkbe került, majd a lakodalmak, keresztelők aláfestéséül szolgált.
Rövidesen a középosztály körében is hódított, tömegtánccá, az argentin Carlos Gardelnek köszönhetően pedig a tízes, húszas évektől Európát is meghódító igazi divathullámmá vált. Itt az arisztokrácia felkarolta, ezzel „rehabilitálta” a tangót. Ezt az időszakot hosszabb szünet követte, majd 1980-tól került ismét a táncolni vágyó közönség érdeklődésének középpontjába.
– A kilencvenes évek közepén járunk. Már mambóban, show-ban, hot bluesban világbajnok, s az Európába került legjobb mesterektől tanulja a tangót, de Argentína még sokféle értelemben messze van.
– Reggel nyolctól délután négyig-ötig dolgoztam, majd elmentem divattáncokat tanítani. Szabad időmben tánctáborokba jártam, s fellépésekből próbáltam pénzt szerezni a tanuláshoz. Ekkor találkoztam itt Budapesten egy argentin táncossal, Ruben Terbalcával, s 1995 és 1997 között tőle tanultam tangózni. A szerencsémet egy női lábnak köszönhetem. Akkori táncpartneremmel, Doór Zsuzsával, aki amúgy menyasszonyom is volt, egy nagy magyar húsipari társaság rendezvényén táncoltunk, s a cég vezetőjének megtetszett a partnerem lába. Lényegében emiatt szponzorált minket, fizette a Buenos Aires-i repülőjegyeinket. Megjegyzem, tényleg csodálni való lábról van szó, azóta nem láttam még olyan szépet. Fiatalon ismertem meg Zsuzsát a klubban, azóta már szétváltak az útjaink. A repülőjegy 1998-ban fordulópontot jelentett az életemben.
– Miért?
– Mert Buenos Airesben megéreztem ennek a táncnak s a hozzá tartozó világnak a száz-egynéhány éves kultúráját. Az argentinok elmennek délután a Cafetería Idealba vagy bárhová máshová, ahol matinémilonga van, és háromtól ötig tangóznak egyet, majd visszamennek dolgozni. Megéreztem a hagyományt, és arra gondoltam, miért ne lehetne itthon, Magyarországon is hasonlót teremteni. Megértettem, hogy bár ismert táncos vagyok, a tangót tanulni kell még, hogy itthon bármit is kezdhessek vele. Nem tudtam, hogy kik a legjobb tanárok, csak tanultam. Például Ghachi Fernandeztől vagy Gullermo Merlo és Fernanda Ghi izraeli argentintangó-kurzusán, akik valóban a világ élvonalát képviselik. 2000-ben már hatodik lettem egy Miamiban megrendezett világkupán. Itthon 2000 és 2002 között Eszenyi Enikővel turnéztam két évig a Combok csókjával és a Ping Szvinggel, s ebben az évben mutattuk be Astor Piazzola zenéjére az Évszakok Buenos Airesben című darabot a Nemzeti Táncszínházban. Később Tangó expressz és Lélekhúrok címmel újabb darabokat tudtunk színpadra vinni, de ez a folyamat két éve megszakadt, az Oktatási és Kulturális Minisztérium nem ad pénzt az amatőr táncszínházaknak. Nincs pénz, nincs darab, s megsínyli ezt még a profi szakma is. Közben 2004-ben a régi munkahelyemtől is megváltam, már csak a tangónak szentelem az időmet, ebből próbálok megélni. Aztán következtek az Európában a tangót leginkább felfedező Németországban a frankfurti, berlini, hamburgi argentintangó-kurzusok. Tangót oktattam Moszkvában, Havannában, Tokióban, Párizsban, Bolognában és Belgrádban is.
– Az argentin tangóban annyira összeérnek az aurák, hogy a partnerek rögtön érzékelik, szeretnek-e együtt táncolni, vagy sem. Ez óriási nehézség a népszerűsítésben.
– Így van. Félnek is ettől sokan. Persze olyan társadalmi folyamatok részesei vagyunk, hogy az egész életünk a bezárkózásról, elszigetelődésről szól, a milongákon megjelenőknek viszont le kell bontaniuk ezt a falat, ha együtt akarnak táncolni. Ráadásul egyesek szerint a tangó a legnehezebb társastánc a világon. A tangónak minden lépése improvizált, a nő és a férfi sokszor látszólag teljesen különböző dolgokat csinál. A kezdő tangós nem lépéskombinációkat tanul, hanem táncos alapkészségeket, vezetéstechnikát, követést, izolációt, hogy mindebből felépíthesse a saját koreográfiáját. Az összeérő aurák ellenére a tangó többek között annak köszönheti népszerűségét, hogy „egyenjogúságtól” hangos világunkban a férfi női szerepek reneszánszát engedi meg.
– Bár már négy világbajnokságon és világkupán lett argentintangó-világbajnok, előkelő helyeket szerzett az Egyesült Államokban, Hongkongban, Franciaországban és Belgiumban, mindez azt sejteti, hogy hasonlóan a profi ökölvíváshoz, az argentin tangóban is sokféle világbajnokság van, s egy Buenos Aires-i világbajnokság megnyerése lenne életútja megkoronázása.
– Az argentin tangónak számtalan stílusa van. Régen A vonalban táncolták, a fej, a váll és a kéz összeért, de a test alsó részei távol voltak egymástól. Ebben az „estilo milonguero” vagy „apilado” stílusban a testsúly nagyrészt a lábfej elülső részén, a lábujjak mögötti párnán van. A stílus az 1940–50-es években keletkezett, amikor gyakran nagy tömeg mozgott a parketten, és nem volt hely bonyolultabb lépésekre. A „tango orillero” stílusa Buenos Aires külvárosaiban alakult ki, ahol viszont több hely volt a parketten, mint a városközpont népszerű klubjaiban. A táncosok felegyenesedve, gyors lábmozdulatokkal, néha díszítő rúgásokkal vagy apró ugrásokkal táncolták. De létezik „villa urquiza” néven ismert stílus is. Az 1990-es években Buenos Airesben fejlesztette ki egy tangótáncosokból álló csoport a „tango nuevo” stílust. És persze korántsem soroltam fel a létező stílusok mindegyikét. És mindegyik külön iskolát jelent. Én a Nemzetközi Divattáncszövetség (IDO) versenyzőjeként lettem világbajnok. Míg a szövetség által Argentínán kívül szervezett világversenyen 40-50 beválogatott pár versenyez, a Buenos Aires-i világbajnokságon 250 magasan képzett pár. Aki azt megnyeri, akár azt is elmondhatja magáról, hogy ő a legjobb. Voltam ilyen versenyen, de nem összeszokott páros tagjaként. Rövidesen szeretnék elindulni a versenyen.
– A zenei aranykor mennyiben segíti a tánc térhódítását? Hiszen Libedinsky, az Otros Aires és a Bajofondo Tango Club nálunk is ismert argentin zenét játszó együttesek, amelyek a hagyományos tangó elemeit és hangszereit ötvözik elektronikus zenével, dzsesszel, klezmerrel, poppal, rockkal és világzenével. A legnépszerűbb zenekar pedig, a Gotan Project a tangót egyenesen a rappel „házasította össze”.
– Abszolút segíti. A zene is többféle stílus kedvelőihez szól, de a tánc is nyitott az emberek felé. Mára új szabályok, eltávolodási technikák, ritmuscserék, balettelemek kerültek be a táncba. Úgy gondolom, hogy ez nagymértékben az argentinok tudatos imázsépítésének köszönhető. Mert ott a tangó nemcsak a népi kultúra része, hanem eladható termék is. Tánciskolák nyílnak, működni kezdett egy tangónak szentelt tv-csatorna, visszatérnek és telt házak előtt szerepelnek a sok év óta külföldön élő művészek. Már nemzeti mozgalom indult azért, hogy különleges státust szerezzen a tánc. Mivel az UNESCO már nemcsak műemlékeket, hanem tradicionális művészeti formákat is elismer a világörökség részeként, az argentinok reményei szerint a tangó is elnyerheti a szervezet jóváhagyását. A tangóval a kormányzat is kiemelten foglalkozik: december 11-én tartják a tangó napját. Azt olvastam, hogy egy Latin-Amerikában, Európában és Ázsiában végzett felmérés szerint Argentínáról az emberek 80 százalékának a tangó jut eszébe, így a tánc és a zene letaszította a trónjáról Diego Maradonát.
– Akkor már fejezzük be a beszélgetést az argentinok világhírű vak írójával, Borgesszel, aki „az argentin lélek tükrének” is nevezte ezt a táncot. Ami kifejezi azt is, hogy az emberek a nehéz – a bevándorlást követő időszakra, az argentin gazdaságra gondolok – helyzetben a legjobb gyökereikben keresik kollektív identitásukat. A munka nagy része persze még várat magára. Ezt azért is mondom, mert amikor néhány hónapja itt járt Budapesten a Millennáris Fogadójában a tangó argentin nagykövete, Daniel Melingo, csak százvalahányan voltak kíváncsiak a koncertjére.
– Öt éve rendezzük meg az argentintangó-show-t, minden évben egy–másfél millió forint ráfizetéssel. Az idei nyolcmillió forintos projekt volt, amit kínkeservesen kapartunk össze, hiszen az illetékes szakminisztérium háromszázezer forinttal támogatta az előadást. Nekünk ezerötszáz nézőnk volt. Magyarországon az élet számos területén nem az kapja a munkát, aki már bizonyított. Annak, aki ezt a koncertet szervezte, érdeke lett volna, hogy bevonja a munkába a hazai tangós mozgalmat, de lusta volt ahhoz, hogy felemelje a kagylót. A ma már nagyon népszerű budapesti milongákat több tangós megszállott szervezi. Volt, aki a művelődési házakban próbálkozott, én például a kávéházakban, de idővel kiszorultunk, mert a vállalkozók azt látták, hogy a táncosok csak vizet isznak. Nehéz így bármit is megvalósítani. De nem adjuk fel. Most egy tangóakadémiát szeretnénk létrehozni, ami több lesz, mint tanfolyam, versenytáncosokat is képeznénk, hogy legyen sok követőnk.
origo.hu
Ferenc pápát gyászolja az ország – képeken a Szent István Bazilikában tartott szentmise
