A Mátra nemcsak Magyarország legmagasabb és egyik legszebb hegyvidéke – ami éppen ezért méltán népszerű túracélpont a természetkedvelők körében –, hanem olyan földtani és ökológiai kuriózumok tárháza is, amelyek egészen egyedülállók. Kevesen tudják, hogy a Mátra északi oldalán található hazánk egyetlen ökológiai értelemben intakt őserdeje, ami csaknem teljes egészében megőrizte az utolsó eljegesedés utáni ősi flórát. De ha már a hegység növényzetéről beszélünk, akad itt egy olyan unikális kuriózum is, aminek szó szerint nincs párja az egész világon.
A Mátra leglenyűgözőbb rejtélye
1952-ben egy kitűnő szakértelemmel megáldott botanikus, Papp József figyelt fel arra a magányosan álló juharfára, ami a Mátrán keresztülfutó 24-es közút parádsasvári elágazásánál árválkodott magányosan az út közelében. Papp Józsefnek feltűnt, hogy valami nem nagyon nem stimmel ezzel a különleges fával amelynek a levelei a recens juharfák leveleitől eltérően lekerekített szélűek voltak. Mivel a furcsa juharnak nem voltak a talaj közeléig lehajló ágai, a vállalkozó kedvű botanikus felmászott a közel 20 méter magas fa lombkoronájába, hogy mintákat gyűjtsön.
Ezután hosszú heteken át bújta a juharfafélékre vonatkozó összes elérhető botanikai határozókönyvet,
de sehol sem akadt a parádsasvári juharhoz akár kicsit is hasonló recens fajra.
A szorgos botanikus számára annyira megdöbbentő volt ez az eredmény, hogy nekilátott a már kihalt ősi juharfélék fosszíliáinak a tanulmányozásához is, hogy valamilyen leszármazási-rokonsági kapcsolatot találjon a megfejthetetlen eredetű parádsasvári juharhoz. Ezért elkezdte a Magyar Természettudományi Múzeum és a gyöngyösi Hermann Ottó Múzeum ősnövénytani gyűjteményének aprólékos átvizsgálását is.
A fáradhatatlan kutatóra ez alkalommal rá is mosolygott a szerencse: a Mátra kialakulásának idejéből, a miocén időszak kárpáti és bádeni korából származó vulkáni tufába zárt növényi fosszíliák között ugyanis megtalálta, amit keresett, egy olyan épségben megőrződött szenes levéllenyomatot, ami szinte tökéletes egyezést mutatott a parádsasvári juhar levélstruktúrájával.
A miocén földtörténeti kor a kainozoikum, vagyis a geológiai újkor negyedik időszaka az oligocén befejeződésével 23,03 millió éve kezdődött el, és 5,3 millió éve fejeződött be. A miocént a pliocén kor követte. A miocénban folytatódott az oligocénban elkezdődött globális lehűlés, bár a maihoz képest még jóval melegebb volt a Föld átlaghőmérséklete.
