A rendőrök és a polgárőrök közösen összesen 2514 egyedül, elszigetelten élő embert ellenőriztek, 169 esetben nyújtottak valamilyen segítséget. A mentőket 3811 mentési feladathoz riasztották.
A honvédség és a TEK speciális járművei továbbra is készenlétben állnak.
A szociális ellátórendszer telítettségét az operatív törzs folyamatosan figyeli, és amennyiben szükséges, a hajléktalanok részére újabb melegedőhelyeket nyitnak meg.
Megindult a jégzajlás a folyókon
A Dunán és a Tiszán jégzajlás indult, de sehol sem okoz fennakadást, a légi közlekedés is zavartalan.
Mukics Dániel felidézte: egy fonyódi fiatal a jégre merészkedett, és a rendőrök figyelmének köszönhetően úszta meg a tragédiát, Soltvadkerten pedig két fiatal alatt szakadt be a jég, az életüket egy horgász mentette meg.
– A két fiatalt a kiérkező rendőrautóba helyezték, a mentők kiérkezéséig ott melegedtek – tájékoztatott Mukics Dániel, kiemelve, hogy
12 centi vastag jég szükséges ahhoz, hogy elbírjon egy embert.

Surján Orsolya országos tisztifőorvos elmondta: tájékoztatókat küldtek azoknak az egészségügyi intézményeknek és gyógyszertáraknak, hogy vizsgálják felül az erre vonatkozó terveiket és gondolják végig, hogy ahol indokolt, hogy a betegeknek be kell járni a kórházakba, tartsák bent fekvőbeteg osztályokon. Arra is kérték őket, jelezzék, ha ellátási probléma adódna.
– Eddig egyetlen jelzés érkezett, az ajkai kórház jelezte beszállítási gondját textilellátással kapcsolatban, de sikerült helyben megoldani, betegellátási probléma nem merült fel – számolt be a tisztifőorvos.
A járványügyi helyzetet viszont megfékezte a jelenlegi időjárás. Surján Orsolya elmondta: az extrém hideg időjárás
megtörte az influenzajárványt,
ugyanakkor javasolta, hogy érdemes felvenni az influenza elleni oltást, mert ahogy enyhül az idő, úgy ismét felüti majd a fejét a betegséghullám.
Másodfokú riasztást adtak ki hófúvás miatt
Hófúvás veszélyére figyelmeztet a HungaroMet, a meteorológiai szolgálat másodfokú, narancs riasztást adott ki Veszprém, Komárom-Esztergom, Fejér és Pest vármegye egyes járásaira, ahol a friss hóval fedett területeken a viharos szél magas hótorlaszokat emelhet.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!