Mozgószabály

A magyar helyesírás szabályait utoljára 1984-ben pontosították. Az Akadémia Magyar Nyelvi Bizottsága most készíti a javított, a tizenkettedik kiadását. A korrekciós terveket látva a nyelvésztársadalom egy része felhördült: kifogásolja, hogy csupán porolgatás történik, miközben szükség volna a szabályzat radikális újragondolására. A vita végeredménye nem magán-, nem is szakmai ügy. Nemhogy a radikális, de a szelíd reformnak is súlyos anyagi következményei vannak, hiszen a tankönyveket, szótárakat újra kell nyomtatni.

Az utolsó korrekció óta huszonnégy év telt el, érthető, hogy felmerült az igény a javított, korrigált helyesírási szabályzat kidolgozására: igazítani kell az élet követelményeihez. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Magyar Nyelvi Bizottsága neki is veselkedett a munkának, és bár csak hírek vannak a tervezett korrekciókról, már megszólalt az ellennyelvésztábor, mely radikálisabb változásokat szeretne. Mondj nemet az AkH. 12-re! – hangzik a felhívásuk. Követelésük: vegyék ki végre a helyesírásból a nem helyesírási, hanem úgynevezett nyelvművelő szabályokat. Csak minimális esetben hivatkozzon a szabályzat nyelvtani kategóriákra, és semmiképpen se olyanokra, amelyek képzett nyelvészek számára sem világosak. Szülessen háromszintű szabályozás: iskolai, általános és szakmai. Az iskolai szabályzat megfogalmazása feleljen meg egy iskolás gyerek szintjének. Az új helyesírási szabályzatot valódi kutatási eredményekre építve készítsék el, és elfogadását széles körű nyilvános vita előzze meg.
A gond csak az, hogy azok, akik támadják a bizottság elképzeléseit, az elveken kívül nem álltak elő vitaanyagnak alkalmas változattal. Még csak most merül fel az is, hogyan lehetne egyáltalán pénzt szerezni egy korszerű helyesírási rendszer kidolgozását megalapozó kutatási programhoz. A legutóbbi, a huszonnégy évvel ezelőtti szabályzatkorrekció előkészítése is tíz évig tartott, vajon mennyi időre volna szükség egy gyökeresen új szemléletű szabályzat kidolgozására? Az eltelt több mint húsz évben e tárgykörben csupán egyetlen említésre méltó esemény történt: 2004-ben megjelent az Osiris Kiadó Helyesírás című kötete, Laczkó Krisztina és Mártonfi Attila munkája, mely azonban a lényeget tekintve nem tér el az akadémiai szabályzattól, és nem is pályázik annak rangjára. A szerzők inkább arra törekedtek, hogy a szabályozatlan eseteket is elhelyezzék a rendszerben, és a tisztázatlan kérdésekre megpróbáljanak megoldást találni. Néhány esetben a javaslataik nincsenek teljes összhangban az érvényben lévő szabályzattal, de munkájuknak mindenki által említett erénye, hogy olvasmányosabb, közérthetőbb, mint az akadémiai szabályzat. A két fiatal nyelvész nem követett el szentségtörést, amikor egyes helyeken korrigálta a hivatalos álláspontot, a helyesírási szabályzat ugyanis nem törvény, inkább a szabványokhoz lehetne sorolni, és a szövegezése sem törvényi pontosságú. Ennek ellenére ez ma a norma minden írott szöveg esetében, és ha egyazon gyártási folyamathoz többféle norma van, az zavart okoz.
Tény ugyanakkor, hogy a jelenleg érvényben lévő helyesírási szabályzatnak sok az ellenlábasa, szinte egész Magyarország hadban áll vele. A polgárok helyesírási készsége kritikán aluli, ezt tapasztaljuk naponta, amikor különféle szintű és témájú írásműveket veszünk a kezünkbe. Vajon a magyar lakosság ostoba, vagy a helyesírás szabályai megtanulhatatlanok? Ellenzői szerint nem is kimondottan a szabályokkal van baj, hanem azzal, hogy rosszul, korszerűtlenül van megírva és megszerkesztve. Továbbá érzéketlen a mindennapi helyesírási problémák iránt.
Nem könnyű kideríteni, most éppen milyen fázisában van a szakmai vita, mely természetesen nem lehet csupán a nyelvészek magánügye. A felek viszszavonultak kutatószobáikba. Kenesei István, az MTA Nyelvtudományi Intézetének igazgatója megköszönte érdeklődésünket, de úgy ítélte meg, hogy a nyilvánosság most még túl korán lenne bevonva az eldöntetlen kérdések problémáinak taglalásába. Balázs Géza, az MTA Magyar Nyelvi Bizottságának tagja is türelmet kért, mivel munka közben vannak. Így a tervezett változások mértékével kapcsolatban a nyelvész egy korábbi, Népszabadság-beli interjújára hagyatkozhatunk, melyben azt fejtegette: nem lehet átgondolatlanul hozzányúlni egy rendszerhez, mert felborulhat, a radikálisabb beavatkozás hatásainak felméréséhez pedig nem állnak rendelkezésükre komolyabb felmérések. Sőt nagyobb pénzösszeg sem látszik arra, hogy e témában megindulhassanak a kutatások. Ugyanakkor elismerte, hogy szükség van bizonyos beavatkozásokra, egyszerűsítésekre és korrekciókra.
Az MTA Magyar Nyelvi Bizottsága azt tervezi, hogy a már megvitatott fejezetek végleges formába öntése után az anyagot szakmai és társadalmi vitára bocsátja. Véleményezteti a témában illetékes akadémiai intézeti egységekkel, egyetemi és főiskolai tanszékekkel, középiskolai tanári szervezetekkel, tipográfiai, kiadói szakértőkkel, vitanapot tartanak a függőben maradt kérdésekről. A tanulságokat, beérkezett véleményeket folyamatosan felhasználják a 12. kiadás véglegesítésében.
Az eddig nyilvánosságra került információkból úgy tűnik, az akadémiai bizottság csupán apró módosításokat kíván bevezetni. Ilyen például, hogy a „dunakeszi” mellett létjogosultságot kapna a „dunakeszii” változat is. A tervezetben felfedezhető bizonyos fogalmi korszerűsítés, a „birtokos személyrag” helyett mindenhol „birtokos személyjel (-rag)”, „tárgyas” ragozás helyett „határozott (tárgyas)” ragozás szerepelne. Ezek nyilvánvalóan nem lényeges változtatások. Ugyanakkor nem nyúlnának hozzá sokat vitatott és sok problémával járó kérdésekhez, és nem rendezik a nagy bizonytalanságokat okozó kivételek helyzetét sem.
A magyar helyesírás bizonyos esetekben túlszabályozott, máshol viszont éppen az egyértelmű állásfoglalás hiányzik, vélik a szakemberek. A kérdés az, hogy minden új problémára új szabályt kell-e alkotni. Lényeges pontokon nem kellene változtatni, emellett nemhogy a radikális, de a szelíd reformnak is súlyos anyagi következményei vannak, hiszen például a tankönyveket, szótárakat újra kell nyomtatni. Tehát csak ott szabad javítani, változtatni, ahol erősen hiányos vagy elavult a szabályozás. Feltétlenül problematikus területek, és a tapasztalatok szerint a legtöbb gondot okozzák az intézménynevek, az új közigazgatási egységek, bizonyos földrajzi nevek, programok, akciók, márkanevek, díjak és rövidítések írása, valamint az idegen szavak toldalékolása, egyes központozási és írásjel-használati kérdések. A számtalan új fogalom, az uniós szövegek is csak szaporítják a problémákat. Az angol nyelvű dokumentumok kifejezéseit sokszor szó szerint fordítják, a nagy kezdőbetűs szavakat nem merik a magyar szabályoknak megfelelően kicsivel írni. Mindezekre rövid időn belül egyszerű megoldásokat kellene találni.
Bonyolultnak tartják az emberek a földrajzi nevek írásszabályait is. Túl sok kategória, alszabály teszi átláthatatlanná a helyzetet, próbálja követni a sokszoros összetételek logikai viszonyait. Vannak logikára apelláló és vannak mechanikusan alkalmazandó szabálypontok. Az utóbbiak közé tartozik például a szótagszámlálósdi mint az áttekinthetetlenül hoszszú szavak megzabolázásának eszköze. Ideális esetben a szótagszámlálás szabályát gondolkodás nélkül lehetne alkalmazni, tehát nyugodtan rábízhatnánk a korrigálást a számítógép helyesírás-ellenőrző programjára. Csakhogy alattomos kis aknák vannak benne elrejtve, mert el kell tudni döntenünk, hogy mi számít összetételi tagnak, és a szó végi jeleket és ragokat sem szabad figyelembe venni a számoláskor. Csak néhány példa: a „fogalommeghatározás” szó nyolc szótagos ugyan, mégis egybeírandó, mert csak kéttagú összetételnek minősül. A helyesírás-ellenőrző viszont kötőjelet javasol, hiszen olyan „értelmes” összetételi tagokat feltételez benne, mint fog+alom vagy foga+lom. Másrészt e szabály szerint a magánnyugdíjpénztár szót egybe kell írnunk, mert hat szótagos, a magán-nyugdíjpénztári alak ellenben már hét szótagos az „i” képző miatt, tehát kötőjellel írandó. (Azon is lehet vitatkozni, hogy hova kerüljön a kötőjel.)
Vannak „okos” szabályok is, mint a mozgószabály, amely tükrözi a szerkezetet alkotó tagok közötti logikai viszonyt. Nem mindegy, hova visszük a döglött akkumulátort: a veszélyeshulladék-tárolóba vagy a veszélyes hulladéktárolóba; vagy kit emlegetünk: a klónozottkukorica-termelőket vagy a klónozott kukoricatermelőket, a csuklósbusz-vezetőt vagy a csuklós buszvezetőt. Folyton születnek új kifejezések is, amelyek jelentését helyesírásuk teszi egyértelművé. Orvos látogató a belgyógyász, aki vendégségbe jön, az orvoslátogató (gyógyszerügynök) viszont őt keresi fel. Van, amire nem is lehet jó megoldást találni. Az angolból fordított „kreatív igazgató” kifejezés különírva szabályos, de nem azt jelenti, amit mondani akarunk, hiszen a cég takarítónője is lehet kreatív személyiség, az egybeírást viszont éppen a kreatív szónak a magyarban kialakult szokásos jelentése (alkotó, teremtő) teszi elfogadhatatlanná. A kérdés az, meddig tuszkolhatók bele az új jelenségek a meglévő kategóriákba. Szükséges-e újabb alkategóriákat alkotni, vagy legyen a szabályozás megengedőbb, és kínáljon megoldási javaslatokat? Lehet, hogy a gyakorlat lesz az erősebb, és kikényszeríti a változtatásokat.
A helyesírás nem partikuláris ügy, bár sok nyelvész is annak tartja. Kisebb-nagyobb következetlenségeivel és elegáns, logikus megoldásaival együtt nemzeti hagyományunk, kultúránk fontos eleme, melyhez érzelmi szálakkal is kötődünk. El lehetne törölni a „ly”-t, de akkor ez állna a történelemkönyvekben: IV. Károj kiráj Erdéjben. Ugyanakkor a helyesírási szabályzat egy-egy kiadása évtizedekre szól. Az akadémiai bizottság óvatoskodását kifogásolók szerint, ha ezt a tervezetet hozzák ki, évtizedekig nem nyúlnak megint hozzá. Pedig nagyon kellene. De azok is tévednek, akik szerint teljesen új alapokra van szükség. Az alapelvek felforgatása káosszal jár. Ezért valahol a kettő között kellene megtalálni a megoldást. Meg kellene keresni a találkozási pontot, hiszen a helyesírás megállapodás, közmegegyezés kérdése. És ha már hozzányúlnak, akkor ne csak csinosítsák, hanem rakják rendbe a bosszantó helyeket, a kivételek raktárát.
Máskülönben valóban csak egy új kiadás, de nem megújított szabályzat születik.