Épphogy újjáéledt, máris karcsúsodik a Berzsenyi Társaság irodalmi-művészeti lapja, a Somogy, amelynek idei harmadik számában jórészt a nemrég elhunyt Sánta Ferenc munkásságát méltatják a szerzők. A folyóirat Kósa Dániel rajzaival illusztrált, ez évi harmadik számát lapozgatva azt érezzük: a lapkészítő Kósa Csaba főszerkesztő és a főmunkatárs Pomogáts Béla még nemigen tudja, „merre is kell mennie az új Somogynak”.
A lapot 1980 és 1994 között főszerkesztőként jegyző Laczkó Andrásnak egyebek köz azt vetették a szemére, hogy kitágította a folyóirat horizontját: Somogy gazdaságával és társadalmi életével is foglalkozott az évenként hatszor megjelenő lap. Kósa Csaba elődjének, Varga Istvánnak pedig egyrészt azért kellett átadnia a főszerkesztői széket, mert nem adott karakteres arculatot a Somogynak – abból dolgozott, ami éppen kéznél volt –, és hagyta elsorvadni az idén harminchatodik évébe lépő folyóiratot.
Kósa Csaba először jegyzi kinevezett főszerkesztőként a „Berzsenyi Társaság üzenőfüzetét”, mellette Pomogáts Béla főmunkatársnak „van beleszólása” abba, hogy mi kerüljön a lapba. A betegeskedő, kilencvenhét éves Takáts Gyula, az örökös főmunkatárs már nemigen hallathatja a véleményét. Anélkül, hogy a somogyiságot kérnénk számon a már csak évi négy alkalommal megjelenő folyóiraton, és anélkül, hogy Czigány György, Szöllősi Zoltán, Albert Zsuzsa és Szigeti Lajos verseit vagy Tornai József Vita Raszkolvnyikovról című írását kifogásolnánk, úgy gondoljuk: ez a Somogy még nem az, amit az olvasók várnak. Ezzel talán még a szerkesztők sem elégedettek.
Meghalt egy ember a négyes-hatos villamos vonalán