Ha a darabot olvassuk, egyértelmű, hogy a szerző rokonszenve inkább a címszereplő szép Máriához húz. A bronzvörös hajú, a férfiak élénk érdeklődését kiváltó katolikus Stuart-utód méltán keltette fel anglikán unokatestvére, a soha férjhez nem menő, s ezért szűznek tartott Erzsébet (az amerikai Virginia tartományt is róla nevezték el) irigységét. Állítólagos találkozásuk az egyik legfontosabb mozzanata a drámának. Ettől a résztől egyébként Goethe is sokat várt, Thomas Mann leírása szerint ezt mondta: „Igen kíváncsi vagyok, mit szólnak majd az emberek, ha ez a két ringyó találkozik és kölcsönösen egymás fejéhez vágják a kalandjaikat!” A jelenetben az alázatos Máriával Erzsébet sértően viselkedik, mire ő „fattyúkirálynőnek” nevezi unokatestvérét, a valóban sokszor nősült VIII. Henrik lányát, aki azonban szinte végig vonakodik beleegyezni Mária halálos ítéletébe. Később a gyilkosokat is felelősségre vonatja. Emlékezetesen alakította a címszerepet Váradi Hédi a hatvanas évek végén a Nemzeti Színházban. Érdemes hozzátenni, hogy ez volt talán az utolsó hozzá méltó színészi munka, amit közvetlenül mellőztetése előtt kapott.
– Sokan mondják, hogy a Wallenstein-trilógia vagy a Don Carlos jobb, de népszerűségben egyik sem vetekedhet a Stuart Máriával, amit szintén kitűnő darabnak tartok. Akkor érdemes elővenni egyébként a darabot, ha egy teátrumnak vannak nagy formátumú színésznői. Fehérváron szerencsére két olyan művészegyéniség van, mint az Erzsébetet játszó Závodszky Noémi és Stuart Máriát alakító Balsai Móni – meséli a próba végeztével Szűcs Gábor rendező. – Igyekeztünk minél feszesebbé tenni az előadást. Úgy tűnik, ez sikeres volt, hiszen többen úgy vélték, hogy új fordítás alapján dolgozunk, holott megmaradtunk a Kálnoky László-féle változatnál. Megpróbáljuk a történetben megbúvó politikai csatározásokat, érdekellentéteket minél hangsúlyosabban bemutatni. Ez talán különösen izgalmassá teheti az adaptációt, mert felismerhetővé teszi a ma is meglévő hatalmi játszmákat – mondta a rendező, majd hozzátette: a darab feltehetőleg egyhamar nem fog veszíteni aktualitásából, főként azért, mert Schiller egészen újfajta kíváncsisággal közelít a hatalomhoz, a nagy személyiségek hatalmi játszmáihoz. Érdeklődésének középpontjában az áll: vajon kit milyen szándék, milyen belső ösztönzés, politikai láncreakciók sorozata tart hatalmon, mi az, amitől valaki képessé válik pozíciója megvédésére, s képes arra, hogy akaratát érvényesítse.
origo.hu
Szívszorító bejegyzéssel emlékeznek születésnapján meggyilkolt kollégájukra a rendőrök
