Bár még korántsem zárult le az ön által indított vizsgálat a 2009. március 15-i nemzeti ünnepről, kíváncsi lennék, mik voltak az első benyomásai?
– Szerencsére az elmúlt évekhez képest kevesebb volt az erőszak. Ennyiből tehát azt lehet mondani, hogy a szigorúbb büntetőjogi szabályozásnak talán volt eredménye. Azonban ennek a valódi hatását csak hosszabb távon lehet lemérni. Szerintem szükség volt Draskovics Tibor rendészeti miniszter közrendvédelmi csomagjára, mert az utóbbi években az erőszak spirálja elszabadulni látszott, és ennek eszkalálódását meg kellett akadályozni. Azonban álláspontom szerint a törvényi szigorítás nem a legüdvözítőbb módja a közrend fenntartásának, mivel ez egyoldalú lépés. Sokkal jobb lenne, ha egyfajta közrendvédelmi partnerség alakulna ki a politikai és a társadalmi csoportok között arról, hogy nemzeti ünnepeinket közösen és békésen ünnepeljük. Ez az egyetértés a rendszerváltás utáni évtizedben még megvolt, de az élesedő politikai szembenállás miatt néhány évvel ezelőtt megbomlott.
– Pedig a közrendet az idei nemzeti ünnepen sem a civilek veszélyeztették, hanem a diktatúrát idéző módon kordonerdőt építő, a bekiabálókat elhurcoló és nemi szervüket vizsgálgató rendőrség.
– A rendőrség az ország legnagyobb szervezeti egysége, 40 ezer munkatárssal. Ha egy ilyen hierarchikus felépítésű, az erőszak kultúrájával áthatott szervezet azt érzékeli, hogy a kormányzat szigorúbb fellépést vár el tőle, akkor az túlkapásokhoz is vezethet. 2006 óta rendkívül komoly pszichés gondokkal küzd a rendőrség. A magánéletben megvetés, gúny céltáblái lehetnek azok a rendőrök, akiket a kormány katonáinak tartanak. Azt érezhetik, hogy ellenségnek tekintik őket az emberek.
– Én jobban aggódom a cumisüveges kismamáért, mint a pszichésen terhelt rendőrért.
– Amíg a jelentős politikai és társadalmi csoportok nem fogadják el a kormány egyoldalú szigorítását – márpedig most ez a helyzet –, addig az emberek a kisebb súlyú visszaéléseket is súlyosabbnak élik meg. Az uszodában, ahova járok, a közelmúltban fültanúja voltam két ember beszélgetésének, akik a Draskovics-csomag kapcsán diktatúráról beszéltek. Én ugyan nem tartom diktatórikusnak az új jogszabályokat, de ha a társadalom egy jelentős része igen, az baj. Ez azt jelenti, hogy hiányzik a változtatások legitimációja, elfogadottsága, és enélkül még a legjobb törvények sem lehetnek életképesek.
– Miért, ön szerint elfogadható, hogy hazánkban egy tojásdobáló akár kétéves börtönbüntetést kaphat? Vagy hogy – szintén a Draskovics-csomagra hivatkozva – elhurcolják a Gyurcsány Ferenc távozását követelőket a Kossuth térről, majd tüzetesen átvizsgálják a testnyílásaikat?
– Ha korlátozták a szabad véleménynyilvánítást, az nagyon rossz, pláne, ha úgy korlátozták, ahogy az a sajtóban megjelent. A vizsgálatunk természetesen erre is kitér majd. Egy demokráciában a szólás- és véleménynyilvánítás szabadsága az összes szabadságjog alapja, és a szélsőséges eseteket leszámítva szerintem nem szabad korlátozni. Ezért sem értek egyet a gyűlöletbeszéd kriminalizálásával. Az ilyen viták azt jelzik: már az alkotmányosság alapjaiba vetett egyetértés is hiányzik. És ez aggasztó. A Kossuth téri bekiabálásról azért annyit megjegyeznék: nem helyeslem azt a fajta vitakultúrát, amelyben a felek megpróbálják egymást túlkiabálni. A demokrácia egymás meghallgatásáról szól. Az előállítottak testüreg-átvizsgálása viszont súlyos visszaélések gyanúját veti fel. A tojásdobálást továbbra sem helyeslem, mivel az állampolgárok számos egyéb módon kifejezhetik a véleményüket. A másik ember méltóságának a megsértése nem elfogadható. Ráadásul a tojásdobálás rossz hagyományt teremtett, kialakult egy „erőszakrítus”, amely tovább durvult: tavaly a tojás mellett már kövekkel dobálták a meleg felvonulókat.
– Tavaly március 15. után aggályosnak nevezte, hogy magán őrző-védő szolgálattal motoztatják meg az állami ünnepségre érkezőket, és arra kérte a kancelláriaminisztert, változtasson ezen a gyakorlaton. Szavai azonban süket fülekre találtak, hiszen idén is az In-Kal Security kobozta el a terroristagyanús cumisüvegeket.
– A rendőri intézkedéssel szemben alkotmányos elvárás, hogy szükséges és arányos legyen, illetve azt utólag számon lehessen kérni. Ezzel szemben egy magán biztonsági cég nem mérlegel, hanem mechanikusan végrehajtja, amivel megbízták. Várható volt, hogy megismétlődnek a tavalyi incidensek, mivel a kancelláriaminiszter válaszlevelében jelezte, nem értenek velünk egyet, és továbbra is igénybe veszik magánszolgálatok segítségét. Felvetődik a kérdés, miért volt szükség ilyen mértékű ellenőrzésekre, amikor nem volt úgymond „terrorista veszély”. Nem kellene úgy tenni, mintha szükségállapot lenne.
– Tavaly október 23. után azért rótta meg a rendőrséget, hogy megfélemlítő jelleggel, válogatás nélkül mindenkit igazoltattak. Mégis ugyanazt a gyakorlatot folytatta a rendőrség idén március 15-én is. Nem zavarja, hogy semmibe veszik a véleményét, és úgy kezelik, mint egy demokratikus „díszletet”?
– Igaz, vannak országok, amelyekben nagyobb az ombudsman tekintélye, mint nálunk, de én továbbra is nagy lelkesedéssel forgatom a fakardot, és bízom benne, hogy előbb-utóbb megváltozik a hatalom hozzáállása. Úgy látom, az állampolgárokhoz eljut a szavunk, és többnyire megalapozottnak találják a kritikáinkat. Nemcsak a mának, hanem a jövőnek is dolgozunk. Észrevételeink palackposta-üzenetek, amelyeket majd valaki felbont és elolvas. Bár tény, ajánlásainknak nincs jogi kötelező ereje, de fejlett demokráciákban a hibákra való rámutatás is elegendő ahhoz, hogy a hatalom változtasson a működésén.
– Egyre többen vélik úgy, hogy restaurációs kísérlet zajlik, új típusú diktatúra épül a fejünk felett, amelyet persze ezúttal is demokráciának neveznek, még ha nem is népinek.
– Tény, hogy vannak olyan aggasztó jelek, amelyek bizonyos hasonlóságot mutatnak a jelenlegi és a múlt rendszer között.
– Mire gondol?
– A diktatúra idején volt szokásban, hogy valakit a véleménye miatt meghurcoljanak, bántsanak.
– Pedig a jelek szerint önt is szeretnék elhallgattatni bizonyos körök. A közelmúltban rejtélyes körülmények között öszszetörték az ön saját tulajdonú autóját. Az „elkövető” a büntetés-végrehajtás egyik járműve volt. Kicsit furcsa, hogy mindez két nappal azután történt, hogy bejelentette: nemcsak a büntetés-végrehajtási intézmények, hanem valamennyi erőszakszervezet működését tüzetesen átvizsgálják, a rendőrségtől egészen a Nemzetbiztonsági Hivatalig (NBH).
– Én lennék a legboldogabb, ha kiderülne, hogy véletlen baleset történt, amely nincs összefüggésben a beharangozott vizsgálatokkal. Annyi bizonyos, hogy miután a családtagom által vezetett járműbe belefutottak, pillanatokon belül több rendőr termett a helyszínen, ami már önmagában is érdekes. Szerencsére senki sem sérült meg, de a karambol körülményei meglehetősen aggasztanak.
– Miért veszik górcső alá az erőszakszervezeteket?
– Azért, mert ezek a szervezetek a társadalomban felhalmozott erőszak „bankjai”, amelyek a militáris jellegből adódó visszaélések miatt folyamatos civil-ombudsmani ellenőrzésre szorulnak. Például azért, hogy a jövőben ne fordulhasson elő, hogy megvernek, vagy akár csak megütnek egy elítéltet a börtönben.
– Kapott fenyegetéseket?
– Nem. De azt már korábban is tapasztaltuk, hogy az erőszakszervezetek nem fogadják kitörő lelkesedéssel az ombudsmani vizsgálatokat, így azok nem mindig zajlanak a partneri együttműködés légkörében. Középvezetői szinttől lefelé a megkereséseinket sokszor zaklatásnak veszik. Egyik munkatársam, aki az adóhatóság tevékenységét vizsgálta, kétes megalapozottságú adóvizsgálatot kapott a nyakába. Ezután nehéz szabadulni attól a gondolattól, hogy a két dolog összefügghet egymással. És így szép lassan kialakulhat a félelem légköre.
origo.hu
Magyar Péter a nők elleni erőszak napját alapította meg
