Bár száraz a tavasz, a szakemberek szerint a szúnyogok már megtalálták helyüket a balatoni bozótosokban és a levelek alján. Emiatt is indokolt volna legalább három biológiai akció, a repülőgépről leszórt, golyócskákba zárt, gyorsan ölő méreg – amely megbénítja a lárvák légzőszervét – ugyanis nemcsak a nyílt vízi szúnyogokat pusztítja el, hanem azokat is, amelyeket levelek védenek.
Ezerhétszáz hektár pocsolyás területre biológiai, ötezer-hétszázra kémiai permet kerül – tudtuk meg Lázár Jánostól, a Balatoni Szövetség titkárától. Elmondta, a közvetlen tóparti településeken kívül három éve a nagy idegenforgalmú Hévíz és Zalakaros is bekapcsolódott a szúnyogirtásba.
Bosszantó viszont, hogy a szűken mért turisztikai támogatásból csak egy keskeny tóparti sávban tudnak védekezni. Így az ott elpusztított szúnyogok helyére a ritkításból kimaradó balatoni háttértelepülésekről idén is zavartalanul érkezik majd az utánpótlás.
– Ha nem lesz eső és szél, akkor szerdán megkezdik az első, biológiai támadást a szúnyoglárvák ellen, de legkésőbb a hét végén, legrosszabb esetben pedig a jövő hét elején felszállnak Siófokról és Keszthelyről a méreggel megpakolt gépek – mondta el lapunknak a Balatoni Szövetség titkára.
Szúnyogirtásra is kevés a pénz
A korábbi hetvenmillióval szemben idén csak ötvenmillió forint jut a balatoni szúnyogirtásra, így csupán két biológiai és négy kémiai beavatkozásra futja a turisztikai ágazat és az üdülőrégió önkormányzatainak közös költségvetéséből. Ma, de legkésőbb a hét második felében megkezdődik a rovarok ritkítása.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!