A Menedékkőtől a Holló-szikláig

Zuhatagokon átívelő dongalétrahidak, szédítő szakadékok fölé támasztott acéllétrák, láncok, tepsik, foggal-körömmel kapaszkodások – a Szlovák Paradicsomban minden adott ahhoz, hogy tériszonyos túrázók rosszul érezzék magukat. De ez csak a látszat. A jóleső fizikai megterhelések mellett a nemzeti önismeretiek sem kerülhetők el.

Menedékhely a pártvillából. Találomra választottuk internetes böngészés során a csöndesebb dobsinahutai oldalon található Hotel Rajt (www.hotelraj.sk) – de nem bántuk meg. Az egykori kommunista pártvilla ma igen gyakorlatiasan felújított, egyszerű, tiszta, csöndes menedékhely, kitűnő kiindulópont paradicsombeli túrákhoz. (A szállásdíj reggelivel két főnek 42 euró; ajánljuk a 26-os szobát.) Van szauna is, ami fárasztó gyaloglások után pompás kilazítás; és van jó konyhája, ami – tapasztalataink szerint – Szlovákiában még előkelőbb helyeken sem gyakori: ízletes, házias a koszt, a megszokott utózöngék, gyomorpanaszok nélkül. És ami hab a tortán: minden magyarnak kötelezően ajánlott elbeszélgetni a hotel mindenesével, a magyarul is anyanyelvi szinten, palócosan beszélő Alival, aki egy Rozsnyó melletti, kisebbségi többségű faluból származva tud egyet s mást az együttélés szabályairól, és a kocsmaasztal nagyhangú csapkodóit is beavathatja a kölcsönös nemzeti érzékenységek és sérelmek világába.

Szerpentineken, vízválasztókon és múltba veszett földrajzi neveken át vezet az útja annak, aki a Rima-völgye felől közelít Szlovákia egyik legkülönösebb nemzeti parkjához. Az egykori Káposztafalvi-mészkőhegység vagy Káposztafalvi-karszt, amely a Gömör-Szepesi-érchegység térségéhez tartozik, és északról a Hernád, délről a Gölnic folyó keretezi – ma se nem „káposztafalvi”, se nem „mészkőhegység”: egyszerűen (és indokoltan) Szlovák Paradicsom, ahová messze földről zarándokolnak a kalandvágyó turisták. Kár elveszett hegyeink múltján borongani szép hegymászások során, ám annyit azért tudni illik ezekről a szűk kanyonokról, barlangokról és vadvirágban pompázó fennsíkokról, hogy a tatárjárás során végső mentsvárként szolgáltak kevésbé szívbajos eleinknek meg a szász-cipszer telepeseknek, akik a Menedékkőn (Klastorisko) vetették meg a lábukat egy Görgey-ős, bizonyos Jordán comes vezetésével. Majd győzelmük emlékére ott kápolnát, kolostort emeltek (romjai ma is láthatók); s megkezdték a régi Magyarország egyik legszebb vármegyéjének, a gyepűvidéki Szepességnek a benépesítését.
A legtöbb utazó a Szlovák Paradicsomnak ezt a történelmi emlékekben gazdagabb északi, szepességi oldalát választja, hiszen egyszersmind itt található a terület legnagyobb vonzereje: a hidakkal, létrákkal, láncokkal kiépített patakvölgy-turistautak gazdag hálózata, amelynek legfrekventáltabb szakasza a Hernád-áttörés. Ezeken a részeken szép napos időben ugyanúgy sorba kell állni az egyirányú ösvényeken, mint a Tátra népszerű hágóin, ami azért, valljuk be, nem a legjobb módja a kikapcsolódásnak és a természetjárásnak. Mi a kiábrándító tumultust elkerülendő a hasonlóan szép, ám kevésbé felkapott déli, Dobsina fölötti vidékre vettük utunkat, ahol jóval kevesebb a dongalétra meg a vízesés, ám a csöndes erdők kárpótolnak mindenért.
Imrikfalva (Dedinky) – ez a hajdani bányászfalu, ma üdülőtelep a hegyek közötti víztározó festői partján – hétvégenként a zaj és a nyüzsgés szigete ebben a bukolikus nyugalomban: lengyel, szlovák, cseh, magyar motoros hadak özönlik el a kanyargó aszfaltot, iskolás és nyugdíjas kirándulócsoportok lódulnak neki, hogy bevegyék a Holló-szikla (Havrania skala) 1153 méteres csúcsát, vagy lanovkával föllibegjenek a Geravai-fennsík rétjeire. De a helyzet nem reménytelen: a mesterséges tó túloldalán rejtőző álmos kis faluban, Dobsinaihután (Dobsinska Masa) aki akarja, meglelheti lelki békéjét.
Ottlétünk alatt két meghatározóan fontos dolog történt velünk: mi is megmásztuk a Holló-sziklát, a Geravai-fennsíkot és a Zejmar-szurdokot; illetve meghallgathattuk több forrásból is annak történetét, hogyan ebrudalták ki (!) 1947-ben a kakastollas csendőrök (!) a magyarországi szlovákságot a mátrai falvakból. De ami ennél is sokkal lényegesebb: magyarul anyanyelvi szinten beszélő derék szlovák emberekkel társalogva megtudhattuk, hogyan gondolkodnak rólunk, magyarokról, és mi bántja őket igazán a kocsmákban elhangzó handabanda mondatokból. Ennél nagyobb nyeresége nem is lehet egy paradicsombeli túraútnak.
Imrikfalva központjából elindulva melegen ajánljuk a Sztracena (Stratená) irányába vezető, traverzáló erdei ösvényt (piros jelzés), amely a Gölnic völgyébe vezető szakaszon dongalétrás ereszkedésbe torkollik, de oda-vissza könnyedén járható, és pompás panorámát biztosít. A Stratenska Píla-i elágazásánál javasoljuk a zöld jelzést a továbbiakban, amely szép patakvölgyben vezet, majd a sárga úton egészen a lélegzetelállító látképű ebéddel kecsegtető Holló-sziklához, amelynek megmászása keleti irányból meglehetősen megerőltető, meredek szakaszokon kell hosszan kaptatni, végül sziklák között kapaszkodni (de nem kitett, nem szédítő az ösvény), hogy felérjünk. Ereszkedni nyugatra, a vegyes lombú rengetegben, helyenként patakmederben kanyargó, csúszós csapáson, de a karvastagságú gyökereken bukdácsolás megéri az áldozatot: a Sztracenai-szurdok gyönyörű zubogóihoz érünk, ahol a második világháború végén a szlovák partizánok küzdöttek a német hadsereg túlereje ellen, és ahol még ma is látható, de már szinte olvashatatlan egy magyar nyelvű kőtábla valamikor az 1860-as évekből az országút torkolatánál. Amikor a piros jelzésen Sztracenából visszasétálunk Imrikfalvára, a túra csúcspontjaként egy szlovák panzióssal, Szabados Jozeffel szóba elegyedve megtudjuk, nem csak a magyaroknak van fájlalnivalójuk az 1947-es lakosságcsere miatt, hiszen például az ő szüleit Mátraszentimréről rugdosták át a magyarok a határon. Hiába hivatkozunk arra, hogy nálunk szép szóval toborozták a szlovákokat maguk a szlovákok, fűt-fát ígérve nekik az áttelepedésért, magyar erőszakról szó sem volt – a szlovák történetírás, nemkülönben a családi hagyomány erről tudni sem akar. Úgy tetszik, szomszédainknál erkölcsi „győzelmünk” is az erkölcstelenség netovábbja. Ez lenne a közös Közép-Európa?