A „futballháború”

Negyven éve, az 1969. július 20-án elrendelt fegyverszünettel ért véget a XX. századi latin-amerikai történelem egyik legfurcsább eseménysorozata, a futballháború két közép-amerikai ország, El Salvador és Honduras között.
Az elnevezés azonban hibás, mert egy lengyel újságíró – a mexikói baloldali La Jornada akkori munkatársa, Ryszard Kapuscinski – csak azért adott ilyen címet az írásának, hogy több példány fogyjon lapjából. A fegyveres konfliktus négy napig tartott – innen a másik elnevezés, a 100 órás háború –, de egyáltalán nem futballstadionban kezdődött, bár a foci valóban hozzájárult a feszültség növeléséhez. A két válogatott ugyanis június végén a mexikóvárosi Azték Stadionban játszotta az 1970-es világbajnokságra való kijutást eldöntő mérkőzését, és El Salvador csak a hosszabbításban győzte le Honduras csapatát 3-2 arányban. A két ország sajtója ezután szinte egymással versengve tüzelte saját közvéleményét a másik ország elleni gyűlöletre.
A két ország közötti nézeteltérés egyébként onnan eredt, hogy a húszas években banántermesztésben világelső és ültetvényein salvadori munkásokat is foglalkoztató Honduras földreformba kezdett még jóval a selejtező mérkőzések előtt. A gyenge és válságba került hondurasi gazdaság ugyanis nem tudta felszívni a továbbra is özönlő salvadoriak tömegeit, ezért López Arellano tábornok földosztásokba kezdett. Ám csak a hondurasiaknak, és a földek erőszakos kisajátításával hazaküldte az évtizedek óta Hondurasban élő salvadoriakat.
A háború igazából azért tört ki július 14-én a salvadori légierő támadásával, mert a konzervatív salvadori kormányzat tartott a további visszatelepítésektől, és a társadalmi robbanástól. Ma is ellentmondásosak az adatok a veszteségekről: 2–6 ezer, főleg hondurasi polgári személy vesztette életét, mintegy 15 ezren sebesültek meg, és csak az Amerikai Államok Szervezetének felszólítására kötöttek fegyverszünetet. A hadviselő felek súlyos árat fizettek a politikai, gazdasági és szociális következményekért. Mindkét országban megerősödött a fegyveres erők szerepe, de a népes és fejlettebb gazdasággal rendelkező El Salvadorban a katonák végül nem bírtak a szociális feszültséggel, és 11 év után, 1980-ban polgárháború robbant ki, amely csak 1992-ben ért véget. Honduras jobban járt, mert legalább elkerülte a testvérháborút, de a gazdasági válság mélyülését már nem.