Így néz ki nálunk egy támadás náciügyben

A Hírszerző internetes újság felülmúlja a Népszabadságot. Összeférhetetlenségben. Ami nem
könnyű.
A pártállami mutációjában nyolcszázezres példányszámú, mára százezer alá csúszott lap úgy közöl hírcikkeket és „elfogulatlan” véleményeket az MSZP-ről, hogy eközben olyan alapítvány a tulajdonosa, amelyet az MSZP alapított.
A Hírszerző ugyanazon tulajdonosi csoporthoz tartozik, mint a politikai elemzéseket végző és tanácsokat adó intézet, a Political Capital vagy a cégmarketinggel foglalkozó Privy Council. A Political Capital munkatársai „tárgyilagos” politológiai véleményeket hangoztatnak a magyar és a külföldi médiában, többek között az MDF-ről. Holott az egyik tulajdonos, Somogyi Zoltán évek óta tanácsokkal látja el az MDF-et. A minden megszorítócsomag atyja, a volt MSZP-s országgyűlési képviselő Bokros Lajos, és a magyar történelemben oly jó csengésű Habsburg György az MDF frontembereiként a Political Capital kirakattermékei. Amikor tehát a Hírszerző e termékekről ír, akkor hasbeszélő.
A triász másik „tagja”, a Privy Council különböző cégek és intézmények marketing- és PR-tevékenységét is végzi. Meghívókat küld, közleményeket ad ki például az olyan jól csengő névvel megáldott vállalatok nevében, mint a HospInvest, a Deloitte Magyarország, a Tumor Leukémiás Gyermekekért Alapítvány (amelynél Habsburg György díszvendégként fordul elő), vagy a rossz emlékű Reformszövetség, ismerteti azok álláspontját, és egyéb jószolgálati akciókat hajt végre.
Mindkét szervezet ügyfeleiről pedig úgy ad híreket a Hírszerző, mint minden másról, ami megtévesztő. Nem jelzi ugyanis, hogy ezek a tulajdonosi rendszerük ügyfelei. Az, hogy a Hírszerző így jár el mind a Privy Council, mind a Political Capital ügyfeleivel, az nálunk természetes. Ráadásul a „pártatlanság”, a „függetlenség” térfelén.
Maga Seres László, a Hírszerző főmunkatársa – jobboldalon a neokonzervatív Konzervatorium.hu állandó, arcképpel fenn lévő állócsillaga – dicséretes fejlődésre képes: míg a rendszerváltás környékén anarcho-szindikalistaként csupán néhány évtizednyire kullogott a valóság mögött, ma hasonlóan dogmatikus hayekistaként e valóságtól már csupán egy globális válságnyira került. Két korszakát azonban összeköti a neonácik lázas keresése és sikeres megtalálása meglehetősen sok jobboldali ágy alatt.
Seres honlapján (bocsánat, „site”-ján) A Fidesz-média és a nácik címen június 28-i megjelenéssel folytatta a magyarországi ellenzékellenes újságírás dicső hagyományát. A náci témával és cége, a Political Capital mosóporszerű termékének, Bokros Lajosnak a védelmezésével. A cikk célpontja a „Fidesz-média” mellett maga a Fidesz is (ezt a Fidesz közeli Konzervatorium.hu egyfajta huszáros kognitív disszonanciával és többcsipetnyi intellektuális mazochizmussal fogja nem észrevenni, nemhogy bírálni merészelné) azért, mert szerinte Orbán pártja kotlósként azért rá-ráült a Jobbik-tojásra.
Seres írása, persze, csak ujjgyakorlatoknak számít a következő választások utáni nehéztüzeléshez képest, amikor majd napi tíz-tizenkét cikket olvashatunk e témában a hazai médiában és egy-kettőt a nemzetköziben arról, hogy a Fidesz és a Jobbik tulajdonképpen egylényegű. Amit mindkét párt joggal kér ki magának. De tudjuk: a balliberális világrendben csak a balliberálisoknak jár ki az öndefiniálás privilégiuma. Mint az orwelli állatok közül a főállatoknak.
De tudjuk azt is, hogy az állítólag piaci alapon működő médiát nem a fogyasztóikat egzisztenciális mélységben foglalkoztató témák érdeklik. Az, hogy nyolc év alatt az MSZP és az SZDSZ Magyarországot a felismerhetetlenségig elrondította (azaz saját képére formálta). Hogy a kórházakban nincs vécépapír és kötszer, a mentőautókban megfelelő felszerelés (ó, boldog Medgyessy-idők, amikor a pénzes média nagy hahahája közepette lehetett kampányolni egy vidéki kórházban állítólag fellelt, belül részben meszes csővezetékkel); a korrupció az eget veri; a gyerekek éhesen térnek aludni, a nyugdíjasok és nem nyugdíjasok a betöréstől és baseballütőktől rettegve hánykolódnak ágyukban. Á, nem ezek azok a témák, amelyek az olvasókat érdeklik. Hanem a nácik, a neonácik, a szélsőségek, az… És ez lesz évekig és mindennap. A végső undor és unalom emészthetetlen elegye.
Seres vádiratát – amelyet majd egészen röviden ismertetünk – így fejezi be: „Nem a komcsi Népszava, hanem a konzervatív Die Welt írja, hogy »a nem egyszerűen a jobboldali radikális, hanem nemzetiszocialista Jobbik« nem hullhatott volna termékeny talajra, ha a Fidesz »2006 óta nem teremti meg a nemzeti kirekesztés általános légkörét«. Ez így pontos, a Fidesz-média pedig azzal foglalkozik, hová ül Bokros Lajos az EP-ben. Van még kérdés?”
Arról most ne beszéljünk, hogy a Népszava minden, csak nem „komcsi”, de arról igen, hogy a „Fidesz-média” – akár az MSZP-s/SZDSZ-es média – csak most foglalkozott azzal először, hogy hová ül Bokros Lajos az EP-ben. Azon egyszerű oknál fogva, hogy – bármilyen hihetetlen – a másokon nadrágszíjat húzni szerető ember éppen most ült oda.
„Van még kérdés?” – kérdezi tehát Seres.
Van. Elsősorban az van.
Ugyanis Seresnek és azoknak, akik osztják azt az érzését, hogy bármiben kérdéseket csak azért lehessen lezárni, mert ők azt úgy akarják, tudniuk kell: lehetnek akár fegyvereik is azoknak, akik a kérdésfeltevést be szeretnék rekeszteni, nem fog sikerülni nekik. Ha elfojtják, netán a kérdezőket lelövik, vagy „csupán” a kérdezés legális eszközeit kicsavarják a kérdezők kezéből, akkor a kérdések a föld alól, illegálisan fognak a felszínre törni. Netán durvább, fájdalmasabb formában, mintha azoknak legálisan teret adnának. Mert kérdéseket nem lehet megszüntetni. Nem is érdemes, ugyanis nem mellesleg az emberiség a kérdésektől, sőt az azokra adott „végleges” válaszok újbóli megkérdőjelezésétől halad előre.
Vegyük a kérdéslezáró példának felhozott Die Welt-cikket. A lap június 25-én Krisztina Koenen tollából jelentette meg gyalázatosan hazug cikkét. Az írás összefoglalójából a harmadik mondatot kihagyta az MTI, majd a távirati iroda nyomán az egész sajtó – kezdve a HVG és a Népszabadság on-line kiadásától mindazon internetes helyen át, amelyet ellenőriztem, beleértve a jobbikos, tehát a cikkben leginkább érintett Barikad.hu-t, valamint a Kuruc.infót – édes-naivan az MTI-ismertetésnek ült fel, azaz e kulcsmondatával nem hiteltelenítette el Koenen egész írását.
E bevezető három mondat: „Az európai választásnál Magyarországon a jobboldali Jobbik a szavazatok 15 százalékát nyerte el. A Jobbik a romák, a zsidók és az amerikaiak ellen folytat hecckampányt. Ugyanakkor az ország gazdasági helyzete jobb, mint valaha.” Mely szenzációs mondatot a páratlanul virágzó magyar gazdaságról az MTI a Gyűlölet sorozatban című Koenen-cikk ismertetéséből kihagyta. Csak nem azért (újabb kérdés, mert az mindig van), mert leplezni akarta a Sorossal korábban beszélgetést folytatott és azt könyv formában kiadó Koenen mérhetetlen tájékozatlanságát a magyar helyzetről azért, mert a Naphegyen Koenen egyéb hazugságai oly heves kézdörzsölésre találtak?
A cikk és ismertetése megjelenésének napján az MTI-hez írt e-mailben kérdeztem, miért hagyták ki a kulcsmondatot. Válasz azóta nem érkezett. Mint ahogyan nem érkezett válasz kérdésemre a Süddeutsche Zeitungban egy nappal korábban megjelent, hasonló tájékozottsággal írt cikk szerzőjétől, Jannis Brühltől, aki szerint a Fidesz koalícióra készül a Jobbikkal. Amely cikket az MTI éppoly örömmel ismertette, mint az ugyanezen lapban június 16-án megjelent írást. Az emlékezetesen nem kevesebbet kért, mint az Európai Unió beavatkozását Magyarországon. Mellékesen, ami a Brühl-cikkben a szerzőtől valótlanságainak forrására feltett, de megválaszolatlanul maradt kérdéseket illeti, azok tisztázását éppen a főszerkesztőtől várom, hiszen – mint Hegyi Gyula a Népszabadságban külföldön rohamosan romló képünkről tegnap megjelent cikkében kifejezetten e müncheni lapot említve emelte ki – a döntéshozók külföldön ennek az újságnak jobban hisznek, mint – ez már az én fogalmazásom – a valóságnak. Ami nem a valóságot minősíti.
Most pedig térjünk rá a Seres-cikk azon részére, amelyben védelmébe veszi Bokros Lajos volt pénzügyminisztert, aki egyébként akkor volt elnök-vezérigazgatója a Budapest Banknak, amikor azt az állam az amerikai GE Capitalnek adta el úgy, hogy az nem a vevőnek, de a magyar adófizetőnek került igen sok pénzébe. Az erről írt Figyelőnet-anyag egyetlen mondatát azért érdemes idézni, mert az nyilván elkerülte az állami szerepvállalást máskor nagyon nem szerető Seres László figyelmét: „A privatizáció érdekében a szocialista kormány igen gyorsan döntött: az 1994 decemberében hozott titkos kormányhatározat alapján a pénzintézet 12 milliárd forintos tőketartalékot kapott az Állami Vagyonkezelő Rt.-től.”
Seres hosszú cikke így kezdődik: „Bokros neonácikkal lesz egy frakcióban – hát nem megható, hogyan aggódik a Magyar Nemzet a volt pénzügyminiszterért? Vagy nem is aggódik, csak száraz tényt közöl? Na azt biztos nem.” Szerinte a lap brüsszeli tudósítója (én) „arra alapozza állítását, hogy a toryk vezette új euroszkeptikus EP-frakció soraiban ott ül majd annak a lett pártnak a képviselője is, amelynek képviselői márciusban részt vettek a Waffen SS veteránjainak rigai megemlékezésén. Ami persze valóban kínos, a cím azonban ettől még nem valós eseményt tükröz: Bokros nem ül majd egyetlen neonácival sem egy frakcióban.”
Kezdjük az első csúsztatásnál.
A címet – mint ezt azok is tudják, akik nem lapnál dolgoznak – az újságíró csak javasolja, hiszen nem tudja, hány hasábon helyezik el, mennyire illeszkedik az oldalon lévő többi cikk címébe és a többi. Egy állítás megcáfolásánál illendőbb magából a cikkből idézni. Egyrészt. Másrészt a címre még visszatérek, mert azt is meg fogom védeni. A tudósításban erről ez olvasható: „A politikai csoport tagja lesz a lettországi Haza és Szabadság Párt, amelynek tagjai március 16-án a lett SS veteránjaival vonultak fel Rigában, Lettország fővárosában.” Mi ebben a nem igaz? Seres továbbmegy. Kollégáimat azért veszi elő, mert másnap a témát folytatták. „Nosztalgiázó nácikkal, homofóbokkal és rasszistákkal ül majd egy frakcióban Bokros Lajos, miközben Dávid Ibolya pártelnök egyébként a szélsőségek elleni közös harcra hívta fel a Fideszt.” Majd így folytatja: „Brüsszelben Bokros Lajos az újnácik körében szerzett tapasztalatokkal gazdagíthatja majd az MDF politikai arzenálját” – ironizál a véleményoldalon Körmendy Zsuzsanna is…
És? Mit kellene helyesbíteni?
A „védekezést” folytassuk azzal, hogy kész szerencse, Seres cikkét nem egy nappal később írta, ugyanis akkor Bokros védelmében nemcsak az ellenzéki lapokat (a cikkben Seres támadja a Magyar Hírlapot és a Demokratát is) kellett volna tűz alá vennie, de az MSZP-hez tulajdonilag is közel álló Népszabadságot is, mert – noha némileg megkésve – ugyanazt írta, mint lapunk.
Idézem a „lead”-et, azaz a vastag betűs bevezető-összefoglalót: „Az »iszlám elleni globális kemoterápiát« követelő belga Dedecker Lista politikusával, valamint a Waffen-SS egyenruháit hordó neonácikat hazafias egyletnek nevező lett függetlenségi párt képviselőjével fog egy frakcióban dolgozni Bokros Lajos az Európai Parlamentben.” A cikk utolsó bekezdésében ez olvasható: „Timothy Garton Ash történész megállapítása szerint a toryk új mottója: »inkább fasisztákkal, mint föderalistákkal«.”
A balliberális oldal újságírói megszokott gyávaságának (amely okainak mélyebb elemzése még ma is várat magára) része, hogy a hazai sajtónak a pénzhatalom által nem támogatott részét heves szenvedéllyel támadják azért, amit „észre sem vesznek” a nyugati sajtóban. Példák: a baloldali brit Guardian június 22-i számában a Magyar Nemzetnél jóval élesebben támadja a Bokrosnak otthont adó új frakciót, pontosan azt kiemelve, mint lapunk.
A 2,5 millió példányban fogyó, elsősorban a tory szavazók által kedvelt Daily Mail pedig ezzel a címmel örvendeztette meg Serest, a lap „saját pártját” így ostorozva: „Cameron új EU-szövetségesei támogatásukról biztosították Hitler Waffen SS-ét, és Obama megválasztását »a civilizáció végének« nevezték.”
A cikkből megtudjuk, a toryk azzal vágtak viszsza, hogy a munkáspártiak és a liberális demokraták pedig „volt kommunistákkal, náciimádókkal” és olyan „militáns feministákkal” ülnek egy frakcióban az Európai Parlamentben, akik törvényen kívül akarják helyezni a házasságot, és egy olasz képviselővel, aki szerint amerikai és izraeli titkosszolgálatiak tervezték meg a 2001. szeptember 11-i merényleteket.
De az öttonnás követ Seres Magyar Nemzet elleni bírálatára éppen Timothy Garton Ash dobta le előre a Guardian június 10-i számában, amelynek helyszűkében talán elegendő a témára jól utaló címét idéznem: „Cameron lett légiójának burleszkje rossz Nagy-Britanniának és Európának – A konzervatív párt őrült, hogy a jelentéktelenséget választotta az Európai Parlamentben, és ennek mindannyian megfizetjük az árát.”
A balliberális újságírók ma már büntetlenül írhatnak le (ezt szeretett Egyesült Királyságukban szakmai és etikai okokból sem tehetnék meg) olyan vádakat jobboldali kollégáikról, amelyek köznevetséget váltanának ki, ha ez fordítva történne: a Népszavában Jenki fasiszta és idegen gulyás című írásában például Bolgár György fél oldalon támadta lapunkat, egy holland ismerőse budapesti lefasisztázásának okát abban keresve – és ez nem vicc –, hogy beszámoltam arról: egy brüsszeli szupermarketben már a magyar gulyás is lengyel termék.
Annak viszont nagyon örülök, hogy a jobboldali sajtóban feltett sokezernyi kérdés után már senki sem kételkedik abban: Seres, Bolgár és mindazok, akik fasisztákkal ébrednek, neonácikkal és szélsőségesekkel fekszenek, pontosan olyan „őszintén” hisznek abban, amit írnak, mint a kommunista időkben szolgált újságírók (Bolgár és társai) hittek egykoron a kommunista eszme diadalában. Szerencsére nálunk és világszerte akkor is voltak kérdések, és ezért ők ebben a minőségükben megbuktak.
Ma ismét olyan korszakba léptünk, ahol a globális válságtól segítve gyorsulva szaporodnak magát az uralkodó világrendet is megkérdőjelező kérdések. Ennél pedig nincs optimistább üzenet azok számára, akiket Seres támad és támadni fog. Mert a világot kísértet járja be. A kérdésfeltevés kísértete.