Tűz a nap, de Kispesten, az elhagyottnak tűnő gyártelep környékén valahogy még tikkasztóbb a kánikula. Az utcafronton található épületben konditerem működik, a bejáratához széles lépcső vezet, amelynek tetején Szántó Imre áll. Hol láttam már ezt a jelenetet? – villan az agyamba a klasszikus déja vu érzés, aztán megvan a válasz is: Tamperében, a Kilinki nevű karaokekocsmában, ahol a magyar ökölvívó-válogatott 2000 tavaszán ünnepelte a nagyszerű Eb-szereplést. Akkor a szakvezető a galériára kanyarodó lépcsőről, stílszerűen mint kapitányi hídról figyelte az Európa-bajnok Erdei Zsolt és a többiek mulatozását. Most már nem ő a kapitány, s csak az izzadtan érkező újságíró elé jött, hogy az erősítőtermen és néhány kanyargós folyosón át bevezesse „birodalmába”. Ahonnan már hallatszanak a klasszikus bunyós zajok, a zsákok pufogása, a gyorsan kifújt levegő sistergése.
Miről beszélgessünk? – kérdezi, pedig vele sok mindenről lehet, a sportról meg különösen. Közben azért nem állja meg, hogy bele ne szóljon a nélküle is megkezdődő munkába. „Ki kell radírozni a birkózó beállását” – említi Bernáth Istvánra célozva, aki első szupernehézsúlyú tanítványa, ennek minden speciális szépségével és nehézségével. Bernáthtól pár lépésre Káté Gyula végzi szokásához illő fanatizmussal az előírtakat, a vb-bronz-, valamint Eb-ezüst- és bronzérmes kiválóság, a mai magyar amatőr ökölvívás legeredményesebb alakja nemrég jött el az MTK-ból, s kérte fel Szántó mestert, hogy foglalkozzon vele. „Pedig klubunk anyagilag nem is tudja támogatni” – mondja Öcsi bácsi, hozzátéve, így volt ez korábban a Bedák fivérek, Zsolt és Pál esetében is. Mégis követték őt ide, s ennek oka kell legyen. Ha nem a pénz, akkor valami más.
Szántó Imrével Káté leigazolása óta szerettem volna beszélni, s ez a szándék csak felerősödött, amikor megláttam a nevét a MOB Bay Béla sportágfejlesztési programjának ötven ösztöndíjas edzője között. Márpedig itt azok szerepelnek, akik az olimpiai felkészítés dandárját végzik. „Hatalmas megtiszteltetés ebbe a csapatba, ilyen tekintélyes szakemberek közé bekerülni” – mondja, mintha ő egy kezdő edző lenne, s nem szintén éppen tekintélyes szakember. „Bay Béla egyébként hetvenévesen is vívó szövetségi kapitányként, s amellett klubedzőként dolgozott. De ezt nem azért említem, mintha követni akarnám.” Mentegetőzni felesleges, hiszen tény, Szántó Imre aktívabb, mint valaha, noha, mint mondja, a szeptemberi milánói világbajnokság alatt tölti be a hatvanhatot.
A szövetségi kapitányi hídról a 2004-es athéni olimpiát követően távozott, saját bevallása szerint szusszanni akart s gyerekekkel foglalkozni, hiszen 1988 óta dolgozott a válogatott mellett. Ám nem tehette, hiszen követték őt a tanítványai, a Bedák testvérek, Dudás Tibor, Raduly János. „Velük tovább jártam a versenyeket, mert szeretek ott lenni, hiszen ez a kapcsolat minden edzésre és minden meccsre szól.” Bedák Zsolt és Dudás elment profinak, az újabb olimpiai ciklus végéig csak Bedák Pál maradt amatőr, de nem sikerült a szép búcsú, a vb-ezüst- és Eb-bronzérmes papírsúlyú bunyós hamar elvérzett Pekingben. Volt (bal)szerencsém ott lenni a kazah Zsakipov elleni mérkőzésen a kínai főváros Munkás Sportcsarnokában, s közvetlenül utána beszélni mesterrel és tanítványával. „Remélem, nem sértettem meg akkor” – érdeklődik most Öcsi bácsi, én meg csodálkozom, hiszen éppen azt akartam mondani, közvetlenül a kudarc után hálátlan, de kötelező újságírói feladat az érintettekhez fordulni, s megérteni esetleg érzelemdúsabb megnyilvánulásaikat. Azóta Szántó Imre véleménye, ha nem is változott, de higgadtabb formát öltött. Mint meséli, „Pimpa” alkati és egyéb hiányosságait fantasztikus szorgalmával, tudatossággal részben pótolta, de két dologgal nem tudott mit kezdeni. Egyrészt a súlyával, amit évekig kellett 46 kilón tartania, miközben folyamatosan erősödött, másrészt a sorsolással, hiszen az olimpián már az éremért össze kellett (volna) kerülnie a kínaiak klasszisával, a későbbi aranyérmes Cou Si-minggel. Ez ütött vissza már Zsakipov ellen, akit előtte a 2005-ös vb-n simán vert. „Most is nyerhetett volna, volt hátra tizenöt másodperc, ennyi idő alatt Bolt lefut vagy százötven métert, innen kiér a villamosmegállóig, de Pimpa beleesett abba a hiába, hogy várta a helyzetet, ahelyett, hogy kialakította volna. Szóval nem sikerült neki, s nekem is kellett pár hónapos kis szünet, mert felelősséget érzek azért, amit csinálok, s azokért is, akikkel csinálom.”
Most éppen Kátéékkal csinálja. „Gyula 27 éves, rutinos, kész versenyző, 2000 óta ott van az élmezőnyben, nála finomhangolást kell végezni, hogy továbbra is felvegye a versenyt a legjobbakkal. Ehhez nekem is folyamatosan meg kell újulnom. A mércém viszont megmaradt, mindig a világszinthez, a bajnokokhoz hasonlítom a mieinket.” Ezen a szinten pedig, ráadásul Szántó Imrénél kikerülhetetlen legjobb tanítványa, Kovács István személye, akiről nem egy régi, hanem egy új keletű anekdotát mesél a mester: „Pista közel a negyvenhez nemrég lejött ide hozzánk a fiaival kicsit mozogni. Ugrókötelezett a többiekkel, én meg kértem, hogy ne egy helyben ugrabugráljanak, hanem közben próbáljanak meg előre-hátra mozogni. S ki volt az, aki azonnal megértette és elkezdte? Pista. Erre mondtam, na, fiúk, ez a különbség a bajnok és a többi között.”
A mai profi boksz egyik legfénylőbbnek tartott brit csillaga, Amir Kahn is bajnok lett a múlt hét végén (pontozásos győzelmével a WBA szervezet kisváltósúlyú vb-övét vette el az ukrán Andrij Kotelniktől), de Öcsi bácsi szerint össze sem lehet hasonlítani Kokóval: „Ismerem őt régebbről, ugyanakkor lett junior világbajnok Dél-Koreában, mint Bedák Pimpa. Nagyszerű az alkata és az állóképessége, de hiányzik belőle az ököllel való harc vágya. Most is látszott, hogy nagyon fél az ütéstől, a bevitt találatok után azonnal elszaladgált, vagy fogott. Pista soha nem fogott, és sokkal agresszívabban bokszolt. Kahnnak jó ellenfelet találtak, az ukránból kiölték a németek a támadó kezdeményezést.”
Itt el is jutottunk Szántó Imre mai aktivitásának egyik sarokpontjához. „Mindig tűzök magam elé célokat, most azt, hogy ezt a borzasztó, kettős fedezékes stílust, ami a németországi profikon keresztül letükröződött az amatőrökhöz, megváltoztassam. Amolyan bunyós catenacciónak nevezném, amit a futballban Helenio Herrera dolgozott ki annak idején. Szerencsére azon is túllépett a sportág, azt szeretném, ha nálunk hasonló történne. Nem lesz könnyű, mert extra gyorsaság, ütőerő, pontosság és sok mozgás kell hozzá.”
Igaza volt a mesternek, sok mindenről beszélgetünk még, a saját öntörvényűségéről („nem vagyok egy közösségi ember, sok helyen sokat ütköztem”), a profi boksz megjelenési formáiról, a „megye kettes” világbajnokokról. Végül csak befejezzük, s visszakísér a bokszteremből az épület lépcsőjéig, ahonnan egy plakát ötlik a szemünkbe; rajta Balzsay Károly és a két Bedák, no meg néhány hívó szó az augusztus 22-i budapesti hivatásos gálára. „Örülök, hogy így alakult az életük, Pimpáékkal azóta is sokat beszélek telefonon. Nem húzom vissza, hanem támogatom őket, s örülök, hogy valamilyen szinten én is benne vagyok a sikereikben, abban hogy kiteljesíthetik a pályafutásukat, illetve magukat a boksz által. Tisztességes, jó sportolók és emberek.”
Ennél nagyobb öröm nem érhet egy edzőt. Legfeljebb, ha feltöri a sportági catenacciót…
origo.hu
Rendkívüli, 14 vármegyére szóló figyelmeztetést adtak ki felhőszakadás veszélye miatt
