Tata, a szeretett ismeretlen

K U L T - T Ú R A Időként az ember rádöbben, hogy amit szeret, azt nem is ismeri igazán. Vannak ilyen dolgok, emberek és persze helyek. Ezeket felfedezni sohasem késő, és mindig páratlan élvezet. Ahogyan azt Tata esetében újra megtapasztalhattuk.

Tata családunk egyik kedvenc kirándulóhelye, ám ebből még nem következik, hogy ismernénk is ezt a Gerecsét a Vértessel összefűző szépséges városkát. Legalábbis erre kellett rádöbbennünk, amikor a Zsigmondot és Mátyást idéző tatai vár útba ejtése és az Öreg-tó többszörös körbekerékpározása után nekiveselkedtünk a Kálvária-dombnak. Persze, nem most jártunk ott először, azt is tudtuk, Stieber Antal 1934-ben készült sörétes tornyának tetejéről vadászpuskákba való ólom zúdult a több tíz méter mélységben sötétlő vízbe. Meg azt is, hogy a Kálvária-domb első templomának építése idején a dombot Szent Iván-hegynek nevezték, s itt állott a város első keresztelő Szent Jánosnak szentelt temploma is. Az viszont mind ez idáig elkerülte a figyelmünket, hogy e hegy lábánál egy százmillió évek titkait rejtő csoda, Tata szabadtéri kőtára várja az erre fogékony látogatókat. Pedig a tatai szabadtéri geológiai – május vége óta geológus – park nem új keletű múzeum. Igaz ugyan, hogy eredendően nyílászárók díszítésére szolgáló vörös jura mészkövet bányásztak itt, majd a XX. század elején útalapba való triász kori dachstein mészkövet is, ám májusban múlt ötven éve, hogy az egykor Márványhegyként is emlegetett terület – köszönhetően a később ELTE-rektorként is tevékenykedő Fülöp József geológusprofesszor áldásos munkálkodásának – nem a bányászatot szolgálja, hanem a tudományt.
Belevetjük magunkat a több mint százmillió év földtörténeti változásait dokumentáló 2,8 hektáros terület felfedezésbe. Hamar kiderül, a vállalkozás már megint meghaladja erőnket, no meg, tudni szeretnénk, mit látunk, ezért Weiszburg Tamásnak, a park igazgatójának segítségét kérjük. Általa ismerkedünk a felső triásztól felső krétáig nyúló földtörténeti középkorban itt ringó tenger legjellegzetesebb élőlényeivel, a kövületként „úton-útfélen” felbukkanó ammonitiszekkel. Megtudjuk, hogy nemrégiben két teljesen új fajt találtak ebből, a dinoszauruszokhoz hasonlóan kihalt élőlényféléből, megcsodáljuk a jurában élt pörgekarúak, tengeri liliomok maradványait, megtanuljuk látni, nemcsak nézni az egyes földtörténeti korokat jellemző izgalmasan sokszínű kőzetréteget. A tűzkőrétegben megbúvó rézkori bányához érünk, a plankton életmódot folytató kovamoszatoknak köszönhetően létrejött hihetetlenül kemény, mégis kiválóan megmunkálható kovakő lelőhelyéhez, ahol szinte érezni a néhány ezer év előtti ember izzadságos erőfeszítést, „hallani” véljük a tűzkőfalnak feszülő agancsok pendülését.
Többórás felfedezőtúrát követően fáradtan érünk a Fülöp József-emlékházhoz, ahol már fő a gulyás, a geológiai parkot az évtizedek alatt itt felhalmozott hatszázféle növényritkaság előtt is tisztelegve a Geológus Kertté keresztelő, Tata és az ELTE együttműködését szentesítő ünnepség pedig Hudecz Ferenc ELTE-rektor és Michl József polgármester részvételével éppen a vége felé közeledik. A végét éppen elcsípjük. Kiderül ugyanis, hogy a polgármester a Klebelsberg Kunó munkatársaként jeleskedő Magyary Zoltán nyomdokain haladva elkészítette a kistérség teljes fejlesztési koncepciója, amiben a Geológus Kert, a Felner Jakab keze nyomát viselő barokk templom és az ugyancsak XVIII. századi Kálvária-szobrok, valamint a zsidó temető együttes rekonstrukciójának szimpatikus elképzelései is helyet kaptak.