Nem változott semmit, pedig hallottunk a túlsúlyáról.
– Látott volna januárban! Előtte találkoztam Madárral (Erdei Zsolttal, a WBO szervezet félnehézsúlyú világbajnokával – a szerk.), mondta nekem, hogy milyen kövér vagyok, erre azt válaszoltam, hogy ő meg kopaszodik. S tessék, én már nem is vagyok kövér, ő viszont…
– Ez viccnek jó, de azért nem semmi, hogy volt világbajnokként abbahagyja, három év elteltével, harminc kilóval „bővebben” újra belevág az edzésbe, s pár hónap múlva, már lefogyva visszatér a ringbe.
– 2006 márciusában vívtam azt a vb-címmeccset, ami után egyszerűen nem bírtam tovább. Hetente kétszer jártam injekciózásra a gerincproblémáim miatt; férfiasan bevallom, néha annyira fájt a kezelés, hogy sírva fakadtam. 2007 elejéig szenvedtem vele, amikor találkoztam egy csontkováccsal, aki végre helyrehozta. Most is viszszajárok hozzá úgy kéthavonta, s lekopogom, nincsenek hátpanaszaim. Közben poénból belevágtam az amerikai fociba, erre a negyedik tréningen az egyik srác elsodorta a térdemet, egyenes út vezetett a műtőbe. S miközben ezek történtek, a heti tizenegy bokszedzés helyett nem csináltam semmit, így egyszer csak azon vettem észre magam, hogy túlhaladtam a száz kilót. Fizikailag teljesen tönkrementem, miközben bizonyos dolgok miatt mentálisan is.
– Ezzel a bulvármédiában tálalt, balul sikerült üzleti vállalkozásaira utal?
– Részben igen. Még mindig tart az eljárás abban az ügyben, amelyben zsarolás és életveszélyes fenyegetés a vád. Egy volt testi-lelki jó barátom, üzlettársam kért kölcsön tőlem, nem adta vissza, s kimondani is sok, mennyi pénzt buktam.
– Lehet, jobban járt volna, ha ad neki egy nagy pofont.
– Bizony, akkor könnyű testi sértéssel és 130 ezer forinttal már rég megúsztam volna. Közben belekóstoltam a médiába is, akadtak ötleteim, televíziós műsort szerveztem, de az ígéretek ellenére nem kellett az MTV-nek. Két hónap alatt minden tartalékom elenyészett, közben a feleségem terhes lett, elképzelheti, milyen állapotba kerültem. Teljesen elvesztettem az önbizalmamat, a magamba vetett hitet. S ugye, alaposan meg is híztam.
– Aki egykor egy ország kedvence volt, amatőr Eb-bronzérmes, profi világbajnok bokszoló, ismert sport- és médiaszemélyiség, annak különösen kemény lehetett a zenitről a nadír felé zuhanni. Hogyan bírta ki?
– Nehezen. Hetes BMW-vel jártam, Brazíliában nyaraltam, ennek egy csapásra vége szakadt. Szerencsére ott volt a családom, a testvéreim, a feleségem, aki 2004 óta szó szerint jóban-rosszban a társam, 2008. április elsején pedig megszületett az én kis drágám, Kótai Rozi Panna. Lánynak amolyan vagány, gengszteres név, de azóta kiderült, tényleg ilyen a kicsi, egyszerűen imádom. Nyugodtan mondhatom, sokkal boldogabb vagyok a mostani életemben, mint előtte.
– Ehhez mennyire volt fontos visszatérnie a ringbe?
– Nagyon, hiszen rájöttem, a család mellett a bunyó a támaszom. Harminchárom éves koromra, a rakamazi cigánysorról indulva minden elértem, amit lehetett, de mindent el is vesztettem. Fel kellett állnom a padlóról, pont, mint egy bokszmeccsen. Tudtam, nincs más lehetőségem, mint hogy lefogyjak és helyrejöjjek, ezért idén januárban elmentem Simon Balla István erőnléti edzőhöz. Kérdezgette, hogy mégis hány kiló vagyok, de nem árultam el neki, mérlegre meg nem voltam hajlandó állni. Ő persze cserébe a sertésinfluenzával poénkodott, meg azzal, hogy futás helyett gurulok. Az első hetek iszonyatosan kemények voltak, azt hittem, nem bírom végig, Sinya meg csak hajtott. Ha én edző lennék, már rég hazaküldtem volna magamat, annyira szenvedtem. De ezért nem leszek edző. Ment lefelé a súlyom, s hét héttel ezelőtt felhívtam korábbi edzőmet, Veres Lacit, hogy újra belevágjak a bunyóba. Sokáig nem is beszéltünk, ráadásul az első találkozókat lemondta, aztán szerencsére sikerült összejönnünk. Elkerekedett a szeme, amikor meglátott, de belevágtunk. Három és fél éve nem kesztyűztem, ez meglátszott rajtam, de köszönet mindenkinek, aki segített, például Tatán a válogatottnál, ahol az egyik legtehetségesebb amatőr bunyósunkkal, Bacskai Balázzsal gyakorolhattam. Kezdtek visszajönni a régi mozdulatok, ment le a súlyom, majd kiderült, hogy Várpalotán újra ringbe léphetek.
– Ahol ötezer ember ünnepelte. Számított rá?
– Egyáltalán nem, fogalmam sem volt róla, hogy ennyien lesznek, mintha visszacsöppentem volna 2004-be, mondjuk a Kisstadionba. Nem mondom, hogy sziporkáztam, de nyertem, s keményen odatettem magam, ahogy szoktam: megyek és ütök. Már megvan a legközelebbi meccsem időpontja: augusztus 19-én egy debreceni küzdősportgálán szerepelek.
– Saját metaforájával élve a jelek szerint felállt a padlóról, de vannak-e egyéb céljai az ökölvívással?
– Jövőre címmérkőzést szeretnék vívni. Tudom, most nem az a helyzet, mint korábban, nincs mögöttem a tévé, a Polish Boxing Promotion és a szponzorok, fogynom is kell még, de meg tudom csinálni, hiszen van honnan merítenem. Amatőrként a 2000-es tamperei Eb-n megvertem a címvédő Oleg Szajtovot, aki pár hónap múlva újra olimpiai aranyérmes lett, profiként világbajnok lettem, s nyertem – pontosabban egy intés miatt döntetlennel megvédtem a címemet – a jelenlegi világranglistán hetedik Sebastian Lujan ellen. Tizenhat évesen Geszti Péter tévéműsorában én voltam Tokaj ásza, s akkor azt mondtam, profi világbajnok akarok lenni. Sikerült, de szeretnék még nagy dolgokat csinálni.
– A már megszokott és elsöprő Tornádó néven?
– Az már régen is dilinek számított, javaslom helyette mondjuk a Tavaszi Szellőt. Bár ilyen meg van már: a válogatott Szellő Imre. Úgyhogy maradjunk a Kótai Misinél.
origo.hu
Tulipánillat és panoráma – élménybeszámoló a Kevélyhegyi mezőről
