Egy hónappal ezelőtti összecsapásának drámai végkimenetele alapján – elfogyott az ereje, így edzője, Fritz Sdunek nem engedte ki a tizenegyedik menetre a sarokból – az első kérdésnek amolyan testi-lelki állapotfelmérésnek kellene lennie, de most akadnak ennél fontosabbak. Például hogy van Tücsi (Reubl Tünde, Balzsay Károly felesége, egykori tornászválogatott – D. Zs.)?
– Köszönjük, jól, nagyjából túljutott a hányingeres időszakon, kicsit kerekedik már a pocakja, hízott két kilót, úgyhogy fogyókúrázni akar. Mondtam, hogy ne tegye.
– Már az augusztus 22-i világbajnoki címmérkőzése előtt megtudta, hogy Hanna után újabb gyermekáldás várható a családban?
– Igen, nagyjából egy hónappal előtte, a házassági évfordulónkon. Ez két napra esik, július 28–29-re, az elsőn volt a polgári, a másodikon az egyházi esküvő, s úgy csináljuk, hogy előbb én hozom a virágot, aztán meg Tücsitől kapok valamit. Hoztam is a csokrot, nem felejtettem el, hiszen mégiscsak a harmadik alkalom, másnap meg kaptam egy dobozt, benne egy kisebb doboz, abban még egy, már kezdtem idegeskedni, amikor előbukkant a babacipő. Akkor végre kiszúrtam, mit jelent ez, mondjuk, annyira nem volt nehéz, mert Hanna jöttekor is cipőcskét kaptam.
– Most azért rá is több ideje jut, nem?
– Persze, és kell is, mert egyre több az energiája, és egyre többet dumál. Hamburgban a felkészülés alatt csak a fürdetés lehetett az enyém minden este, most, hogy pihenek, már inkább klasszikus apaszerepet kaptam, sokat vagyunk együtt, lemegyünk a játszótérre, szaladgálunk, ilyesmi.
– Megígérem, Bruce, a család labradorjának hogyléte iránt nem érdeklődöm, jöhet ön. Kiheverte már a csalódást, amelyet világbajnoki övének elvesztése okozott?
– Gyorsan lekopogom, Bruce is jól érzi magát, mert agyonzabáltatjuk, de velem sincs gond. Éppen pár napja beszéltük Tücsivel, hogy már hiányzik kicsit a mozgás, a bunyó. Nemrég elmentem focizni, szétizzadtam magam, nagyon jólesett. Most megyek Paksra, pontosabban Dunakömlődre szüretelni a régi haverokkal, meghívtam egy újabbat is, német klubtársamat, Sebastian Zbiket, biztosan nagy buli lesz.
– Nyilván ezredszer kérdezik meg, hogy mi lehetett az oka az összeomlásának Robert Stieglitz ellen a SYMA-csarnokban, de nekem az jutott eszembe: valóban olyan fontos ezt pontosan tudni, mint egy krimiben, hogy ki a gyilkos?
– Sok pici törpe gyilkos állt össze egy csapattá, mindenféle tényező: fogyasztás utáni kevés folyadékbevitel, itthoni nagy elvárások, túl gyors kezdés, túlságosan „meghúzott” ütések, amelyek miatt elszállt az erőm. Nem akarom tagadni Stieglitz szerepét sem, jó bunyós, aki fizikailag, koncentrációban élete formáját hozta. Éppen úgy, mint én január 10-én, amikor megszereztem a világbajnoki övet.
– Ennek elvesztésekor logikus lett volna, ha elbujdokol, fő magában, akkor kíván újságírót látni, mikor a háta közepét, de nem tette.
– S mennyivel jobb most! Mert ha elbújok, hogyan jövök elő? Kicsit persze tartottam tőle, mit szólnak majd az emberek, de rengeteg szeretetet kaptam tőlük, idős nénike ölelgetett a boltban, s mindenki biztatott, hogy ne keseredjek el, lesz ez még jobb is.
– A média sem hanyagolta el, a Fábry-show-ban is szerepelt, pedig kikapott.
– Ez már korábban eldőlt, akkor is szerepeltem volna, ha nyerek, csak most értelemszerűen más témák merültek fel. Például az az eset, amikor még amatőrként jártam Pakisztánban egy nemzetközi versenyen, Balogh Vili begyűrte a szállodai szobánk imaszőnyegét a légkondiba, aztán, amikor észrevették, azt hittem, lelőnek bennünket. Most röhögök rajta, de akkor, bizony, nem vigyorogtam.
– Örülök a jó kedvének, ez is mutatja, kezdi feldolgozni a traumát. Egyáltalán meg lehet szokni, hogy egyszer fent, máskor lent?
– Ha csak a profi pályafutásomat nézzük, tényleg igazi hullámvasút. 2005 még tiszta év volt, aztán 2006-ban a győzelmek mellett eltört a kezem, és gerincsérvem lett; 2007-ben megműtötték a szememet, de közvetlenül utána látványosan kiütöttem a brazil Santost a pesti gálán, no és gyermekem született; 2008-ban interkontinentális bajnoki címet nyertem, de a tervezett vb-meccs előtt megint megsérültem; 2009 ugyanilyen: januárban megszereztem a világbajnoki övet, áprilisban megvédtem, augusztusban elvették tőlem. Még vicces is lenne, jót mulatnék rajta, ha nem velem történt volna az egész.
– Van valami különleges módszere a szélsőséges kilengések testi-lelki kezelésére?
– Madár (Erdei Zsolt, a Bokszvilágszervezet, a WBO félnehézsúlyú világbajnoka, Balzsay barátja és klubtársa – D. Zs.) mondta, hogy olyan „öreg, belesz…k” típusú ember vagyok. Tény, hogy viszonylag könnyebben feldolgozom a velem történteket, valószínűleg azért, mert kissé skizofrén módon állandóan kívülről látom magamat. Januárban is így volt, néztem, hogy úristen, milyen boldog az a pali ott a ringben, de most is: fekszik egy ember vasárnap reggel a kórházi ágyon, nézi a kinti esőt, és várja a zárójelentést meg a családját. Így könnyebb, s különben is jól elvagyok magamban, ketten.
– Már gyermekkorában is „ketten volt”?
– Nagyjából igen. Az biztos, hogy nem izgultam túl a dolgokat. Emlékszem, a nővérem rángatott reggel, hogy igyekezzek, mert elkésünk az iskolából, nagy nehezen elindultunk, battyogtam az úton, s némi hiányérzetem támadt, aztán rájöttem, hogy otthon hagytam a táskámat. A tesóm remegett, hogy úristen, már jelzőcsengetés is volt, én meg szépen beestem nyolc előtt.
– Szép, szép a skizofrénia, de azért talán mégsem elég, mert az ökölvívásban sokkal szélsőségesebben jelentkeznek a pólusok: az ember nem egyszerűen fent vagy lent van, hanem legfelül, a dobogó tetején, esetleg övvel a derekán a ring sarkában felállva, aztán meg legalul, mondjuk a padlón.
– Ez igaz, de ne feledjük, nekem mindig megnyugtató volt a családi háttér, apu szülői és egyben szakmai szerepe (idősebb Balzsay Károly mesteredző, az amatőr ökölvívó-válogatott volt szövetségi kapitánya, a KSI vezetőedzője – D. Zs.). Vele harminc év különbséggel egy napon születtem, talán ezért is még szorosabb közöttünk a kötelék. A lényeg, hogy mindig ott feszült alattam a védőháló, s most, hogy én is családot alapítottam, már dupla háló véd. Persze a felelősségem is nagyobb, de szerintem a velem történteket a szeretteimnek nehezebb feldolgozniuk, mert mások, mint én.
– Édesapja miatt nem adódott volna logikusan, hogy egyből a boksszal kezdje sportpályafutását?
– Lehet, mégis először kajak-kenuztam, ám későn érő típusként elhúztak mellettem a már szekrény nagyságú társak, a négyesünket meg feloszlatta az edző. Aztán elmentem gokartozni, röplabdázni, majd mégis letaláltam a bokszterembe. Apu elmondta, mennyire kemény lesz, és tényleg az, ahogy a mellékelt ábra mutatja.
– Milyen ökölvívónak tartja magát?
– Amatőrként mindenképpen balszerencsésnek. 1996-ban junior-Eb-ezüstöt nyertem, 1998-ban, tizenkilenc évesen, első felnőttvilágversenyemen, a minszki Eb-n kezdésnek hatalmas csatát vívtam a friss vb-bronzérmes román Diaconuval, aki később profi világbajnok lett, 5:5 után segédpontokkal kaptam ki tőle. Ha megverem, talán az egész pályafutásom másként alakul. 1999-ben a houstoni vb-n egyből az Európa-bajnok francia Estherbe futottam bele, ütöttem-vertem a kettős fedezékét, neki két kinyúlást benyomtak, 2:0 oda. A 2000-es sydneyi olimpia hatalmas csalódás volt, életem legrosszabb versenye, szanaszét fogyasztva, gyenge állapotban. Mégsem estem össze, apu azóta is emlegeti a képeslapot, amelyet Ausztráliából küldtem neki. Rajta egy elefánt már majdnem eltapos egy egeret, amelyik ezt kiabálja: „Azért sem adom fel soha!”
– Nem is adta fel, ennek eredményeként a 2002-es permi Európa-bajnokságon nagyszerű teljesítménynyel ezüstérmet szerzett. Mi történt az Urál lábánál?
– Annyi, hogy mindent egy lapra tettem fel, úgy mentem ki, ha ott sem sikerül, akkor abbahagyom a bunyót. Nyomtam, ami a csövön kifér, kamikaze módjára, vagy „all in”, ahogy a kártyások mondják. Bejött. A 2004-es athéni olimpián már kevésbé, súlycsoportom kubai klasszisával futottam össze, bármit csináltam vele, neki kellett nyernie. Kovács Pista mondta utána, önmagán kívül más magyart nem látott így bokszolni kubai ellen. Amikor lejöttem a szorítóból, Peter Hanraths, az Universum akkori igazgatója gratulált a győzelmemhez (pedig a pontozás alapján, ugye, vesztettem), azt mondta, felejtsem el az amatőr hajót, az elúszott, de vár a profi Hamburgban.
– S ott azt kapta, amit várt?
– Részben. Nem gondoltam volna például, hogy az edzések ennyire kemények, Fritz Sdunek kihajtotta a lelkünket is, de beleszoktam. A körítés némileg megváltozott az évek során, a családias hangulat elüzletiesedett, de most próbálják visszahozni. Sokat beszélnek az Universum jelenlegi válságáról, szerintem azonban a klub kezd kijönni a hullámvölgyből, biztosan akad tévétársaság, amelyik közvetíti majd a gálákat, mert azért nem rossz üzlet ez.
– Saját szempontjából mennyire elégedett az Universum oly sokat kritizált menedzselésével?
– Velem szerintem nem óvatoskodtak, mint régebben Dariusz Michalczewskivel, a Klicsko fivérekkel vagy éppen Madárral, összeeresztettek világbajnok klubtársammal, Gyenyisz Inkinnel, aztán a kemény Stieglitzcel.
– Mit gondol, újra eljut a csúcsra? Milyen folytatásra számít?
– Egy-két felhozó meccs után újra valamilyen jelentősebb címmérkőzésre. Még nem tárgyaltam a klubbal, de szerintem össze fog jönni. Apu nemrég kint járt a KSI-vel Hamburgban egy ifiversenyen, s amikor bemutatták, rengetegen mentek oda hozzá, hogy elmondják, kedvelnek engem, a stílusomat, és nagyon szeretnék, ha folytatnám, mert bíznak bennem. Tücsi meg nemrég az internetről bányászta elő egy amerikai menedzser nyilatkozatát, hogy a vereségem ellenére szerinte nem zárult be előttem a tengerentúli karrier kapuja. Így vagy úgy, de folytatom, el kell jutnom odáig, hogy annyival jobb legyek valakinél, hogy minden körülmények között legyőzzem. A korábbi világbajnok, jelenleg edzősködő Artur Grigorjan mondja mindig, markánsnak, céltudatosnak kell maradni a ringben akkor is, ha már fogy az erő. Ez a célom.
– Az arca mindenesetre elvesztette éveken át megőrzött hamvasságát, forradásaival most már tényleg úgy néz ki, mint egy igazi profi bunyós. Otthon szeretik így is?
– Tücsivel nincs gond, Hannácska meg állandóan puszilgatja a sebhelyeket, miközben azt mondogatja: apa bibis!
– Akkor a drámai módon elveszített világbajnoki cím ellenére a jelek szerint nincs nagy gond az életében.
– Nincs hát, hacsak az nem, hogy ellopták a kocsim elejéről a rendszámtáblát. A végén még azt hiszik, direkt vettem le, mint valami bunkó maffiózó a BMW-jéről, hogy ne tudják traffipaxozni, amikor száguldozik az autópályán.
origo.hu
Rendkívüli, 14 vármegyére szóló figyelmeztetést adtak ki felhőszakadás veszélye miatt
