Bajor–magyar páros tánc

Érdemes tehát figyelni Alsó-Bajorország egyik legrégebbi művészeti egyesületére, amely hatvan évvel ezelőtt jött létre – épp akkoriban, amikor nálunk minden hasonló alulról szerveződő művészeti és egyáltalán polgári csoportosulást megszüntetett a hatalom. Magyar fülnek hihetetlennek tűnik, de első elnöke, Karl Tyroller negyven évig töltötte be tisztségét, ami megint csak azt mutatja, hogy bajor földön a folyamatosság, az állandóság jegyében szerveződött újra a művészeti élet a második világháború után. Műbarátok is tagjai lehettek az egyesületnek, az éves tagdíj fejében sokszorosított grafikákkal gyarapíthatták gyűjteményüket.
Az 1990-ben hivatalosan bejegyzett egyesületté vált Gemeinschaft Bildender Künstler Straubingnak napjainkban mintegy hetven festő, grafikus, szobrász tagja van. A városháza történelmi épületében már a 114. féléves kiállítást rendezik, a Weytterturmban 1990-ben megnyílt galériájuk pedig évente nyolc tárlatra kerülhet sor. Ott láthatta a közönség a nyáron a Dr. Franz és Astrid Ritter Alapítvány 2009-es díjazottjának a műveit is. A régió talán legtekintélyesebb művészeti elismerése ez a 2004-ben alapított díj: az egyéni tárlat mellett 15 ezer euróval jár.
Igaz, nemcsak a straubingi modell nem rossz, de a Ráday utcai sem, ahogyan azt a német csoport vendéglátója, a Magyar Rézkarcoló és Litográfus Művészek Egyesülete működése mutatja. Vagyis a két egyesület találkozása igazi kettős lehet, igazi Zwiefache, ahogyan a táncban használatos kifejezés mondja, s ahogyan a straubingiek katalógusában olvashatjuk a részt vevő művészek számára megfogalmazott témaorientációban. A biztatásnak megfelelően nem egyszerűen néhány lap reprezentálja a kiállítókat, hanem képpárokat,
-együtteseket látunk, amelyek egyes részei kiegészítik vagy éppen ellenpontozzák egymást. Formák kibontakozását, alakváltozását látjuk Martin Cservicske gazdagon árnyalt rézkarcain, Hildegard Klepper-Paar linómetszetein, a tavasz és a tél erői keresnek alakzatot Roswitha Böhm kollográfia-hidegtű nyomatain, mikrovilágok változásait rögzíti naplószerűen Mainhard Meyer, a természet alapstruktúráinak szépsége jelenik meg Hildegard Hien akvarelljein, az alapforma, a kör, s a körirányú mozgás Toni Stangl művein. A természet és az emberi, a tópart és a fürdőzők kettőse Beate Armann akvatintapárja vezet át a művek másik csoportjához, amelyek középpontjában az emberi figura áll, a férfi és a nő, akiket Hannelore Christ szembesít, vagy éppen az örök Mária és az örök József, akik Günther Filus lapjain jelennek meg.
A harmadik évezredben is aktuális bibliai példázattal szemben Erich Gruber középkori kezdetekre visszavezethető haláltánc-ábrázolásai az örök emberi drámát, az élet végességét vizionálják. Vagy éppen a kétféle megközelítés együtt vázolja fel az emberi létezés koordinátáit, a megváltás lehetőségét-lehetetlenségét? Hiszen nem egymást tagadó állításokról van szó, inkább arról, hogy úgy találkoznak, hatolnak egymásba, tűnnek át egymáson a különböző művészi megoldások, mint Walter Veit-D. Palimpszeszt című színes litográfiáin a különböző jelek, árnyalatok.
(Zwiefache – Páros tánc, Straubingi grafikusművészek kiállítása, Galéria IX, november 12-ig.)