A csomagot, amelyről itt szó lesz, nagyjából két héttel ezelőtt adták fel a távoli Aucklandből Tatabányára. (Az új-zélandi város körülbelül 22 ezer kilométerre fekszik tőlünk.). A címzett – nevezzük Dienes Jenőnek – 2009. december 17-én a következő, alig olvasható nyomtatványt (nem csomagot – nyomtatványt) kapta a helyi postától: „Értesítjük Önt, hogy a DHL futárszolgálattal (…) küldeménye érkezett. Kérjük, hogy a mielőbbi ügyintézés érdekében küldje el e-mail címét, vagy hívja vámcsoportunkat (…), ügyfélszolgálatunkat... DHL vámcsoport”.
Dienes uram még ki sem betűzte a posta sorait, amikor az aucklandiak már érdeklődtek, megérkezett-e karácsonyi küldeményük (időben feladták, tízszeres díjat is fizettek, hogy három nap alatt biztosan célba érjen). A címzett fölhívta a postát, ahol közölték, hamarosan kap egy nyomtatványt, amit kitöltve vissza kell küldeni. Jenő úr nyugodtan várt, de csak a rokonok jelentkeztek Új-Zélandból, hogy akkor most mi van. Emberünk szomorúan mondta, még a vámcsoport nyomtatványát sem kapta meg, nemhogy a küldeményt. (A nyomtatványon egyébként fel kell tüntetni a lakcímet, a személyi számot, az adókártya számát, a faxot, a telefont, az árumegnevezést magyarul – honnan tudja a címzett, mi van a csomagban, ha meg sem kapta? Ha ezt nem teszi, pótdíjat számít fel a hivatal, majd visszaküldi a cuccot.)
Nem lennék meglepődve, ha a posta is kapna Jenő úrtól egy csomagot. Ami ketyeg.
origo.hu
Ázsiai kamuprofilok tömegét vásárolta fel Magyar Péter
