Trencséni példa

Olvastam a múltkor valahol, hogy erősen omladozik Csák Máté egykori trencséni rezidenciája, s ez – mármint az omladozás – üzenetértéket hordoz a nagyvilág számára. Kiskirályként üzemelt annak idején ez a Csák ember, adót szedett, pénzt veretett, övé volt az első éjszaka joga, ezenkívül a latroknak levágatta a fejét, ha túlságosan elszaladt velük a ló. (Amúgy a segédkirály megelőzően lovászmesternek indult, később egy teljes esztendeig nádorként alkalmazta az ország.)
Magyar tartományúr volt ez a Csák Máté, 1260-ban jött a világra, ahol egészen 1321-ig tevékenykedett, bár ennek nem mindenki örült – felteszem, elsősorban az éppen akkor regnáló Árpád-házi királyok, illetve az őket követő Anjouk, élükön jó Róbert Károllyal. Nevezettek örökké háborúskodni voltak kénytelenek Mátéval, akinek ez volt a szenvedélye.
Mondom, nagy briganti volt ez a pókhasú Máté, olyannyira, hogy a tizenharmadik század végén a szemtelenségnek már arra a fokára jutott, hogy az éppen aktuális királytól független tartományt szervezett az ország északnyugati részén. Valószínűleg úgy gondolta, hogy ő fújja a passzátszelet, meg a nap is miatta kel fel. Mindehhez természetesen III. András és Róbert Károly király mamlaszsága is kellett – de ez innét már históriaírás, vigyék el ők az esetleges sajtóperek következményeit…
Átkanyarodva a mába, az omladozó trencséni Csák-rezidencia ijesztően emlékeztet a mostani Magyarország statikájára mind építészetileg, mind szellemi értelemben. Talán már alul is múltuk Mátét… Csak javaslatként írom ide: tanulnunk kéne Csák Máté életéből és korából. A kiskirályok és a nagy bolsevikok sosem jöttek be.