Konyec

Évente tízmillióan mennek moziba Magyarországon, de a látogatók kevesebb mint tíz százaléka néz hazai filmet. Bár felbukkannak olykor sikeresebb alkotások, a tizenöt- és harmincezer közötti nézőszám magyar filmek esetében már jónak számít. Talán az a baj, hogy sem a nemzeti filmgyártást, sem a forgalmazást nem védi a törvény? Vagy az, hogy nem születnek átütő, a közönséget megszólítani képes művek? Szerkesztőségünkben filmszakemberek vitatkoztak.

Magyar Nemzet: Mi az oka annak, hogy a mai magyar közönséget nem érdekli a magyar film?
Kálomista Gábor: Volt a helyzet sokkal jobb is. Három éve, amikor a döntéshozók negyedére csökkentették a forgalmazási támogatást, jeleztem, hogy ezzel a nézők számát is negyedelték. Ez az egyik probléma. A másik, hogy siralmas produkciók születnek. Amikor azt mondtam, hogy a legutóbbi szemlén vetített filmeknek összesen sem lesz nyolcvanezer nézőjük, sokan megsértődtek. Azóta a számok ezt a jóslatot igazolták, és ez elszomorító. Olyan produkciók kerülnek moziba, amelyeknek inkább tévében volna a helyük. Meg olyanok, amelyek lejáratják a magyar filmet, ahelyett hogy megújítanák.
Báron György: A hatvanas években a magyar művészfilmek egymillió fölötti nézőszámmal futottak. De akkor sokan néztek Fellinit is, Godard-t is. Ma nemcsak a magyar, hanem az értékes európai filmek iránt sem érdeklődnek. Az utóbbi pár évben sok fontos alkotás született, amelyek fesztiválokon komoly díjakat nyertek, a kritikusok felfigyeltek rájuk, s aztán kis mozikban mentek, néhány ezer néző előtt. Ma inkább az olyan filmre kíváncsiak az emberek, amely menekülést jelent számukra a mindennapok elől.
Magyar Nemzet: Megváltozott a közönség?
Báron György: A helyzet változott meg.
Pálfi György: A hatvanas években hétfőnként nem volt adás a tévében. Ma mindenkinek több tévéje van, nagyon jó minőségben lehet megszerezni a filmeket, iszonyú sokat adnak ki DVD-n. Az internetről is letölthetők, online megnézhetők. A videomegosztó oldalakon magyar nyelvű videókra olykor kétszáz–négyszáz ezer klikkelést is regisztrálnak. Tévét is néz mindenki, de moziba tényleg egyre kevesebben járnak.
Kárpáti György: A moziba járók száma valójában évi tízmillió körül van már régóta, ám ezen belül egyre alacsonyabb a magyar filmek nézettsége.
Pálfi György: Ha viszont állandó a nézőszám, akkor tényleg a közönségnek szánt magyar filmekkel van baj. Én szívesen beszállnék a versenybe, de öt éve nem jutok pénzhez, hogy filmet készítsek, pedig előtte volt két olyan munkám [a Taxidermia és a Hukkle], amely a mozikban is magas nézőszámmal futott, illetve külföldön is jól szerepelt…
Kálomista Gábor: Abban az országban, ahol Pálfi Gyuri nem tud forgatni, közel kétszáz produceri cég foglalkozik nagyjátékfilmmel, vagyis majdnem annyi, mint Hollywoodban. És ezek mind nyernek valamenynyi pályázati pénzt. Ez az ország negyven filmet állít elő évente, ami iszonyúan sok. Az osztrákok hat filmmel kitűnően elvannak, a csehek nyolc–tíz filmet készítenek, a lengyelek tizenkettőt, a románok hatot. Mi gyártunk negyvenet, hátha egy sikerül.
Báron György: Nem egy sikerül, hanem sok. És nem hiszem, hogy a moziban játszott magyar filmek többségének kizárólag tévében lenne a helye. Kis költségvetésű produkciókról van szó, de hát ez kis ország, ahol olcsó, szerény kamarafilmek készülnek. Viszont az utóbbi tíz évben megjelent egy hihetetlenül tehetséges generáció, mely viszonylag kevés pénzből fontos és jó filmeket készít. Hogy nem valók moziba, az nem tartható állítás. Mit értünk mozin? Vannak multiplexek, art mozik, és léteznek egyéb alternatív formák is. Azoknak a filmeknek, amelyek nem a hollywoodi fő áramlatba tartoznak, nem a multiplexek közönségét kell megcélozniuk.
Bereményi Géza: A hazai filmkészítéssel nem Hollywoodot állítanám párhuzamba, hanem például a román filmgyártást. A román filmeknek otthon is nagy a nézettségük. Olyan erős a nemzeti karakterük, hogy ha a világon bárhol megnéznek belőlük néhány kockát, máris tudják, hogy román alkotásról van szó. A román film egyrészt ezért tudta kivívni a nézettségét, másrészt mert a néző önmagára ismer belőlük. Ha megnézünk egy átlagos magyar filmet, abból nem lehet ráismerni Magyarországra és az itteni emberekre. Sokkal többet tudok meg az amerikai filmekből Amerikáról, mint a magyar filmekből Magyarországról. Amerika egyébként számomra nemcsak azt jelenti, amit Hollywoodon érteni szokás, hanem folyamatos filmgyártást. Ennek tanulságait felhasználva mi is törekedhetnénk magas színvonalú filmkészítésre. Természetesen európai filmeket kell készítenünk, de ezen belül is magyar filmeket. Csakhogy nem tudjuk, milyen az! S ha egy-egy igazi magyar film olykor felbukkan, a néző nem megy el arra sem, mert elszokott attól, hogy magyar filmet nézzen.
Kálomista Gábor: Lengyelországban, Csehországban a nemzeti filmeknek sokkal nagyobb a nézőszámuk. A cseheknél a toplistán az első tízből nyolc cseh film. A Báthoryt Szlovákiában is megnézték egymillióan, Csehországban is. Nem az a baj, amire Báron Gyuri céloz, hogy igazából kitűnő filmjeink vannak, csak a közönség nem ér föl hozzájuk. Valamiért nem találja meg a hazai film a közönségét – mert nehogy már eredménynek vagy sikernek tekintsük a néhány ezres nézettséget… Csak tisztességesen elkészített és jól felöltöztetett filmeket lehet a mai versenyben eladni. S ha egy film megszületik, menedzselni kell elejétől végéig.
Báron György: A román talán némiképp igen, de a cseh és a lengyel helyzet nem hasonlítható össze a magyarral. A csehek és a lengyelek ráálltak a nagy költségvetésű, iparszerű filmgyártásra, amivel próbálnak versenyképesek lenni a nagy amerikai filmekkel szemben. Jó teljesítményt nyújtanak, ha a profit oldaláról nézzük. Ugyanakkor nagy művészi válságban vannak. Az ő filmjeikről végképp nem lehet elmondani, hogy a mai cseh vagy lengyel helyzetre rá lehet ismerni belőlük. A Báthory kosztümös film, azért sikeres; ilyet itthon is lehet készíteni, de nagyon sokba kerül. A románok kis költségvetéssel nagyon realista, őszinte filmeket készítenek, magas művészi színvonalon. Fenntartom, hogy Magyarországon az utolsó tíz évben nagy művészi fellendülés kezdődött, de ez a piaci megtérüléssel ritkán jár együtt. Romániában sem piacképesek a hazai filmek, ott sem nézik tömegek őket.
Kálomista Gábor: Dehogynem.
Kárpáti György: Az egyik probléma az, hogy míg a hagyományos moziban folyamatosan apad a közönség, a mozinézők több mint kilencven százaléka multiplexbe jár. Ez speciális célközönséget jelent, melynek világosak az elvárásai, és e közönség ízlésével a magyar filmek jelentős hányada nem kompatibilis. A tavaszi szezonban figyelemre méltó volt a Szinglik éjszakájának kudarca, amelynek az volt az egyik oka, hogy a néző nem azt a zsánert kapta, amit a cím és a plakát sugallt: romantikus vígjátékot. S ami szintén fontos: soha anynyi impulzus nem érte az embereket, mint egy mai nagyvárosban. Hagyományos marketingmódszerekkel, például plakátokkal már nem lehet eladni egy filmet. Az internetes és a televíziós hirdetéseké a jövő, de a legtöbb magyar film egy tévéspotot sem tud megfizetni. Meg kell változtatni a magyar filmek forgalmazásának módszerét, új utakat találni…
Magyar Nemzet: De ha az az alapvető probléma, amire Bereményi Géza utalt, vagyis hogy a mai magyar film nem beszéli a nézők nyelvét, és nem róluk szól, akkor mit akarnak a forgalmazók forgalmazni?
Kárpáti György: Szerintem vannak kivételek, például a Köntörfalaknak sikerült hitelesen megszólalnia.
Bereményi Géza: Mindig vannak kivételek, de én általánosan beszélek a filmről. Egy ország filmjeinek el kell nyerniük a saját arculatukat, meg kell mutatniuk a hazai dolgok természetét, belevilágítani az illető társadalom lényegébe. A magyar aluljárókban valóban ezer impulzus ér. De nemcsak reklámok, hanem emberi életek is kavarognak előttünk. Az élet ebben az országban nagyon sűrű és nagyon veszélyes, de ezek az impulzusok elvesznek, nem lehet megtalálni őket a magyar filmben. Jó lenne például, ha egy magyar filmalkotást nézve egy családapa felismerhetné azt a félelmét, hogy tönkremegy a családja.
Magyar Nemzet: Báron György az imént azt állította, a filmnézés célja már nem az, hogy ismerjünk rá az életünkre, hanem hogy másik világba meneküljünk.
Kárpáti György: Én is úgy gondolom, hogy a mai nézőközönség nem feltétlenül akar saját nyomorúságával találkozni a moziban. Nem véletlenül mondja sok moziüzemeltető, hogy a szórakoztató filmeket, a vígjátékokat várják az emberek.
Báron György: Minden filmnek van megcélzott közönsége, és az a kérdés, eljut-e a réteghez, amelyet céloz. Ehhez meg kellene találni az alternatív forgalmazási csatornákat is, nem azon a pályán versengeni a művészfilmnek, amelyen a hollywoodi produkciók indulnak. Az lenne jó, ha máshová menne az, aki könnyű estét akar pop-cornnal és barátnővel, és máshová, aki mélyebb élményre vágyik. Egyéb műfajokban világosak ezek a különbségek: tehát máshová megy, aki popműsorra kíváncsi, máshová, aki kortárs komolyzenét akar hallgatni. A film esetében egyetlen piac az egész.
Bereményi Géza: Ha igazán jó egy film, jóllehet egy réteget célzott meg, azt megismerteti egy másik réteggel. Engem nagyon érdekel egy amerikai csavargó története, és nagyon érdekelne egy magyar hajléktalan története is, pedig nem vagyok hajléktalan. Tehát egy jó mozi nemcsak közvetlenül szolgálhatja az önmagunkra ismerést, hanem az eltérő sorsú, helyzetű embereket be is tudja mutatni egymásnak. S ha átélhető egy emberi sors egy magyar filmben, abból akár a japánok is magukra ismerhetnek.
Kálomista Gábor: A Konyec jó példa erre. Kultuszfilm lett Japánban, a mozik, sőt a légitársaságok is vetítik. Konyec csokoládét, Konyec pólót lehet kapni, külön Konyec bolt is üzemel. A japán forgalmazónak egymillió dollárt hozott a film. Magyarországon körülbelül 130 ezren nézték meg.
Magyar Nemzet: Miért nem többen?
Kálomista Gábor: A miénk kicsi, zárt piac, ahol a nagy amerikai filmekkel kell versenyezni. S míg a román vagy cseh filmeket a nemzeti gondolkodásmód, illetve a filmtörvény védi, Magyarországon a filmtörvény csupán a gyártás végéig tart. Egyedülállók vagyunk az unióban azzal, hogy a nemzeti filmek forgalmazását nem védi a hazai piacon semmi. De azért ami működik, az még így is nagyon működik. Lehet magyar filmmel négyszáz–ötszáz ezer nézőt is a mozikba vonzani, a Csak szex, és más semmi például legyőzte a Harry Pottert meg a Narniát.
Kárpáti György: A terjesztést államilag kellene támogatni. És újra azt mondom, sok új ötletre, szemléletváltásra van szükség. Cannes-ban díjat kapott egy kitűnő román film, a California Dreamin’, amelyet itthon kétezer-ötszázan néztek meg. Viszont Szolnokon volt egy középiskolai vetítés, ahol száz diák tátott szájjal nézte végig, nagyon tetszett nekik. Addig nem is hallottak a négy hónapja moziban futó filmről, mely egyébként már a városukban is volt műsoron. Valahogy a magyar filmekkel is meg lehetne szólítani a fiatalokat, s erre a magyar középiskolai mozgókép- és médiaismeret-kurzus alkalmas lehet. Ki kell nevelni egy filmértő réteget.
Pálfi György: Fontos a marketing, de én úgy gondolom, ha a film tényleg jó, akkor elmondják egymásnak az emberek, hogy érdemes megnézni, s ezt az internet is felerősíti. Jó filmet készíteni nehéz, de ha sikerül, meg fogják nézni az emberek. Azért nem érdekli például a fiatalokat a magyar film, mert mostanában nincs olyan, amelyik hozzájuk szól.
Kárpáti György: A Köntörfalak például hozzájuk szólt.
Pálfi György: Ezek szerint nem.
Kárpáti György: Elvileg megfelelt volna erre a célra.
Bereményi Géza: Elvileg megfelelt volna, de valójában nem felelt meg, mert hamis. Ha nem nézték meg, akkor nem az ő filmjük.
Kálomista Gábor: Emlékezzetek vissza a Kontrollra, az érdekes módon megtalálta a fiatalokat, pedig nem indult nagy kópiaszámmal, a harmadik héten azonban beérkezett. A Valami Amerika első része az első négy héten döglött volt. Aztán hirtelen felkapta a közönség, és huszonkét hétig vezette a toplistát.
Báron György: Úgy látszik, rajtam kívül mindenki arra az álláspontra helyezkedett, hogy ha jó a film, megnézik az emberek. Bár így lenne, de attól tartok, nem így van. És nem azért, mert a néző hülye, hanem mert ebben az oktatásnak is szerepe volna, sőt az egész kulturális környezetnek. A nézők nem feltétlenül a jó filmeket nézik meg. Ha megvizsgáljuk, milyen produkciók állnak a sikerlisták élén, hát a döntő többség szórakoztatóipari gagyi…
Bereményi Géza: A Kontroll jó film?
Báron György: Nagyon jó film, s persze minden szabály alól van kivétel, de a sikerlista élén mégiscsak olyanok állnak, mint a Shrek vagy a Jégkorszak, 3., amelyből nem a saját világukra ismernek a nézők…
Kálomista Gábor: Ugyan miért nem? És ne haragudj, de voltak kitűnő magyar filmsikerek nemrég. A Csak szex, és más semmi, az Üvegtigris második része, a Tibor vagyok, de hódítani akarok százötvenezer nézővel vagy például Szabó István Rokonokja, amelyet száznyolcvanezren néztek meg. Nem mondd már ezekre, hogy gagyik!
Báron György: Saját logikád csapdájába esel, amikor felállítod a tézist, hogy a jó filmet megnézik, aztán felsorolod a nagy nézettségű magyar filmeket, s közlöd, szerinted ezek a jó filmek. Szerintem viszont ezek egy része nem igazán jó. Egy forgalmazó esetében érthető érvelés, hogy az a jó, amelyik kétszázezer fölött teljesít. De szerintem a kérdés bonyolultabb.
Magyar Nemzet: A nyolcvanas években születtek olyan játékfilmek Bereményi Gézától, Szomjas Györgytől, Xantus Jánostól, Bódy Gábortól, Szabó Istvántól, és lehetne hosszan sorolni, amelyek izgalomba hozták a közönséget. Nem két-három ember lézengett a nézőtéren, hanem tömve voltak a mozik. Amikor Jeles Andrástól végre bemutatták az Álombrigádot, alig lehetett jegyet kapni.
Báron György: Akkor nem uralták a piacot az amerikai filmek, és nem volt multiplex. Ma Jelesnek nem volna esélye ekkora nézettségre.
Pálfi György: Nem biztos, hogy megnéznék kétszázezren, de valószínűleg az a célja, hogy a saját közönségét, azt a harminc–ötven ezer embert meg tudja szólítani. És az nem rossz. A Valami Amerika, 3.-nak viszont meg kell céloznia a négyszázezres nézőszámot. Minden film más közönséghez szól, ezért csakugyan nehéz elfogadni, hogy csak az a sikeres, amelyik eléri a kétszázezret.
Magyar Nemzet: Az otthoni filmnézést célzó forgalmazás nem veszi át a mozi szerepét a magyar filmek esetében is?
Kárpáti György: A filmeknek moziban van a helyük. Kellene olyan társadalmi összefogás vagy hirdetés, amely arról szól, hogy moziba járni jó. Akár lovagoljuk meg a retrólázat. A fiatalokat vissza kéne csalogatni a filmvászon elé.
Kálomista Gábor: A magyar film túl van árazva, ez abból is látszik,