A német Prokrusztész

Soros György Prokrusztészhez, az ókori attikai rablóhoz hasonlítja Németország viselkedését az eurózónával kapcsolatban. „Németországnak nem lehet szemrehányást tenni azért, mert erős valutát és kiegyensúlyozott költségvetést akar, de az joggal megkérdőjelezhető, hogy miért akarja ezt azokra az országokra is rákényszeríteni, ahol mások a feltételek és a gazdaságpolitikai célok” – mondta az ismert spekuláns a berlini Humboldt Egyetemen az elmúlt héten tartott előadásán. Mint ismeretes, Prokrusztész saját ágyába fektette az elfogott embereket, és ha hosszabb volt a lábuk, levágott belőle, a rövidebbeket pedig kinyújtotta. Soros szerint a maastrichti kritériumokat nem lehet szentírásként kezelni, mert recesszióba taszítják az Európai Uniót.
Soros éles kritikája nem az egyedüli, amely mostanában a német kancellárt, Angela Merkelt és gazdaságpolitikáját éri. A most 92 éves korábbi német kancellár, Helmut Schmidt is határozottan kikelt a jelenlegi kancellár ellen. Schmidt, aki annak idején igen jó viszonyban volt a francia elnökkel, Valéry Giscard d’Estaing-nel, Merkel viselkedésétől a francia–német kapcsolatokat félti. A Cicero nevű német politikai elemző magazinnak adott interjújában Schmidt azt mondta, hogy Angela Merkel olyan agresszív politikát folytat Franciaországgal szemben, mint amilyen a német politika volt az első világháború előtt, Vilmos császár idejében. Schmidt támadásából azonban Nicolas Sarkozynek is kijutott, mondván, hogy Párizs ostobán kezeli Berlint. Schmidt szerint mindkét vezető túlságosan is küzd személyi elfogadottságáért, ezért szorulnak háttérbe a német–francia kapcsolatok. Kétségtelen, az utóbbi időben a francia–német kapcsolatokat az eurózóna problémáinak kezelése élezte ki, mindenekelőtt az a vita, hogy hogyan kerüljenek ki a jelenlegi gazdasági válságból. A hatalmas éves külkereskedelmi aktívumot realizáló német gazdaság az euró stabilitását féltve, inkább az infláció elleni küzdelmet tekinti elsődleges célnak (ezt ígérték a németeknek, amikor hőn szeretett deutschmarkjuktól megfosztották őket) mintsem az eurózóna egésze számára üdvösebb ösztönző (tehát laza, megszorításoktól mentes) költségvetési politikát, amelyre az eurózóna és az Európai Unió legtöbb – a németnél jóval kevésbé versenyképes – gazdaságának szüksége lenne.
Az időnként elkeseredetté fajuló vitákból látszik az eurózóna kialakításának elhibázott konstrukciója. Az egyes országok igen eltérő versenyképessége miatt az euró mint közös valuta jól funkcionálhat gazdasági fellendülés idején, ám gazdasági válságban élesen kijön az egyes országok eltérő gazdasági sebezhetősége, a külső megrázkódtatásoknak való eltérő kitettsége. Ha ekkor még a szükséges szolidaritás is hiányzik, akkor azok a gazdasági problémák, amelyek nemzeti valuták esetén egy egyszerű leértékeléssel megoldhatók lettek volna, az unió belső politikai stabilitását veszélyeztető vitákhoz vezetnek.