Lábnyom

Sráckoromban, J. F. Coopert olvasva, a Nagy indiánkönyvben talán a Nyomkereső volt a kedvenc tételem. Aztán meg a Jeti lábnyoma is komoly nyomokat hagyott bennem, mert az mégis csak érdekes, hogy van-e átmenet. Most meg az ökológiai lábnyom izgat, mert hogy olyan szép és plasztikus szókapcsolat. De mit is jelent pontosan ez a kifejezés, amit egyelőre szinte csak a bolygó sorsa iránt elkötelezettek értenek, de hamarosan, nagyon rövid időn belül, minden bolygólakó megismer? Azt, hogy adott technológiai fejlettség mellett az adott társadalomnak milyen mennyiségű földre és vízre van szüksége önmaga fenntartásához és a megtermelt hulladék elnyeléséhez. Hogy pontosan ki tudjuk számolni egyes csoportok, családok, urambocsá!, nemzetek ökológiai lábnyomának méretét, figyelembe kell vennünk azok energia-, étel-, víz- és építőanyag-fogyasztását, mert mindezek alapján képet kapunk az eltartásukhoz feltétlenül szükséges termelőképes földterület mennyiségéről.
Van egy rossz hírem. Bár joggal piszkáljuk az Amerikai Egyesült Államokat, Kínát és mondjuk Indiát is ezeken a hasábokon, hogy az extraprofitért mindenre képesek, még, mondjuk, soha nem minősített, jövőbeli gyerekgyilkosságra is, azért mi sem vagyunk különbek a Deákné vásznánál. Persze kis pénz, kis foci, de azért mégiscsak. Az van ugyanis, hogy Magyarország ökológiai lábnyoma másfélszerese a területének. Ami azt jelenti röviden, hogy ha nem változtatunk gyökeresen az életmódunkon, és továbbra is úgy teszünk, mintha a fejlődés fenntartható lenne, akkor rendkívül súlyos következményekre számíthatunk. Nem magamtól vagyok ennyire okos, hanem a Magyar Tudományos Akadémia számításai alapján, ami azért egy komoly szerv, nemhiába adta a létrehozásáért Széchenyi a jószágainak egyéves hozamát. Még akkor is, ha tagja lehet olyan müncheni asszonka is, aki az adómból náciz le engem mint demokrácia- és szélsőségszakértő, mert kommantom Orbán Viktort. A lényeg azonban az, hogy az MTA elnöke felkért vagy hatvan tudós kollégát, hogy készítsenek egy tanulmányt a magyarországi klímaváltozásról. Ez már eleve jó, hiszen van olyan publikus hülye, aki azt mondja, hogy ilyen nincs is. A felmérés eredménye a következő, zanzásítva. Az Alföldön akár két héttel is nőhet az extrém magas hőmérsékletű időszakok hossza (a Balaton-felvidéken szerintem ez már így van), ami a következő egészségkárosító hatásokkal bír: halálesetek, szív- és érrendszeri betegségek, embóliák, agyvérzések. A tél pedig átlagosan egy Celsius-fokkal válik enyhébbé, következésképpen annyi rovar és bogár jön, mint azt már most is tapasztalhatjuk. A válasz nyilván nem lehet más, mint a társadalmi átrendeződés. Mindent vissza. Az SZDSZ nevű borzalom nyíltan hirdette, hogy a falvaknak vége, és mindent meg is tett azért, hogy ez így legyen. Mi viszont innen kell hogy kezdjük. Újra. Pusztuljanak a földemről! Lábnyomukat se lássam!