A cseh államfő fogadta Andrej Babist

Petr Pavel cseh államfő vasárnap reggel fogadta Andrej Babis, volt kormányfőt, a hétvégi képviselőházi választásokat megnyerő ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom elnökét.

2025. 10. 05. 14:10
Andrej Babis Fotó: AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Andrej Babissal való találkozója után a köztársasági elnök a nap folyamán még további öt pártvezetővel beszél, majd a konzultációk hétfőn folytatódnak. Az elnöki iroda szerint tájékoztató jellegű megbeszélésekről van szó, amelyek alapján Petr Pavel eldönti, hogy kit bíz meg kormányalakítással.

Babis
Andrej Babis (Fotó: Anadolu/Lukas Kabon)

A kétnapos voksolás Cseh Statisztikai Hivatal által véglegesített és vasárnapra virradóra nyilvánosságra hozott eredménye szerint az ellenzéki ANO megszerezte a szavazatok 34,51 százalékát. Az 1993-ban megalakult Cseh Köztársaság történetében ez a legjobb eredmény, amellyel egy tömörülés képviselőházi választást nyert.

A második helyen a három kormánypártot (ODS, KDU-CSL, TOP 09) tömörítő Spolu (Együtt) koalíció végzett 23,36 százalékkal, a harmadikon pedig a szintén kormánykoalíciós Polgármesterek és Független Személyiségek (STAN) 11,36 százalékkal. A negyedik hely a Cseh Kalózpárté 8,97 százalékkal, az ötödik a Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) mozgalomé 7,78 százalékkal, míg hatodikként az Autósok Önmaguknak párt jutott be a parlamenti alsóházba 6,77 százalékos támogatottsággal.

A mandátumok megoszlása a 200 tagú képviselőházban: ANO 80, Spolu 52, STAN 22, Kalózok 18, SPD 15, Autósok 13 mandátum. A választásokon 68,95 százalékos volt a részvétel, ami a harmadik legmagasabb a Cseh Köztársaság történetében.

Petr Pavel a választások előtt azt nyilatkozta a CTK hírügynökségnek, hogy nem fogja hátráltatni a kormányalakítást és nem akar semmiféle feltételt szabni az érintett pártvezetőknek. 

Az elnök kifejezte meggyőződését, hogy a jövőbeni kormány kül- és biztonságpolitikájában nem jutnak majd szóhoz olyan erők, amelyek ki akarnák vezetni Csehországot az Európai Unióból és a NATO-ból. Az államfő a vasárnapi konzultációkról sajtóértekezleten tájékoztatja a közvéleményt – jelentette az elnöki irodára hivatkozva a közszolgálati cseh hírtelevízió (CT24).

Nemcsak a parlamenti mandátumokról, hanem a pártok állami támogatásáról is döntöttek a hétvégi csehországi képviselőházi választások.

A hatályos törvények szerint a cseh állam az idén 545 millió koronát (mintegy 8,7 milliárd forint), a négy évvel korábbinál 30 millióval többet fizet ki pártoknak, amelyek a voksolás eredménye alapján legalább 1,5 százalékot szereztek. Állami támogatásra az idén a parlamenti alsóházba bejutott hat tömörülésen kívül még a kommunisták által vezetett Stacilo! (Elég volt!) szövetség is jogosult, amely megkapta a szavazatok 4,3 százalékát.

 A többi párt eredménye másfél százalékon aluli volt. Az idén a megszerzett voksokért a legnagyobb összeget, mintegy 194 millió koronát a győztes Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom kapja, négy éve Andrej Babis mozgalma 145,8 millió koronával gazdagította kasszáját. A három kormánypártot tömörítő Spolu (Együtt) koalíció most 131,3 millió koronára jogosult, négy éve ez az összeg 149,4 millió koronát tett ki. 

A parlamentbe bejutott pártokon kívül a 4,3 százalékos támogatást szerzett Stacilo! szövetség a következő négy évben évi 8,6 millió koronára lesz jogosult. 

A cseh állam a politikai pártoknak, mozgalmaknak és koalícióknak mindig a legutóbbi parlamenti, szenátusi, regionális és önkormányzati választás eredménye alapján folyósít támogatást. Ennek nagysága a választási eredménytől és a képviselők számától függ. 

A képviselőházi választásokon legalább 1,5 százalékot szerző párt minden szavazatért 100 koronát kap az államtól. Ez például 65 százalékos választói részvétel esetén nagyjából 80 ezer korona. A három százalékot és többet megszerző párt az előbbi támogatások mellett még további évi hatmillió koronás állami támogatással számolhat. 

Három százalékon felül öt százalékig minden 0,1 százalékért további 200 ezer korona jár, az ilyen pártok tehát akár évi tízmillió koronához is juthatnak. A parlamentbe bejutott, azaz legalább öt százalékot szerzett pártok minden képviselőért és szenátorért 900 ezer koronát kapnak évente, a regionális képviselőkért 250 ezer korona jár. 

A győztes ANO képviselői mandátumaiért ezentúl évente 72 millió koronát fog kapni, eddig ez az összeg 64,8 millió korona volt.

 A parlamentbe jutott csoportosulások így már alapösszegként évi tízmillió koronára tesznek szert, és ehhez még a képviselői fejpénz is hozzáadódik. A támogatási törvényt az idén még módosították, ez alapján például a kettős koalíciók támogatása egészen a megnyert szavazatok nyolc százalékáig emelkedhet, a háromtagúaké pedig 11 százalékig. 

A mostani választásokon induló egyetlen beismert koalíció, a hárompárti Spolu (Együtt) így évente akár 22 millió koronás alaptámogatást is kaphat. A tavalyi évben a cseh pártok és mozgalmak állami támogatása meghaladta a félmilliárd koronát.

Borítókép: Andrej Babis (Fotó: AFP)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.