Debrecenben a Circus Hungaricus

Szeptember 16–18-án Debrecenben foglalja el a manézst a Hobo, Vidnyánszky Attila és a Fekete Péter vezette Békéscsabai Jókai Színház nevével fémjelzett közös produkció, a Circus Hungaricus. Az előadás nem teljesen új, hiszen a Hősök terén, Békéscsabán és Kapolcson már tomboló közönségsikert aratott, ám mégsem fölösleges újra szólni róla, hiszen a cirkusz-, színház-, zene- és mozgásművészetet egységes egésszé formáló produkció új műfajt teremtett, ha úgy tetszik, a maga nemében világszám.

2010. 09. 17. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Földes László Hobo a debreceni bemutató beharangozóján arról beszél, milyen nagyszerű, hogy Budapesten kívül is születnek érdekes dolgok – sőt több mint ötven százalékban már nem a fővárosban, hanem azon kívül születnek. – A Circus Hungaricus például Békéscsaba és Debrecen között született. A darab mindenkihez szól, aki magyarul beszél – még akkor is, ha bizonyos értelemben az elitkultúra részét képezi az ilyenfajta előadás. Nagyon is szól a határon túli magyaroknak – hozzájuk DVD, monodráma, illetve koncert formájában jut el. Örömmel viszi hozzájuk Hobo, aki önmagáról maliciózusan azt állítja, „minden határon túli”.
A porondszínház eredetileg Fekete Péter ötlete volt, aztán Hobo cirkuszról szóló lemeze által Vidnyánszky Attila lehelt életet bele. A játéktér külső burka a cirkuszsátor – ez határozza meg a porondon folyó játék szabadságát, halálos pontosságát és a közönség nevetőizmait csiklandozó játékosságát. A belső tér azonban sok szempontból színházat formáz, hiszen a közönség szőnyegborítású padlón át közelítheti meg a kényelmes szórakozást ígérő, párnázott székeket. Maga az előadás Hobo tizenöt dalára és öt monológjára épül, ezekből áll össze egy család, valamint a határokon innen és túl élő magyarság története. Feszesen, pontosan és mégis szabadon. Talán kissé keserédesen, sok humorban fürösztve. A feszességből, pontosságból a cirkuszi attrakciók miatt tilos engedni, hiszen az artistákra minden pillanatban ott leselkedik az életveszély. Ettől lesz a játék halálosan komoly. A kereteket szétfeszítő szenvedélyt Hobo és a hasonlóan fékezhetetlen, ösztönösen zseniális mozgásművész, Oleg Zsukovszkíj képviseli, hogy az egész újra és újra egyesüljön valami teljesen újszerű élményben. Hol sírásban, hol nevetésben, paradox örömkatarzisban.
„A sikernek ára van, nem titka” – vágja az ember szemébe Hobo a mindenki által zsigerből érzett, ám tán önmagának sem bevallott igazságot egyik dalában. A siker egy dolog, s bár, amikor elindul az életben, mindenki arról álmodik, hogy ő lesz az, aki megcsinálja a világszámot, aztán ugyanő az, aki 50-60 évesen azzal szembesül, nem nagyon sikerült. – Itt, Magyarországon, ha valaki becsületesen éli le az életét, felneveli a gyermekeit, már az maga világszám – summázza a produkció üzenetét a rendező. Ígéri, aki eljön, különleges estéje lesz, euforikus ünnepben részesül – csakúgy mint az ötszáz főre tervezett előadást 650 fősre tágító kapolcsi közönség, amelynek tagjai türelemmel kivárták, hogy ott teremtsenek nekik helyet a szervezők, ahol tulajdonképpen már nincs is. Három előadást terveznek, de lóg a levegőben egy negyedik is, amit a meghirdetett időpontok előttre szerveznek, ha a közönség úgy kívánja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.