Mindenki ingyen ihat kávét a Dankó-telepet ellátó devecseri vegyesboltban, ha az utcafronti falhoz támasztja lapátját, s a bejáratnál alaposan lerázza szkafanderéről a lúgos, mérgező vörösiszapot. Hiába a boldog békeidőket idéző árukészlet, manapság csak a magas kalóriatartalmú száraz eledelt, kekszet és energiaételt viszik a vásárlók: katonák, rendőrök, katasztrófavédelmisek s a helyben verbuválódott civil alakulatok emberei. Az eladók megkezdték a visszaszámlálást, heteken belül lakatot tehetnek évtizedek óta működő boltjukra, ugyanis vásárlóik, a többnyire szerény jövedelmű nyugdíjas réteg azokban az utcákban lakott, amelyeknek házait lerombolta, átmosta, körbevette a vörös áradat.
Van, aki soha nem akar visszatérni, és van, aki, ha akarna sem fog: a héten napról napra emelkedett a megtalált holttestek száma.
Még mindig iszapban van a zöldséges chipset gyártó üzem területe, s az a varroda sem üzemel már, amelynek dolgozói holland piacra készítettek ülőbútorpárnát, svájci megrendelésre pedig alsóruhát.
A Paradiso italkimérés pultjánál huszonéves fiatalok gyűltek össze. Egyikük nagyot sóhajtva huppan le a székre. Felhúzza katonanadrágja szárát, s lúgtól szerzett sebeit nézegeti. A sarokban a spanyol televízió munkatársai kísérik figyelemmel számítógépük monitorján az esti lakossági fórumon kirobbant parázs vitát. Egy el nem öntött ház tulajdonosa arra panaszkodott, hogy a katonai járművek miatt megreped házfala, mire a polgármester nagy derültséget kiváltva azt felelte: „Babakocsival nem lehet szállítani a sittet.”
– Egy hét világhír jutott nekünk, mert a chileiek elkezdték felhozni a bányászokat a mélyből. Összepakolnak a stábok és hazautaznak, mi pedig itt maradunk a gyilkos porban, s tönkremegy minden – kesereg a lábát fájlaló férfi. És valóban: több mint egy hete áll a földeken a lúgos, nehézfémtartalmú vörös anyag, előbb vagy utóbb megszárad, a szél felkerekedésével pedig egyre nagyobb területet borít be, eljut legkisebb borvidékünkre, egészen a Somló hegyig.
Spiegelberg István somlói borász présházához nem egyszerű felmenni autóval, néhol éles kanyarokban kell araszolni, máskor kőből készült támfalak között lavírozva jutok fel a boltíves tornácú ingatlanhoz. Csodálatos a kilátás innen. Végigsiklik a tekintetem a szőlővel beültetett lankákon egészen a távoli párás, szürke templomtornyokig, vörösre festett földekig. Az interneten fellelhető műholdas felvételeken is látszik, hogy az ipari katasztrófa nyomán terjedő szenynyeződés eljutott egészen a hegy lábánál található Somlóvásárhelyig, de így, a valóságban egészen más, megborzongok az elkeserítő látványtól.
Spiegelberg István, vagyis „Stephan” ismert borász, hamar elkapkodják csúcsborait. Bár az NDK-ban született, gyermekkora nyarait jórészt Somlójenőben töltötte nagyanyja házánál, azóta ismeri a hegyet. Eredetileg elektroműszerész, egy német autógyár tesztpilótája volt, s már 1993-ban vásárolt présházat a hegyen, 2007-ben pedig úgy döntött, hogy Magyarországon, a Somló hegyen szeretne élni. Ideköltözött, és télen-nyáron a hegyen él. Közel két- hektáros területén juhfarkot termel és majdnem ugyanannyi olaszrizlinget, de akad furmintja is.
– Kicsit nehezen fogom fel, hogy mi történt, talán jobb lett volna, ha kitör a vulkán. Október elején kezdtem szüretelni, de negyedikén, hétfőn szükségem lett ötvenliteres borászati üvegballonra, ezért tíz óra körül Ajkára utaztam a hátsó, kolontári úton. Mikor elhajtottam a vörösiszap-tározónál, láttam, hogy megint magasabb lett, ráhúztak egy újabb réteget. Negyvenöt éves vagyok, és gyerekkorom óta figyelem, hogyan nő a fal. Mivel nem mindennap hajtok el azon az úton, nekem jobban feltűnik ez, mint egy helybélinek.
– Ezt megelőzően mikor látta a tározót?
– Négy hónappal ezelőtt, azóta húztak rá még egy réteget.
Spiegelberg István borainak híre van, időnként nemzetközi borlovagok, szakértők keresik fel. Ennek ellenére külföldre nem jut el az itala, mert a magyar csúcsgasztronómiát képviselő éttermek, minőségi borszaküzletek felvásárolják kisebb mennyiségben palackozott borait, amelyekből háromszor annyit is el tudna adni. Legalábbis így volt eddig.
– Általában az osztrák és a német televízió adásait is figyelem. Ott egészen másképp nézik a történteket, mint itthon. Devecserben és Kolontáron is azt hangoztatják, hogy nem annyira káros ez az anyag, miközben ma már nem jelent biztonságot a szájmaszk, csak a speciális szűrőálarc, s a kárelhárítók egyre erősebb védőruhákban járnak. A németek is vettek mintát a vörösiszapból, s a saját vizsgálataikra hivatkoznak. Egyesek szerint a dunaújvárosi égetőmű veszélyes hulladékát is beborították az itteni vörösiszapba, ezért arzéntartalma a megengedett huszonötszöröse, s rendkívül magas a higany- és krómtartalma is.
A borász kinyomtatta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) internetes oldalain közölt mérési értékeket, amelyek szerinte olyanok, mintha a Mal Zrt. jogtanácsosának kérésére írták volna őket. (Tény, hogy a Greenpeace környezetvédő szervezet adatai sokkal rosszabb képet festenek a katasztrófa utáni állapotról, mint az MTA-é, de laikusként nehéz lenne megmondani, melyik tükrözi inkább a valóságot.) A borász attól fél, hogy bármennyire kitűnő a somlói bor, a gyakorlatban is veszélyt jelenthet termelőinek a közelben futó vörösiszapcsík. Ha alaptalan a félelem, a konkurencia érdeke akkor is az lesz, hogy a zagytározós katasztrófát követően marketingeszközökkel lejárassák a somlói bort.
Arról, hogy ennek mekkora a valószínűsége, Somogyi Lajos hegybíró somlói borászoknak a katasztrófa utáni napokban írt körlevele árulkodik. „Tisztelt Szőlősgazda! Több szőlősgazda, aki nem él a Somlón, keresett meg a sajátos ajkai vörösiszap-tározós katasztrófával kapcsolatosan. Ezúttal szeretném jelezni, a borvidék szőlőterületeit nem érintette az áradat, az a szőlőterületektől mintegy egy kilométerre délre folyt le a Torna-patak medrében, illetve a patak környékén lévő mélyen fekvő mezőgazdasági területeken. A jelenlegi csapadékos idő megakadályozza, hogy a vörösiszapból szálló por keletkezzen. A Somló hegy környékén az uralkodó széljárások kizárják, hogy az esetlegesen szálló por a szőlőterületekre kerüljön. Felvettem a kapcsolatot a Corvinus Egyetem borászati tanszékével, hogy egy méréssorozattal tudományosan is támasszuk majd alá, hogy a katasztrófa nem érinti a Somlón termelt borok beltartalmi értékét. Tudomásom szerint az MTA szakemberei is vizsgálatokat folytatnak, hogy milyen ökológiai vonatkozásaik lesznek a történéseknek. Kérem, hogy a saját jól felfogott érdekünkben ezeket kommunikáljuk a külvilágnak, ne hagyjuk, hogy a konkurenseink ezt a helyzetet kihasználva tovább rontsák piaci lehetőségeinket.”
A Somló hegyi kápolnánál épp traktorra ül egy férfi. Szóba elegyedem vele. Lovasi Ferenc szerint az utolsó csepp volt a pohárban, ami történt. A gyermekei azt mondták, hogy nem hozzák el az unokákat ilyen veszélyes helyre. A távolba mutat, s azt mondja, még mindig vörös lé áll a réteken. Bár a Tüskeváron élő férfi somlói szőlője száz éve a család tulajdonában van, a présházat 1984-ben építették a területre, most mégis arról határozott az otthoni kupaktanács, hogy meghirdetik eladásra.
– Nem tehetünk mást, menekülünk innen.
Spiegelberg István hétvégi borkóstolóját lemondta az észtországi csapat, de a magyarokat még meg tudta győzni, hogy érdemes ellátogatniuk a hegyre. A rizlingtőkéken még ott vannak az apró szemű kis fürtök, szüret is lesz nála. A furmintot október végén szedik le, s ráadásképp az egyik egyetem borászati tanszékével vizsgáltatja meg borát saját költségén. De lehet, hogy ezután sok helyütt be kell majd vizsgálni a kukoricát, a krumplit és sok más mezőgazdasági terméket.
origo.hu
A Volánbusz fizetési listáján is rajta volt Magyar Péter testvére
