„Varguitasé” az idei Nobel

Csütörtökön a perui író, esszéíró, újságíró és akadémikus Mario Vargas Llosa, a hatvanas évek latin-amerikai irodalmi boomjának újabb tagja kapta meg a Nobel-díjat. Spanyol ajkú kollégái között Vargas Llosa olyanokat előzött meg idén, mint a mexikói Carlos Fuentes vagy az argentin Juan Gelman. Latin-amerikaiként és spanyol ajkúként utoljára a mexikói költő, Octavio Paz részesült ebben az elismerésben, még 1990-ben.

Kirándulás a nagypolitikába. Vargas Llosa a nyolcvanas években meglepte latin-amerikai kollégáit, amikor tőlük eltérően nem az akkor uralkodó baloldali, hanem a liberális irányzathoz csatlakozott. Még pártot is alapított – Demokratikus Front (Fredemo) –, és 1990-ben neoliberális programmal indult az elnökválasztáson. De egy másik, és hozzá képest gátlástalan politikai újonc, a perui–japán állampolgárságú Alberto Fujimori nemcsak legyőzte, hanem szemrebbenés nélkül el is lopta sokkterápiáját. Vargas Llosa levonta a tanulságot, és elegánsan odébbállt, de továbbra is szakértő szemmel követi a hétköznapi szinten zajló és a nagypolitika eseményeit is.

Vargas Llosa a dél-perui Arequipa városában jött a világra, de szülei elváltak nőcsábász apja miatt. A kis Mario örökölte ezt az „erényt”, sőt a Julia néni és a tollnok című regényében (1977) meg is írta, hogyan csábította el és vette feleségül saját nagynénjét, Julia Urquidót. Az első feleség válaszul könyvben foglalta össze, miről feledkezett meg volt férje (Lo que Varguitas no dijo – 1983).
1970-ben a kolumbiai Gabriel García Márquez műveiből írta doktori értekezését, Barcelonába költözött második feleségével, és a megfeszített munka közben pótolta irodalmi hiányosságait is. Hihetetlen, hogy „Varguitas” (a kis Vargas) már 74 éves, és még hazájában is kevesen tudják róla, hogy az 1990-ben másodszor is Spanyolországba költöző perui író 1993-ban felvette a spanyol állampolgárságot is. Sőt 1996-ban beválasztották a Királyi Spanyol Akadémia tagjai közé. A rendszeres politizálás mellett termékeny írónak számító Vargas Llosa stílusa könnyed. De hónapokig tartó nagyon tudatos szerkesztési munka előzi meg az idő- és térbeli síkot tetszése szerint és látszatra könnyedén váltogató párbeszédeit. Ő maga rendezte az egyik regényéből készített filmet – Pantaleón és a hölgyvendégek (1976) –, de a többi elbeszélés és regény is várja vállalkozó szellemű rendezőit (A Zöld Palota, Négy óra Catedralban, A város és a kutyák, Kölykök stb.).
De miért népszerűek hazánkban is a perui–spanyol író művei a 60-as évek óta? A szakértő fordítás is a titka a tartós népszerűségnek. Elsősorban Benyhe János műfordító adott számos kiváló tanítványt a szakmának, és valamennyien hozzájárultak nemcsak Vargas Llosa, hanem a többi spanyol és latin-amerikai nagyság műveinek tökéletes fordításához. Vargas Llosa kétszer is járt hazánkban.