November 2-án négyévi időtartamra Kovács Miklóst választották az FTC elnökévé, Kocsis Máté nyolcadik kerületi polgármestert alelnökké, Kubatov Gábor, a Fidesz országos pártigazgatója pedig az elnökség tagja lett. Ez napjaink Magyarországán érthetően élénk és ugyancsak nem egészen érthetetlenül tendenciózus sajtóérdeklődést keltett. Akadt, aki egymással szemben álló Kovács- és Kubatov-pártot vizionált, ami az egyszerű katyvaszkeverés szintje, mások inkább a kétségtelenül képlékeny gazdasági helyzetre összpontosítottak.
A „tényfeltárás” első lépéseként nem is kellett messzire menni, elég volt benyúlni a fiókba. Nagy valószínűséggel ott lapult ugyanis a boríték, amelyet szerkesztőségünk is megkapott, bizonyos Nyilas Mihály feladótól, az Üllői út 129. szám alól. Ha már a magyar irodalomból merített álnevet az illető, a Geréb Dezső találóbb lett volna, a küldemény ugyanis tipikusan belső dokumentumot, egy tavaly tavaszi átadás-átvételi jegyzőkönyvet tartalmazott. Ennek a leginkább polgárpukkasztó tétele az a 19,8 millió forint, amely áfával együtt Menráth István menesztett klubigazgatót illette. Menráthtal az FTC számára nyilvánvalóan előnytelen és megfontolatlan, határozott idejű szerződést kötöttek, amit ő idő előtti eltávolítása után ki is használt; de ebből az egyszeri ügyletből oda jutni, hogy így apadt a labdarúgó zrt. eladása és az akut adósságok rendezése után megmaradt 550 millió forint alig kétszázra, enyhén szólva merész következtetés. Ennél nagyobb baj, hogy logikátlan is.
Mert, hogy egy mozdulattal fellebbentsük a fátylat a „titokról”, e pénzt bizony az egyesület, a szakosztályok működtetésére elköltötték, felélték. Ha ugyanis valakinek jelentős megtakarított tőkéje mellett gyakorlatilag nincs napi bevétele, két út között választhat: vagy nem nyúl a pénzéhez, és azonnal éhen hal, vagy fokozatosan feléli a tartalékait, és ha addig sem kínálkozik egyéb megoldás, csak akkor hal éhen. Mivel gyarló az ember, általában az utóbbi mellett dönt, legyen a feje akár családnak, akár sportklubnak.
Az érdemi kérdések innen következnek. Pontosabban onnan, hogy Rieb György akkori elnök annak idején kijelentette, ama bizonyos 550 millió forint éves kamataiból támogatnák az egyes szakágakat. Az első pillanatban leszögeztük, azóta is többször megismételtük, hogy ez illúzió. Hisz kockáztatni ezt az 550 milliót bűn lett volna, a fix hozam viszont semmiképpen sem lehet több évi 50-60 milliónál. Ennek az apparátus, a fizetések elviszik, elvitték a felét – a Menráth-féle húszmillióval még nem is kalkuláltunk –, úgyhogy maradt 20-30 millió. A másik oldalon pedig ott a bajnoki dobogóra és nemzetközi kupasikerre pályázó, nyáron jelentősen megerősödött női kézilabda és férfi vízilabda szekció, az újjáalakult és az NB I-es rájátszás felsőházát szintén megcélzott férfi kézilabda- és női kosárlabdacsapat, ráadásként a jégkorong és az egyéni sportágak. Mindezzel szemben hol vannak már a régi, legendás Honvéd-kézisek és -kosarasok? De pofozógép lett az Újpest 1994-ben még BL-győztes póló- és hokiegylete, a Vasas-vízilabda szinten tartása érdekében pedig el kellett süllyeszteni Magyarország legpatinásabb női kézilabda-szakosztályát. A Fradiban bezzeg mindenki él, és ha esetleg nem is virul, magasra vágyik. Ez egyszerre érdem, felelősség, dicsőség és teher.
Évi több száz millió forintos teher, amiből, mint említettük, 20-30 milliót „takar be” a központi büdzsé. Ki gondolhatja komolyan, hogy a hiányzó összeget a szakosztályok az utolsó petákig előteremtették? Különösen, hogy a vagyon exponenciálisan fogy, azaz minél kisebb az alap, annál kevesebb a hozam. Lám, itt a válasz a „Hová lett a pénz?” kérdésre.
Ennél izgalmasabb és aktuálisabb felvetés a „Honnan lesz pénz?”. Bizonyára nem attól, hogy a Fidesz mostantól táskában viszi. Nem is attól, mint a Torgyán-érában, amikor még a „vaddisznó-feldolgozó vállalat” is hirdetett az Üllői úti stadionban. Kocsis Máté sem fogja kiárusítani a Józsefvárost, mert az Orczy-kertbe tervezett könnyűszerkezetes hokicsarnoknak a Fradi és a nyolcadik kerület együttes haszonélvezője lenne.
A befektetők, szponzorok számára vonzó lehet viszont, ha az FTC – terveinek megfelelően – az államtól 49 évre megkapja használatra a népligeti sportcentrumot, hiszen ilyen hosszú távra, ilyen értékes ingatlanra már érdemes beruházni. A fő értéket persze ezután is a szakosztályoknak kell jelenteniük, sporteredményeik mellett átlátható gazdálkodásukkal. Az előbbi már nagyrészt megvan, az utóbbit sürgősen ki kell alakítani. Mert a saját pénzét senki sem teszi bele szívesen egy nagy, sötét, közös zsákba. Kocsis Máté és Kubatov Gábor beszállása is ösztönző jel lehet, és ezt tagadni se, szégyellni se érdemes. Ők ugyanis egyéb pozíciójukból adódóan sem teszik meg, hogy látványos bukáshoz vagy umbuldához adják a nevüket.
Ráadásként a nyolcadik mellett a kilencedik kerület is aktivizálta magát, a kajak-kenu és a női kosárlabda terepén is; Ferencváros önkormányzata 2010-ben észlelte, hogy még 1899-ben számára roppant előnyös, de egyoldalú névszponzori szerződést kötött az FTC-vel, aminek ellentételezése eddig gyakorlatilag elmaradt.
Mindettől persze még lehet, hogy ennyi szakosztályt nem tud a klub magas szinten eltartani. Ha tovább fogy a tartalék, akkor pedig az éhhalál küszöbe előtt meg kell hozni a döntést: ki maradhat, ki mehet? Erre azonban az egyesület elnöke és elnöksége helyett majd az élet, azaz az egyes sportágak életképessége válaszol.
Az sem kétséges, hogy a kedvezőtlen változat bekövetkezte esetén mi lenne az új kérdés: hová lettek a szakosztályok?
origo.hu
Betörőktől rettegnek az egyik budapesti kerület lakói
