Szalmaszálat tudunk odanyújtani nekik, de el kell hitetni velük, hogy ez fatörzs, amely elbírja őket – bocsátja előre Eőry Ajándok, miközben kikanyarodunk a máltai szeretetszolgálat Batthyány téri bázisáról egy kiöregedett mentőautóval, amellyel a doktoron kívül két kedves önkéntes hölgy teljesít szolgálatot. A doktor hetente kétszer tart mobil rendelést hajléktalanoknak, elsősorban természetgyógyászati módszerekkel próbál segíteni rajtuk – leginkább akupunktúrával –, de a mentőben természetesen minden szükséges hagyományos gyógyszer is megtalálható. Meg néhány fej fokhagyma, mert Eőry doktor azt vallja, ez mindenre jó. Nemcsak népi bölcsességként idézi ezt, hanem a világ legtekintélyesebb orvosi folyóirataira hivatkozva állítja, még az őssejtek képződését is serkenti. Minden hozzá fordulónak kezébe nyom két gerezdet, a hajléktalan betegek már tudják ezt, rutinosan vágják zsebre a duci félholdakat.
Ami meg azt a bizonyos szalmaszálat illeti: 15 éve dolgozik a hajléktalanok orvosaként, azt mondja, jó, ha ezerből négy-öt kliensét látta kikecmeregni a kilátástalanságból. De nem csügged, jellegzetes mosolya ritkán olvad le arcáról. Nem műmosoly, hanem a hit derűje. Enélkül nem tudná csinálni.
Már várják a Moszkva téren. Abban a pillanatban, amint megáll és parkol a kocsi, azonnal felkapaszkodnak a hajléktalanok, egymást túlkiabálva, lökdösődve mondják, kinek milyen gyógyszer kellene.
A doktor ehhez hozzá van szokva, meg láthatóan angyali türelemmel áldotta meg a Teremtő, mindenkinek kedvesen válaszolgat, kis tokokat vesz elő, és magabiztosan szúrja belőlük a tűket a tülekedők fülébe. Rejtély, hogyan találja el az akupunktúrás pontokat, szürkület van, a kliensek izegnek-mozognak, de ő láthatóan pontosan tudja, mit hova tesz.
– Ezeket a tűket az inzulintermelés fokozása érdekében szúrtam be – mondja. A cukorbeteg fiatalember látványosan sziszeg, és fintorog, míg szúrják, aztán elneveti magát. Csak nekünk szólt az előadás, valójában nem is fáj. A következő, szintén fiatal roma hajléktalan az elvonási tünetei ellen kap tűket, többszöri nekifutás után sem tudom meg, mitől vonta el magát.
Mikor rám néz, elszörnyedek: nincs is írisze, az egész szeme hatalmas, kitágult pupilla.
Eőry Ajándok különös neve régóta ismert az országban, ugyanis már a hatvanas-hetvenes évekbeli nagyon lehatárolt sajtó is sokat foglalkozott vele. Az akkor ifjú biokémikus 1969-ben bebizonyította: az akupunktúrás pontok léte tudományosan igazolható. Az általa szabadalmaztatott műszer kimutatta, hogy az akupunktúrás pontokon megváltozik a bőr elektromos ellenállása, ott erőteljesebben lélegzik. Azóta sokat tanult Kínában az ősi orvoslásról és a testet behálózó meridiánok természetéről, de pontos választ ő sem tud adni a kérdésre, egészen pontosan hogyan is működik az akupunktúra. Működik és kész.
Kérdésemre, hogy mekkora egy akupunktúrás pont, Eőry doktor az ujja hegyével gyengéden a mutató- és hüvelykujja közötti területbe váj – ez egyébként egy emésztést segítő pont –, és rám mosolyog.
– Ekkora, pont, mint egy ujj begye! Szúrni persze pontosabban, ennek a pontnak a közepébe kellene – de sokszor egyszerűbb a fülön megtalálni ezt a helyet. Mindenesetre masszírozással is kiváltható a gyógyító hatás, ezt hívják akupresszúrának.
A doktor erről is írt könyvet. Az akupunktúra – ha hozzáértő alkalmazza – gyakorlatilag bármire jó, még az íráskép is rendezettebb lesz utána, de csillapíthatja a fájdalmat, és az alkohol hatását is lehet közömbösíteni vele. Persze úgy, hogy csak a zavarodottság, a rosszullét múlik el, a mámor nem.
Egy hajléktalannak ugyanis valahogy túl kell élnie az éjszakát: vagy bokrok alatt, kapualjban fagyoskodik, és rezzen össze minden elhaladótól, vagy bemegy a szállóra, és megkockáztatja, hogy mindenét ellopják. Aztán reggel megint előtte áll a kilátástalan, csigalassúsággal múló nap. Ezt józanul nem lehet kibírni. A tűvel való kezelésnek az is hatalmas előnye, hogy természetes endorfint (örömérzetet kiváltó hormont) szabadít fel, csillapítja az agressziót, nem terheli a szervezetet, azonnal hat, ugyanis az utcán élő embereket nagyon nehéz rávenni, hogy rendszeresen szedjenek valamilyen gyógyszert. Jobban szeretnek mindent egyszerre bevenni, ráinni és elkábulni. Éppen ezért antibiotikumot sem lehet adni nekik, mert azt napokig kellene szedni, méghozzá pontosan.
Az első beteg, aki rutinosan felpattan a mentőautó vizsgálópadjára, gyakorlott mozdulatokkal tekeri le a kötést a lábáról. Tíz éve marta meg egy kutya, azóta nem gyógyul a seb, liláskék a lábszára, sok helyen fekélyes. Pedig harmincas nő, szép, szabályos vonásokkal, de túl korán öregedő arcbőrrel. A doktornak mindennapos látvány egy ilyen sebes lábszár, sőt ennél sokkal rosszabbhoz van szokva. Az utcai élet, a normális táplálkozás és a nyugodt pihenés hiánya tönkreteszi az immunrendszert, a hajléktalanok az utcán a legbizarrabb fertőzéseket szedik össze. Eőry doktor büszke a szakállára, mert nagy csoda, hogy még megvan, nem vitte el semmilyen nyavalya. Annak árán is engedi magát ölelni, csókolni, hogy aztán együtt megy a fertőtlenítőbe az orvos és a páciens.
– Sokáig azt hittem, a rendszeres tisztálkodás utáni vágy vele születik az emberrel. Tévedtem – mereng el, aztán megint elmosolyodik. – Mit várhatok el egy olyan embertől, aki elmesélte, hogy a saját anyja felakasztotta, csak a véletlennek köszönheti, hogy életben maradt? Akinek ilyen anyaképe van, mit gondol, mennyire képes szeretni és ápolni önmagát?
– Itt az utcán nincs se szeretet, se szerelem – veszi át a szót a mentő ajtajában álló lány, aki aztán magát megcáfolva ölelgeti, puszilgatja a doktort.
– Hívd fel anyámat, naa, légyszi’! Én már nem merem, naaaa!
Próbálják. A mama nem veszi fel.
A magát Briginek nevező lányt a máltai szeretetszolgálat egyszer már kibékítette a mamájával, máltai mentővel vitték haza, de Brigi nem bírta otthon, újra elszökött.
Ő is ivott és iszik, kissé zavaros, amit mesél. Szorítja a kabátomat, mindenáron beszélni akar valakihez. Élettársak, sebesülések, verekedések, abortuszok kavarognak a mesében, amelyből egy minden irányítottságot nélkülöző, ide-oda csapódó sors képe bontakozik ki. Hiába is akarnám figyelni, hogyan dolgozik Eőry doktor, lehetetlen. Új fül vagyok, mindenki mesélni akar nekem, ide húznak, oda húznak, de csak a nőknek sikerül hosszan és összefüggően beszélniük.
Brigi végigvisz a Moszkva téren, megmutatja, kik lejmolnak drogra, kik hajléktalanok, kik tolvajok. Azokat a jeleket, amelyek neki egyértelműek, az én szemem nem látja. Budai úriasszonynak nézném az ápolt, kalapos, idősödő hölgyet, pedig hajléktalan ő is, de még tartja magát, a máltaiakhoz a receptjeit hozza, nem tudja kiváltani őket.
A lány megmutatja az összeverődő utcai csoportok tagjai közül, hogy kivel volt már együtt, és most kivel van. Kemény három napja. A választottja Csoki, ő az a fiatalember, akinek képtelenül ki van tágulva a pupillája. Alig áll a lábán, nem is tudom megítélni, kedvességből vagy az egyensúly hiánya miatt készül első látásra a nyakamba borulni. Hét évet ült, előtte együtt volt Brigivel az utcán. Ennyi az élete. Kérdem Brigit, miért nem megy haza az anyjához. Haragszik rá, nem védte meg.
– Mitől nem védett meg?
– Az apámtól. Ötéves koromtól próbálkozott.
– Miért nem szóltál, szaladtál, menekültél?
– Hogy menekültem volna, ha lekötözött?
Eőry doktor elmeséli, hogy amikor a páciensei adatait veszi fel, és azt kérdezi, hol és mikor születtek, a választ adók a dátum után szinte mindig odabigygyesztenek egy félmondatot: „Születtem, de minek?”
Van-e ennél szomorúbb mondat?
Sokat gondol rá, hogy ő vajon mire született. A Józsefvárosban nőtt fel, egészen közel az ötvenhatos forradalom leghősibb színhelyeihez. Kisfiúként a forradalom ideje alatt azt látta, mindig, minden helyzetben lehet valamit tenni a másik emberért. Édesapja mérnökként többször járt Indiában, és mesélt a varázslatos keleti világról. A kisfiú érdeklődését egy jógáról szóló könyv fordította végleg a keleti tudományok és az orvoslás felé. Az egyetemen biofizikát tanult, már jól ismerte a kínai orvoslást, mikor közzétette tanulmányát az akupunktúrás pontok mérhetőségéről a Pszichológiai Szemlében. Az orvostársadalom természetesen elutasította a leírtakat, a politikai vezetés pláne. Nem azért, mert tudománytalannak tartották, hanem mert Kínával akkoriban rossz viszonyban voltunk. Dél-Koreában egyetemi katedrát ajánlottak neki, de nem foglalhatta el, mert nem kapott kiutazási engedélyt. A sors fintora, hogy egy öreg hajléktalan a kezelése közben kibökte, ő volt az a hivatalnok a külügyben, aki annak idején nem engedte ki Koreába.
A Magyar Tudományos Akadémia Biofizikai Társaságának 23 éves kora óta tagja, majd elnöke lett a Magyar Akupunktúrás Orvosok Társaságának is. S bár volt a biofizikusi mellett matematikusi diplomája is, úgy gondolta, mégsem lehet úgy elnök ebben a társaságban, ha nem orvos. Negyvenkét évesen medikus lett, előbb vendéghallgatóként, majd teljes jogú egyetemi polgárként, nappalin. Ez idő alatt megszületett a hatodik gyermeke és első unokája, a családot a tanulás mellett végzett szakértői munkákból tartotta el, elég nehezen. Ötvenévesen tette le az orvosi esküt, azóta a máltai szeretetszolgálatnál dolgozik a hajléktalanok orvosaként.
– Hogy viselte ezt a felesége? – kérdezem.
– Úgy, hogy egy angyal – feleli.
Brigi tovább vonszol, nekiütközünk a beteg lábszárú asszonynak, okos, hideg szemmel mér végig. Fel van háborodva, egy vetélytársa igénytelennek nevezte. A lányok előtt nem kérdés, hogy ez csak azért történt, hogy elszeressék a nő élettársát. A hajléktalancsoport két részre szakad, itt nincs udvariaskodás, nincsenek társadalmi szabályok, mindenki kiabál, egymásnak esnek, egy perc múlva vége viszálynak, mintha mi sem történt volna, újra ölelgetik egymást azok, akik az előbb dulakodtak.
– Ő mindannyiunk mamája – borul Brigi a nő nyakába. A nő visszaöleli.
– Nyolc gyereket szültem – mondja halkan. Harminchat éves, a gyerekeit évek óta nem látta, az apjuk külföldre vitte őket. Hármat elvesztett, az ikrek betegek voltak, az elsőt nem tudta kihordani. Csak 12 éves volt, amikor fogant.
– Kitől? – kérdezem dermedten.
– Honnan tudjam, nem mutatkozott be! – csattan fel.
– Kiskutyát akarok, anyukám, szerezzél nekem kiskutyát! – nyüszít Brigi a pótmamájának, és babusgatja a sovány ebet, amelyet – egymás szavába vágva mesélik a csoport tagjai – egy gonosz banya fogságából szabadítottak ki. A kutya szőre gyönyörű, fényes, olyan drága póráz van rajta, hogy az ára csillagászati összeg lehetett ezeknek az embereknek.
– Azt mondta a doki, előbb erősödik, csak utána kezd hízni – magyarázza a csapat egyik tagja, és átöleli a kutya nyakát.
– Látja, milyen hatalmas nagy szükségük van rá, hogy valahogy utat találjon és kiömöljön a bennük rejlő szeretet? – súgja Eőry Ajándok, miközben kioszt néhány nyugtatót és fájdalomcsillapítót. A mai éjszakát segít túlélni.
Eőry Ajándok hívő ember. Szeretné, ha tartanának szentmisét, lenne pasztoráció a hajléktalanoknak is, és nem csak a kisegyházak próbálnának téríteni közöttük. Jó volna, ha a gyógyszer mellé tudna adni Bibliát is, hogy ezek az emberek is megérezzék, van valaki, van egy Isten, aki őket is feltétel nélkül és mindenekfelett szereti.
Indul vissza a mentő, dőlünk jobbra-balra a Batthyány utcai éles kanyarban.
– Na, látja, megint tettünk valamit azokért, akik igazán rászorulnak – mondja, és annyi reménnyel, derűvel mosolyog, hogy elhiszem neki.
origo.hu
Mráz Ágoston Sámuel: Magyar Péter szombati akciója egy óbaloldali tüntetés volt régi arcokkal és a régi szöveggel
