Lendületlenül

Tartalék nélkül nincs hadsereg – jelentette ki nemrég Hende Csaba honvédelmi miniszter. Márpedig a Magyar Honvédségnek jelenleg gyakorlatilag nincs tartalékállománya: az előző nyolc év alatt mindösszetizennyolc személlyel kötöttek olyan önkéntes tartalékosi szerződést, amelyet később nem szüntettek meg. Hogyan olvadt erre a létszámra a magyar tartalékos haderő?

Csatlakoznának a nemzetőrök
Ezer-ezerkétszáz fővel tudna hozzájárulni a tartalékos rendszer felépítéséhez a Nemzetőr Egyesületek Országos Szövetsége (NEOSZ) – közölte lapunkkal Paskó József nemzetőr dandártábornok. A nyugállományú honvéd ezredes tájékoztatása szerint civil szervezetüknek országosan huszonöt tagszervezete működik, a megyei, kistérségi századokból pedig negyvenfős szakaszokat állítottak fel tartalékos szolgálatra. Minden század négy szakaszból áll: ezekben az alakulatokban a tartalékosok mellett van egy katasztrófavédelmi, egy ifjúsági és egy őrző-védő egység is. A nemzetőrök eddig is segítséget nyújtottak katasztrófahelyzetben, de járőrözési és rendezvénybiztosítói feladatot is vállaltak az önkormányzatokkal vagy a rendőrséggel kötött megállapodás alapján – mondta el Paskó József, a NEOSZ elnökhelyettese.
A nyugállományú tiszt hangsúlyozta: a több mint kétezer regisztrált taggal rendelkező NEOSZ jelenleg a legerősebb nemzetőrszervezet az országban, amelyet katonák, rendőrtisztek hoztak létre, köztük hadtudósokkal. Csatlakozásuk érdekében levelet írtak a miniszterelnöknek és Hende Csaba honvédelmi miniszternek, illetve felvették a kapcsolatot a katasztrófavédelem és a vámőrség vezetőségével is.

---

Menetfelszerelés otthon a szekrényben
Az amerikai hadseregben szinte természetes, ha valaki tartalékosként vesz részt katonai műveletekben. Az ohiói nemzeti gárda például egy darabig a magyarok kiképző, összekötő és támogató csoportját is segítette az afganisztáni Kilagájban. A hadkiegészítés e módja nagy múlttal rendelkezik Európában is. Sokan tudják, hogy Svájcban minden hadköteles tartalékos otthon a szekrényben őrzi a szolgálati felszerelését, hogy szükség esetén gyorsan alkothassanak nemzetvédelmi erőt. Arról viszont kevesebben hallottak, hogy Franciaországban már Napóleon is szervezett tartalékos erőt, hogy ezzel mozdítsa elő itáliai hadjáratának sikerét. Jelenleg 94 ezer tartalékost tartanak nyilván, akik expedíciós műveletekben is bevethetők, bár csak a szárazföldi haderőnemen és a csendőrségen belül alkotnak önálló egységeket.
Csehországban 40 ezer ember vesz részt a tartalékos rendszerben. Itt vannak kötelező és aktív tartalékosok is. A 2004 óta működő cseh tartalékos rendszerben a munkáltatót kötelezik arra, hogy az önkénteseket elengedje a hadgyakorlatokra. Alapfizetést a munkáltató köteles fizetni a 80 ezer fős tartalékállománynak Németországban is. A tartalékosok egy része itt a Bundeswehr erősítését biztosítja, másik része az úgynevezett állománytartalék, és létezik még általános tartalék is, amely csak rendkívüli, háborús helyzetben mozgósítható. Különleges a helyzetük a spanyol önkéntes tartalékosoknak, akik aktiválásuk pillanatában a reguláris haderő teljes jogú tagjává válnak. Talán ennek a megbecsülésnek köszönhető, hogy a spanyol védelmi minisztérium ötezer önkéntes tartalékossal számolt a rendszer létrehozásakor, de ma már a 15 ezer fős állomány megteremtése a célja.

Áll a miniszterelnök egy megáradt folyói által félig elöntött ország gátján. Megkérdezi honvédelmi miniszterét, hogy ebben a katasztrófában a hadsereg itthon szolgáló katonáin kívül hány fő tartalékost lenne képes mozgósítani.
Tizennyolcat – válaszolja a honvédelmi miniszter.
Tizennyolcezret? – kérdez vissza a kormányfő, mert azt hiszi, rosszul hallotta, amit a minisztere mondott.
Nem, tizennyolcat… – válaszolja a tárcavezető.
Bármilyen megdöbbentő, a beszélgetés nem egy pesti viccből, hanem a magyar valóságból való, még ha nem is valóságos. Hiszen akár Felsőzsolcán, akár utóbb Kolontáron elhangozhatott volna Orbán Viktor és Hende Csaba között.
Nem véletlen, hogy a magyar honvédelmi miniszter egyik legfontosabb intézkedése az volt, hogy minél hamarabb állampolgárok ezreit vonja be egy új tartalékos rendszerbe a Magyar Honvédség megtépázott erőinek kiegészítéseként.
Nem mintha eddig nem lettek volna ezrek az országban, akik szívesen ellátták volna ezt a feladatot. A tartalékosok ügye azonban nem volt napirenden az utóbbi nyolc évben. Annál inkább egykori tömeghadseregünk felhalmozott javainak kiárusítása: miközben eltörölték a sorkatonaságot, negyedére csökkentették a hivatásosok és szerződésesek létszámát a szaktárcánál és a honvédségnél, laktanyákat zártak be, ingatlanokat vertek dobra, ócskavasként adták el a hadsereg eszközeit, egész fegyvernemeket szüntetve meg a magyar hadseregnél.
Pedig a tartalékos rendszer megszervezése jó előjelekkel kezdődött. Czuprák Ottó, a Magyar Tartalékosok Szövetségének (Matasz) elnöke úgy emlékszik, az ezredforduló táján óriási ambíciókkal és tisztes állami támogatással hozhatták létre szervezetüket ők is Deák János nyugállományú vezérezredes irányításával.
Igaz, ekkoriban még a törvény szerint is élt a tartalékos rendszer, vagyis a sorkatonákat visszahívhatták bizonyos időközönként hadgyakorlatra. Akkoriban még tömegek csatlakoztak a „mozgalomhoz”, legalábbis több ezer tartalékos jelölt szolgálta a haza védelmét. Még egy harckocsizó tartalékos század létrehozása is szóba került, de pénzügyi okokból ebből nem lett semmi, no meg a honvédség tankjait is elherdálták azóta.
Ma már közszájon forog az a hadititok, hogy alig több, mint tizenöt harckocsink hadra fogható, mert a laktanyák megszüntetésével a nyílt téren hagyták elrozsdásodni, elajándékozták vagy éppen ócskavasként adták el őket a kohóknak.
A döntő változás ezeknek az ügyleteknek az idején, a szocialista Juhász Ferenc honvédelmi minisztersége alatt állt be a tartalékos rendszer kiépítésében is. A kezdeti lendületet azonnal lelohasztotta, hogy a több ezer fős jelentkezői létszám ellenére mindössze tizennyolc emberrel kötöttek olyan tartalékosi szerződést, amely még ma is érvényes.

*

Velük is csak néhány helyőrségben állapodtak meg későbbi státusukról. Azóta sem tudni pontosan, hogy mindez miért történt így.
Czuprák Ottó szerint takarékossági, szervezési okokból nem törődtek a tartalékosokkal, hiszen a jelentkezőknek az első három évre egyhavi, a második háromra kéthavi, ezután pedig háromhavi illetményt kellett volna fizetni a rendfokozatuknak és beosztásuknak megfelelően, sőt teljes felszerelést is kellett volna biztosítani nekik. Mások úgy emlékeznek, hogy a pályázók egy része lemorzsolódott, mert nem fért bele az életébe a szolgálat, vagy nem vette komolyan feladatát.
Ebben a helyzetben persze az volt a legegyszerűbb az előző honvédelmi vezetés számára, hogy azt hangsúlyozza: ezeket a feladatokat el tudja látni maga a honvédség, tartalékosokra tehát nincs szükség, egyébként is mindössze tizennyolcan jelentkeztek a szolgálatra.
A hadkiegészítésnek enyhén szólva nem tett jót a hadkötelezettség felfüggesztése sem. Czuprák Ottó szerint ezzel a lépéssel a fürdővízzel kiöntötték a gyermeket is, hiszen a sorkatonaság eltörlésével egy időben a tartalékosokat úgynevezett potenciális tartalékosokká változtatták, akiket csak minősített helyzetben lehet behívni.
Aztán következtek a szankciók, amelyek szép lassan kivéreztették az önkéntes rendszert. A magyar tartalékos tiszteknek például megtiltották, hogy egyenruhát vegyenek fel. Így előfordult, hogy a nemzetközi tartalékos tiszti találkozókon hazánkat szégyenszemre civil ruhás személynek kellett képviselnie.
Szerinte az is megalázó volt a Matasz-tagok számára, hogy az előző kormányok cinikusan csökkentették szervezetük támogatását arra hivatkozva, hogy nincsenek is tartalékosok Magyarországon. Eközben az árvizeknél több ezer órát dolgoztak a szövetség tagjai. A Matasz szinten tartó kiképzéseket, tanfolyamokat is tartott az elvileg minősített helyzetben még behívható 18 és 40 év közötti katonaviselt állampolgároknak. Amikor viszont 2005-ben letiltották a lövészeteiket is, egyre kevesebben jelentek meg a felkészítéseken.
A jó értelemben vett megszállottak persze maradtak, akikre ma is lehet építeni. Ennek köszönhető, hogy ma már a tartalékosok szövetségének több tagozata is van, az új tartalékos rendszer kihirdetése óta pedig további százak jelentkeztek a szervezetnél, hogy részt vehessenek a feladatokban. Csak az utóbbi két hónapban ötszáz ember jelentkezett a Mataszba, úgyhogy lassan kétezer fő fölé emelkedik a szervezet tagsága – közölte a szövetség elnöke. Mint elmondta, a többség leginkább azt szeretné, ha valamelyik helyőrségben vehetne részt katonai feladatokban és kiképzésekben. Jelentős részük biztosan vállalná még illetmény nélkül is a tartalékos szolgálatot, ha komolyan vennék, és szerződést kötnének vele. Nekik ugyanis az a fontos, hogy egyenruhát viselhessenek, és használhassák a technikai eszközöket.

Megszállottak és hagyományőrzők

– Vannak emberek, akik szeretnek focizni, de nem akarnak főállású focisták lenni. Így voltam én a honvédelemmel, de sokan vannak még rajtam kívül is ilyen emberek – fejti ki Ujházy László volt tartalékos, ma már szerződéses őrnagy, amikor az indítékairól kérdezem. Ő volt a legelső, aki önkéntes tartalékosi szerződést kötött a rendszerváltozást követően. Az őrnagy már régen készült erre a feladatra. A kilencvenes években a honvédségnél dolgozott közalkalmazottként, amikor frissen felavatott tartalékos tisztként bement az illetékes kiegészítő parancsnokságra, hogy tudna-e ott valamiben segíteni. Mivel a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban dolgozott, nem fogadták elutasítóan, de ha az utcáról jelentkezett volna tartalékosnak, lehet, hogy nem így viszonyulnak hozzá. A hadkiegészítők ugyanis még így is gyanakvással néztek rá, amikor meghallották, mit akar, hiszen a haderő akkoriban igen zárt struktúrában működött. 1998-ban aztán belépett az akkori Tartalékos Katonák Országos Egyesületébe, és alelnök lett. A Matasz megalakulásakor pedig hamarosan a szervezet elnökhelyettesévé választották.
Akkoriban a Honvéd Vezérkar úgy gondolta, üzenetértékű lenne, ha a Matasz egyik alapítója lehetne az első önkéntes tartalékos katona is. A szerződés aláírásához le kellett utaznia Szolnokra, hogy a személyügyi főnöke, a parancsnok és a szaksajtó jelenlétében lássa el kézjegyével a dokumentumot.
– Azért jelentkeztem, mert úgy gondoltam, jó egyensúlyt tudnék kialakítani a munkám és a tartalékos szolgálat között – idézi fel az őrnagy a történteket. – Ekkoriban ugyanis biztonságpolitikával kezdtem foglalkozni, és emellett jól jött, hogy tapasztalatokat gyűjthetek a taktikai vonatkozású dolgokról is. Egyfajta hitelességre is szert tehettem azzal, hogy tudtam, mi a különbség a gépkarabély és a géppisztoly között, nem tekintettek rám olyan szobatudósként, aki nem ért a gyakorlathoz.
Ujházy Lászlónak – mint minden tartalékosnak – érzelmi kötődése is volt a honvédséghez.
Kéri Kálmán vezérezredes, volt magyar királyi vezérkari ezredes a közvetlen ajtószomszédja volt abban a házban, ahol született. Mivel már gyermekkorában érdekelték a katonáskodással kapcsolatos ismeretek, sokat járt át az egykori főtiszthez beszélgetni, aki végül szinte fogadott fiaként indította el a pályán.
Hasonló, családi indíttatása is volt Jásdi Balázsnak, a hagyományőrzés megszállottjának is. A tartalékosokhoz csatlakozó férfi katonacsaládból származik, a nagyapja vadászpilóta volt a második világháborúban. Jásdi azonban a csekély számú magyar tartalékosoknak azon részéhez tartozik, akiket inkább a történelem vonzott a csapathoz.
– A honvédségnél azért nem maradtam annak idején, mert nem állt a számra az elvtárs megszólítás, és a modern hadsereg sem tetszett annyira – meséli a kezdetekről. – De vitorlázórepülő voltam az MHSZ-nél (Magyar Honvédelmi Szövetség – H. Gy.), ahol rendre és fegyelemre szoktattak, és ez nagyon tetszett, ahogyan a jó értelemben vett racionalitás is.
Ezt látták rajta ismerősei is, és gyakran kérdezték, miért nem áll be katonának.
– Azt válaszoltam, megvan a magam életcélja, bőrdíszműves iparművész vagyok, csak a régi katonaság izgat – mondja.
Ebből is főként a második világháború időszaka. A rendszerváltozás után megalakult hagyományőrző csoportok viszont főleg az 1848-as múltat idézték, ami szintén nem nagyon tetszett Jásdinak, egy kicsit kiszínezett múltnak érezte, amolyan operett-hagyományőrzésnek. 1997-ben azonban megtudta, hogy megalakult Jászberényben egy második világháborús hagyományőrző csoport, amelyhez azonnal csatlakozott.
– Innen viszont négyünket eltávolítottak, mert túl komolyan gondoltuk a hagyományőrzést. Ekkor találtam ki, hogy szervezzünk meg egy doni emléktúrát. Ezt tíz éve megtartjuk minden évben, és folyamatosan szaporodik a létszám. Először négyen voltunk, a rá következő évben húszan, tavaly pedig már százhúszan, miközben csatlakoztak hozzánk külföldiek is. Mindig meggyőződésem volt, hogy a hagyományőrzést valahogyan kötni kell a honvédséghez.
Ekkor csatlakozott a munkájukhoz néhai Kovács László nyugállományú ezredes. Ő volt a Matasz Veszprém megyei szervezetének elnöke, akinek a segítségével Jásdi elkerült a szervezet budapesti központjához. Amikor pedig megalakult a szövetség hagyományőrző tagozata, visszafordíthatatlanná vált az útjuk – emlékezik Jásdi Balázs, aki azóta társaival együtt fölvette a kapcsolatot három vidéki hagyományőrző csoporttal és külföldiekkel is. Mint meséli, amikor elkezdte szervezni a doni túrát, legmerészebb álmaiban sem mert arra gondolni, hogy egyszer kígyózni fog mögötte a menet, amelyben négy nemzet katonái gyalogolnak együtt, békésen. Először az olaszok csatlakoztak, de a románokat is bevonták a munkába. Aztán a bajor tartalékosok is jelentkeztek, akikhez Jásdiék rendszeresen jártak hadgyakorlatra.
– Számos gyönyörű gesztus kíséri ezt a munkát – mondja. A románokkal például elmehettek erdélyi emlékhelyekre, ahol nem kitiltással, hanem tisztelgéssel fogadták őket. A németek pedig nálunk adhattak díszőrséget második világháborús katonasírjaiknál, amire otthon gondolniuk sem szabad.

Nehéz levetni az egyenruhát

Jásdi Balázs tartalékos szolgálatra jelentkezésének története egyébként jellemző a Magyar Honvédség utóbbi tíz évére. Amikor szerződést kívánt kötni, közölték vele, hogy Szentkirályszabadjára kerülne szolgálatra, a katonai reptérre. A saját pénzén meg is vette az ehhez szükséges légierős társasági egyenruhát, de még csatlakozása előtt megszűnt a repülőtér. Azóta idejének jelentős részét a hagyományőrzés tölti ki, nemrég három gépágyút újítottak fel hatástalanított állapotban, amelyekre rengeteg időt és pénzt kellett fordítani. Közben a repertoárjuk is bővült, az első világháború és ötvenhat illusztrálásához is fel tudnak állítani egyenruhásokat, eszközöket. A fiatalember magánvagyona, sok millió forintja áll a felszereléseikben, eszközeikben.
Szerencsés embernek tartja magát Ábel Attila tartalékos főtörzsőrmester. Ő egyike annak a tizennyolc katonának, akik ma hivatalosan is tartalékosnak számítanak hazánkban. Úgy kerülhetett az első önkéntes tartalékosok közé, hogy „alig száradt meg a tinta” nyugdíjas-igazolványán. Éppen ezért az okmányért ment be a szolnoki hadkiegészítő parancsnokságra, amikor tréfásan megkérdezte, nem akarják-e újra bevonultatni. Legnagyobb meglepődésére elé tettek egy nyomtatványt, amelyet ki kellett töltenie, nemsokára meg is kapta a behívóját ennek alapján a tartalékos szolgálatra. 1983 óta hivatásos katonaként verte a dobot a repülőzenekarban, tartalékosként azonban régi szakmáját, az autószerelést hasznosítja a szolnoki repülőtéri üzemeltető, karbantartó század beosztott tiszthelyetteseként.
– Katonazenészként egész Európát bejártam, nehéz volt levetni az egyenruhát – beszél a múltról a főtörzsőrmester. – A sors iróniája, hogy nyugállományba vonulásom szintén egy szerencsés változásnak, a NATO-csatlakozásnak köszönhető. Ezután ugyanis csak egy rendfokozattal alacsonyabb szinten tudtak volna elhelyezni a honvédségnél, de ezt nem vállaltam. Most viszont hosszabb távú szerződésem van, jó érzés újra katonának lenni – jelenti ki a tartalékos évekről.

Gárda helyett legális katonáskodás

– Rengeteg katonának harminc-negyven évesen, ereje teljében el kellett búcsúznia a honvédségtől az utóbbi nyolc évben – panaszolja Czuprák Ottó. – Ezek az emberek inkább vállalnának tartalékos szolgálatot, mint hogy egy őrző-védő cégnél strázsáljanak. Sokat közülük beszippantott a Magyar Gárda is. Ebből a szervezetből rengeteg jelentkező volt mostanában, akik szívesen belépnének inkább a tartalékosok közé. Természetesen jó lenne, ha ennek nem lenne akadálya, vagyis olyan személyek kerülnének hozzánk, akik nem jelentenek nemzetbiztonsági kockázatot. Ez azonban nehéz kérdés – sóhajt fel a Matasz elnöke, aki szerint a Magyar Gárdában sok olyan rendes fiatal is van, aki csak azért csatlakozott ehhez a csoporthoz, mert tartozni akart valahová, ahol egyenruhát viselhet. Ezeket a fiatalokat pedig szerinte le kellene kötni értelmesebb, országvédelmi célok érdekében.
Az új tartalékos rendszerben fiataloknak és idősebbeknek is több lehetőségük lenne rá, hogy aktívan részt vegyenek a honvédelemben. A tervek szerint összesen nyolcezer tartalékost vennének föl 2014-ig a honvédség kiegészítő elemeihez. A Matasz elnökének ismertetése szerint bé