Szelleme ma is itt lebeg

Befolyásolja-e a ma emberét néhai gróf Károlyi Mihály emléke? Már hogyne befolyásolná, ellenkező esetben aligha történt volna meg, ami a múlt héten két alkalommal is: demonstrációt tartottak a zavaros múltú köztársasági elnök Kossuth téri szobra előtt. Előbb a Jobbik nemes egyszerűséggel „lezsidózta” az első kommünt ránk szabadító arisztokratát, pár napra rá tájékozatlan tisztelői próbálták megmagyarázni, miért volt jó nekünk Károlyi. A legnagyobb baj valószínűleg az, hogy a vörös gróf szobra éppen az Országház előtt áll. Ott, ahol Rákóczié és Kossuthé, akiknek a tarsolyát sem vihette volna a nehéz felfogású kalandor.
Enyhén fogalmaz, aki úgy tartja, Károlyi Mihály személye megosztja a magyar közvéleményt. Helyesebb talán azt mondani, a gróf munkásságának megítélése fokozott gondolkodásra serkenti a politikára, történelemre érzékeny embereket. Megtudhatjuk például, hogy a későbbi államfő megelőzően legfeljebb automobil-baleseteiről és kártyacsatáiról volt ismert. Kortársai többnyire jellemhibáiról, naivitással keveredett csökönyösségéről és fanatizmusáról tettek említést. Neve szóba került a korábbi miniszterelnök, gróf Tisza István meggyilkolása kapcsán, az pedig tény: zsákutcába vezető, területvesztő „országvezetése” legvégén átadta a hatalmat Kun Bélának és a Lenin-fiúknak. Emigrációs éveiben a megzavarodott arisztokrata Sztálint méltatta, később Rákosi párizsi nagykövete lett, eközben enyhének tartotta Mindszenty bíboros-hercegprímás életfogytiglani börtönbüntetését… Mint Károlyi Mihály mostani reaktiválása is mutatja: históriaoktatásunk még mindig mezítláb jár.