Vigyáznak ránk

Egyelőre elemzésre vár az adat, amely szerint Európában hazánk a csúcstartó a különféle őrző-védő biztonsági brigádok számarányát tekintve. A legfrissebb kimutatásból kiderül, Magyarországon tízezer emberre 104,97 őrző-védő jut (rendőr csak 39,94). Ez figyelemre méltó, főképp, ha azt vesszük, hogy már a lista második helyén álló Romániában is csupán 49,84 ez az arány. Első ránézésre az embert jó érzés keríti hatalmába, de nagyszerű, hogy óvják a lépteinket, ügyelnek a mindennapjainkra, brávó, ez ám a közbiztonság stb. Természetesen féloldalas okoskodás az ilyen, elég csak belenézni a hírekbe, áttekinteni a fegyházak látogatottságát, máris lankad a lelkesedésünk. Bizony a haramiák igyekezetét nem befolyásolja különösképpen a felduzzasztott securityállomány. A bűnözés iránti érdeklődés változatlan – ha van is ingadozás, az legfeljebb a zsiványszakmán belüli elmozdulás (csökkenés a fejszésgyilkos-fronton, fellendülő bankautomata-hazavitel stb.). Érdekes észrevétel egyébként, hogy elsősorban a volt kommunista országokban divatos a kigyúrt emberek alkalmazása, amolyan sikk lett. (Vélhetőleg a régebbi demokráciákban leszoktak a gorombáskodásról, a bűnözők zöme jó útra tért…)
Sokak szerint a biztonságiak iránti igényt a gyermekbetegségben szenvedő hazai televíziózás váltja ki. Az agyonkriminalizált műsorok szinte serkentik a bűnözőképzést, fiataljaink késztetést éreznek arra, hogy a gyakorlatba is átültessék a képernyőn látottakat. A biztonságiak száma követni igyekszik a latrokét, s ha a tendencia nem változik, egy idő után – mint potenciális áldozat – mi magunk is őrző-védőnek állunk, de ez nem stimmel, mert akkor ki fog kenyeret sütni, tehenet fejni, a tévékrimik készítéséről nem is beszélve. Zsákutca.