Fent az óriáskerék tetején

A pekingi ötkarikás játékokon tizenöt esztendősen ő volt a legkisebb a magyar csapatban, idén aztán az 1. ifjúsági olimpia egyik legnagyobb sztárja lett. Kapás Boglárka a szingapúri seregszemle úszóversenyein begyűjtött két arany- és egy ezüstérmet, majd november végén az eindhoveni rövid pályás Eb-n, a felnőttek között is elkönyvelhetett egy második helyet. Peking óta hét centit nőtt, de nem csak ezért mondhatjuk: nagylány lett a kicsiből.

2011. 01. 02. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem lehet kérdés, számomra augusztus 16. volt az esztendő legszebb napja, ekkor nyertem Szingapúrban az első aranyamat, kétszáz pillangón. Júliusban már feltették az internetre a nevezési időket, láttam, hogy az enyém a legjobb, de szerencsére nem mondta senki a szemembe, hogy nyernem kell. Persze tudtam, hogy ezt várják el tőlem, és én is az aranyért utaztam, ám mégiscsak jobb volt, hogy nem éreztem a terhet a vállamon. Amikor pedig összejött a győzelem, hihetetlenül felszabadultam. Nekem nagyon fontos, hogy az első versenyem jól sikerüljön, mert ez kihat a következőkre is. A 2007-es EYOF-on (európai ifjúsági olimpiai fesztivál – a szerk.) az első nap balul sült el, ezért négy napig teljesen magam alatt voltam, csak az ötödiken tudtam végre szerezni egy ezüstöt. Most viszont Szingapúrban minden a lehető legjobban alakult! – mosolyog Kapás Boglárka a BVSC-uszoda előterében, a délutáni edzés előtt, már túl a karácsonyi bevásárláson. Mivel húga, a kilencéves Vanda vélhetően nem olvassa a mai számunkat, azt elárulja, hogy a Disney Channelen futó Hannah Montana-sorozat nagy rajongójaként egy ezzel kapcsolatos társasjátékot kap tőle. „Ő még hisz abban, hogy a Jézuska hozza a karácsonyfát és az ajándékokat, de én is ezt hittem tizenkét éves koromig” – vallja be Bogi, akinek a Szingapúrban 200 pillangón szerzett aranya sporttörténelmi, hiszen ez az ifjúsági olimpiák történetének első magyar győzelme. Ezt követte egy ezüst 200 gyorson – itt nem ő volt az esélyes –, majd 400 gyorson megint elsőként csapott be a célba.
„A harmadik döntőm előtt odajöttek hozzám számomra ismeretlen versenyzők, egy edző is, akit előtte sose láttam, mind mondták, hogy nekem szurkolnak, és ez nagyon jól esett. Az pedig elmondhatatlan érzés, hogy a példaképem, Egerszegi Krisztina végig ott drukkolt nekem a lelátón. Versenyezni ugyan nem láthattam, ám amikor öt-hat évesen elkezdtem az úszást, kaptam egy videokazettát az olimpiai, vb- és Eb-győzelmeiről, és azóta ő a példaképem” – árulja el a Kölcsey Ferenc Gimnázium 12/d osztályos tanulója, aki Szingapúrban a döntők után flottul nyilatkozott angolul a médiának.
Bevallása szerint sokat profitált abból, hogy két évvel korábban már belecsöppent az olimpiai forgatagba. (Megjegyzendő, hogy Pekingben 400 gyorson 4:16.22 perccel 29. lett, Szingapúrban viszont már 4:10.37-tel győzött.)
„Óriási élmény volt tizenöt esztendősen kijutni az olimpiára, szerintem beletelt egy évbe, amíg felfogtam, hol is jártam valójában. Közelről láthattam a legnagyobb sztárokat, Alain Bernardtól, Pieter van den Hoogenbandtól és Katie Hofftól sikerült autogramot is szereznem, de versenyzőként persze fontosabb, hogy rengeteg tapasztalat gyűjtöttem. Ezek jól jöttek Szingapúrban is, mert itt nagyon sok minden hasonlított az olimpiára. Az persze csak most nyáron fordult elő, hogy a kivetítőn olykor napközben is magamat láthattam, az előző napi versenyem ismétlését” – neveti el magát az ifjú bajnoknő, és nem fogy ki a történetekből:
„Az ifiolimpián úgy zajlottak az úszóversenyek, hogy amikor a győztes becsapott a célba, a hangszórókból abban a szempillantásban megszólalt valamilyen pörgős zene. Már a kétszáz pille előtt is azon morfondíroztam, milyen jó lenne, ha én kapcsoltathatnám be a lejátszót, ám amikor ez megtörtént, teljesen kiment a fejemből. A versenyek után még volt egy szabad hetünk, elvittek bennünket a világ legnagyobb óriáskerekéhez, ez is nagy élmény volt; bár szegény Bernek Petinek (a 200 hát ifjúsági olimpiai bajnoka – a szerk.) annyira mégse, a tériszonya miatt ő inkább kihagyta.”
A budapesti Európa-bajnokságot viszont mindketten kénytelenek voltak kihagyni, mert az időpontja ütközött az ifjúsági olimpiával. „Szerencsére nem nekem kellett döntenem, hogy hol induljak, mert akkor komoly bajban lettem volna. Biztosan hatalmas élmény hazai közönség előtt szerepelni, utólag azonban nem bánom, hogy másképpen alakultak a dolgok” – mosolyog megint a BVSC versenyzője, aki a Szingapúrban 200 pillangón jegyzett időeredményével a Margitszigeten ötödik lett volna. Ám ez kétszeresen is hipotetikus. A fináléban tudniillik nemzetenként csak ketten indulhatnak, s a számot Hosszú Katinka nyerte meg, Jakabos Zsuzsanna előtt.
„Katka és Zsu egyelőre még túl nagy konkurencia nekem itthon, így nem valószínű, hogy jövőre a sanghaji világbajnokságon indulhatok pillangón. A négyszáz és a nyolcszáz gyorsot célzom meg, s annak ellenére, hogy a rövid pályás Eb-n a hoszszabbik távon lettem ezüstérmes, szerintem négyszázon valamivel jobbak az esélyeim a döntőbe jutásra” – véli a korábbi sprinter, Nagy Péter tanítványa.
Kapás Boglárka még óvodásként került a BVSC uszodájába, ide járt úszásoktatásra, és csakhamar ki is szúrták a tehetségét. Trénerével nyolc éve dolgozik együtt: „Csak harmincéves, tegezzük, de az edzéseken ettől még megvan a fegyelem. A mintegy húszfős csoportunk egyébként gyakran jár együtt kirándulni, moziba, Peti az uszodán kívül is összetart bennünket, ezért is jár neki a jó pont. A legjobb barátnőm, Kovács Anett tervezi, hogy elfogad egy amerikai ösztöndíjat, és bevallom, én is elgondolkoztam ilyesmin, ám fájna a szívem, ha mindent itt kellene hagynom. Így én maradok itthon. A hajnali edzés után nyolcra megyek az iskolába, majd délután is jövök az uszodába, ahol napi tizenhárom-tizennégy kilométert úszom le. Olykor elkalandozik a figyelmem, néha elszámolom a hosszokat, de ha másnapra meg kell tanulni valami leckét vagy egy verset, akkor azt ismételgetem, vagy éppen énekelgetek.”
Biztosra vesszük, csakis vidám, pörgős dalokat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.